Most éppen három szférában küzdenek értünk: 1. Aki pillanatnyilag rosszul jár az új adórendszerrel, annak ezt nemcsak a köz-, hanem a magáncégeknél is kompenzálni kell, 2. Meg kell akadályozni a bankszektor „visszaéléseit”, azt, hogy a különadó egy részét fondorlatos módon áthárítsák az ügyfelekre, 3. Nem szabad hagyni, hogy az energiaszektor szolgáltatói indokolatlanul árat emeljenek. Nemes csatákról van tehát szó, s ha ehhez még hozzáveszszük, hogy hamarosan egészségünkért is harcba száll a kabinet (lásd hamburgeradó), koccinthatunk az otthon immáron legálisan előállított pálinkával.

Ne tévesszenmeg senkit, hogymind amunkáltatók,mind a szakszervezetek elképedtek az szja-akciócsoportok tervén. Bele fognak nyugodni. Felesleges emlékeztetni rá, hogy az egykulcsos adózás bevezetésekor számos szakértő figyelmeztetett: a vívmánnyal a kis, sőt a közepes fizetésűek is rosszul járnak. Akkor ezt az illetékesek kategorikusan hazugságnak minősítették, amiben lám, igazuk volt, hiszen januártól az állami szektorban, a közszférában a költségvetés állja a kis- (és közepes?) keresetűek veszteségét, s megelőlegezhetjük, hogy rövidesen megadóan bólint a pótlásra a vállalkozások világa is. Lehet elmélkedni azon, miként tolja át a kormány saját vállalását tőle független térfélre, hogy van-e ehhez joga, vagy: hogyan válik így az Országos Érdekegyeztető Tanács béremelésre vonatkozó ajánlásából egyik oldalon kötelezvény, a másikon emelés helyett puszta kompenzáció. A sokak által bírált, de nagyon is tudatosan kialakított adópolitika mindenesetre pluszteherrel sújtja a büdzsét és vele sír az a preferált gazdálkodói-szolgáltatói kör, amelynek a politikai szózatok szerint éppen a versenyképességét kellene erősítenie, új munkahelyeket teremtenie, virágba borulnia.

Szóval, lesz zöldszám, internetes bejelentés, megyei bontás, egyeztetésnek nevezett hatalmi szó, hogy „felpörgessék a folyamatot”. Mozgalommá válhat az emberek védelmében végzett nyomásgyakorlás, hiszen a bankokkal, energiaszolgáltatókkal szembeni össznépi averziót fölkaroló bizottságok érzékenyen fognak reagálni minden kísérletre, amely „visszaélést” sejtet, ahogy a magánnyugdíjpénztárak elleni, szűnni nem akaró hadjáratban is – nincs az a pénzügyi felügyelet által összegzett reálhozam, amely csillapítaná a kormányzati haragot. Igaz, közben otrombán, előzetes bejelentés nélkül emelték az áramtarifát, ami elkerülte az őrség figyelmét, s alaposan drágul az állami, önkormányzati közműcégek díjszabása is, melyre úgy tűnik kevésbé terjed ki a magyar ember védelme. Szóakrobatikát lehetséges háló nélkül csinálni, sokan hittek már abban, hogy a tapssal nyerhető idő a soron következő problémát is megoldja. Elképzelhető, hogy van ebben valami, főleg, ha a díszletek mögött koncepciózus munka folyik, nem pedig a rögtönzések okozta lyukak rögtönzött foltozása. Mert az utóbbi esetben a hamis látszatot keltő akciók után „bejelentkeznek” a valóságos feszültségeket generáló számsorok. Azokat milyen újabb akciókkal lehet majd eltakarni? Hány hamburgerrel? Vagy sorra kerül a tokaszalonna is?