Pálinkás marad MTA-elnök

Úgy tűnik, roppant elégedettek az akadémikusok az MTA vezetésével, hiszen valamennyi, jelenlegi vezető kihívó nélkül indul a májusi választáson. Az egyetlen kivétel Kroó Norbert alelnök – ő viszont már nem lenne újraválasztható.

Háromévente választ új elnököt, alelnököket, főtitkárt és főtitkár-helyettest a Magyar Tudományos Akadémia (MTA). Három éve, 2008 májusában Kroó Norbert kivételével minden posztra új ember került. Elnökké az akkor fideszes parlamenti képviselő, korábban az Orbán-kormányban miniszter Pálinkás József fizikust választották. Főtitkár Németh Tamás, főtitkárhelyettes Csépe Valéria lett, míg alelnökké Dudits Dénest, Maróth Miklóst és Kroó Norbertet szavazták meg. Az idei májusi közgyűlésen vélhetően mindössze egyetlen névjegytáblát kell lecserélni. Információnk szerint ugyanis a tavaly ősszel kezdődött jelölési folyamat azzal az eredménnyel zárult, hogy a jelenlegi vezetők nem kapnak kihívót. Azaz, ha minden így marad, akkor újabb három évre Pálinkás József lesz az MTA elnöke és Németh Tamás a főtitkár. Az újra nem választható Kroó Norbert alelnöki székére a pillanatnyi állás szerint három jelölt pályázik.

Folytonosság – Pálinkás József szerint ez a kifejezés tükrözi leghívebben a következő három évre vonatkozó terveit.

Az elnök az elmúlt három évben egyetlen kivétellel megvalósította programját. A kivétel: nem sikerült megemelni az Országos Tudományos Kutatási Alapprogram (OTKA) keretét. Ezt továbbra is fontosnak tartja, mert tisztább, egyértelműbb viszonyokat teremtene az egész hazai tudományos pályázati rendszerben. Programjában nem szerepelt, de nagyon fontos új elemnek tartja a fiatal kutatók hazacsábítását segítő Lendület Programot. A következő három év igazi nagy kihívása szerinte a kutatóhálózat infrastrukturális megújítása lesz.

Pálinkás József elnöki ciklusának utolsó időszaka az intézetigazgatói kinevezések, illetve a filozófus pályázatok nyomán kipattant sajtótámadások miatt meglehetősen viharosra sikeredett. Pálinkás József szerint amagyar pályázati rendszer zűrzavara miatt adódhatnak további kisebb-nagyobb szabálytalanságok. Az MTA belső ellenőrzése szerint a kutatóhálózat ebből a szempontból nyugodt, tiszta sziget. Az MTA Filozófiai Kutatóintézetében talált szabálytalanság is messze eltörpül más intézmények hasonló ügyeihez.

Kérdésünkre, hogy miért nem állt ki jobban az akadémikusokat ért támadások idején tagtársai mellett, Pálinkás József azt mondta: az MTA elnöke nem az akadémiai szakszervezet vezetője. Akkor lépett – tette hozzá –, amikor a sajtó túl messzire ment. Hozzátette, hogy nem feladata az igazságtevés. Németh Tamás főtitkár szerint az elmúlt három évben többet értek el, mint amennyit eredetileg terveztek. Példaként említette, hogy új tudományos központ épül a Műegyetem területén, ahova a Kémiai Kutatóközpont, a Pszichológiai Kutatóintézet, a Geokémiai Kutatóintézet és az SZBK Enzimológiai Intézete kerül. Újraalakult a Duna-kutató Intézet, létrejött egy Tisza-kutató Csoport. Véleménye szerint a vörösiszap-katasztrófát követő kárelhárításban aktívan és hatékonyan vett részt az MTA. Hiányosságként említette, hogy nem sikerült javítani a kutatóhálózat alapellátásán.

Három évre újraválaszthatják Pálinkás Józsefet
Három évre újraválaszthatják Pálinkás Józsefet
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.