REMEK-kórházak

REMEK – vagyis Regionális Egészségügyi Együttműködési és Megelőzési Klaszter néven három, perifériára szorult kórház, a hatvani, a ceglédi és a jászberényi olyan gazdasági társulást hozott létre, amely közösen indulhat pályázatokon, és együtt olcsóbban vehet számos szolgáltatást. Laza formációjuk szembemegy a szaktárca törekvéseivel.

A három vidéki kórház az egészségügyi tárca által favorizált, a Semmelweis-tervben is megfogalmazott régión belüli együttműködés helyett az ésszerűséget és a földrajzi távolságokat is fi gyelembe véve sajátos, régiókon és megyéken túli gazdasági szövetséget hozott létre. A közép-magyarországi régióban lévő, ceglédi Toldy Ferenc Kórház, az észak-magyarországi régióban elhelyezkedő hatvani Albert Schweitzer Kórház, és az észak-alföldi régióban található jászberényi Szent Erzsébet Kórház az országban eddig egyedülálló, modellértékűnek számító egészségügyi klaszterba tömörült, és a jövőben együtt szándékoznak elindulni különféle tendereken, pályázatokon, és közösen vásárolnak majd meg bizonyos szolgáltatásokat.

Pusztai Dezső, a társulás elnöke, a ceglédi kórház igazgatója tudósítónknak elmondta, olyan, nem súlyponti kórházakról van szó, amelyek a saját megyéjükben határszélen helyezkednek el: Cegléd Pest megye, Jászberény Jász-Nagykun-Szolnok, míg Hatvan Heves megye perifériáján van. Ezekből a városokból eleve nehéz lenne megközelíteni a számukra kijelölt régiós központot – Hatvan esetében például Miskolcot –, de a betegforgalmi adatok is azt mutatják, hogy a páciensek igyekeznek a hozzájuk közel eső kórházakat választani, s nincsenek tekintettel a megyei vagy régiós határokra. A társulási formával azt érik el, hogy a mosodaszolgáltatást, a gyógyszerkészítményeket, sőt akár az immár liberalizált energiapiacon a gázellátást is olcsóbban tudják majd megrendelni, mintha egyenként tárgyalnának a szállítókkal. Az igazgató szerint a betegellátás színvonalát is javítani tudják, mert ha egyikük megvásárol egy modern diag nosztikai gépet, azt a másik két kórház is igénybe tudja venni, s a leleteket is tudják „utaztatni” egymás közt, ha arra van szükség. Hozzátette: a klaszterbe – amelynek tagdíja jelképes – mások is beléphetnek, s már most folynak tárgyalások Pest és Nógrád megyei kisebb kórházakkal a bővítésről. Pusztai szerint a Pest megyei kis kórházak azért is látnak fantáziát e laza szövetségben, mert a „gazdagabb” közép-magyarországi régióban való elhelyezkedésük miatt eleve kiszorulnak az uniós pályázatokból.

Szabó Zsolt, Hatvan fideszes polgármestere azt mondta: ők tizenöt százalékos megtakarítást érhetnek el azzal, ha a másik két kórházzal közösen intézik a közbeszerzéseket, vagy így pályáznak egy-egy nagyobb gépbeszerzésre, más beruházásra. Szerinte több, az övékhez hasonló társulás is létrejön a jövőben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.