Nyilvántartott honosítottak

A kedvezményesen honosított magyar állampolgárok adatai is hamarosan a népesség-nyilvántartásba kerülnek. Erre egyebek mellett a határon túliak választójogának biztosítása érdekében lehet majd szükség.

Azoknak a külföldön elő magyar állampolgároknak a személyes adatait és a lakóhelyét is tartalmazza majd a népesség-nyilvántartás, akiket január 1-je után kedvezményesen honosítanak. A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény szerint eddig ahatáron túli honfitársaink csak akkor szerepeltek az adatbázisban, ha ezt kifejezetten kérték. Még azokról is csak az anyakönyvi adatok állnak rendelkezésre, akik itthon születtek ugyan, de bejelentették, hogy elhagyják az országot és külföldön telepedtek le. Arról pedig hozzávetőleges információ sincs, hogy a világban hány magyar állampolgár lehet, mert sokan maguk sem tudják, hogy kivándorolt szüleiktől vagy akár nagyszüleiktől ezt is örökölték.

Ennek a kérdésnek eddig nem volt túl nagy gyakorlati jelentősége, és a rendszerváltozás óta nemigen próbálkoztak azzal, hogy a külföldön élő magyar állampolgárokat regisztrálják. Az állampolgárság, esetleg a családi állapot igazolása egyébként is elsősorban az érintettek számára lehetett fontos: aki például haza kívánt települni, esetleg magyar útlevélhez szeretett volna jutni, illetve kivándoroltként házasságot akart kötni, annak – a saját státusát tisztázandó – mindenképpen fel kellett vennie a kapcsolatot a magyar hatóságokkal.

A törvénymódosítást a közigazgatási tárca most azzal indokolja, hogy nincs „olyan hatósági nyilvántartás, amelynek segítségével, a modern és szolgáltató közigazgatás szellemiségével összhangban, a jelzett személyi kör vonatkozásában megbízható adatok állnának rendelkezésre az állampolgárság igazolására”. Az új szabályok szerint a kedvezményesen honosított, de Magyarországon lakóhellyel nem rendelkező polgárok január 1-jéig visszamenőleg „a törvény erejénél fogva a személyiadat- és lakcímnyilvántartás hatálya alá” tartoznak.

A nyilvántartásban szereplők körének ilyen bővítésében más ok is szerepet játszhat. Ez a külföldön élő magyar állampolgárok számára biztosítandó választójog, amelyről egyelőre nincs döntés, de bizonyos, hogy a következő általános választásokon valamilyen módon már a határon túliak is részt vehetnek. E jog érvényesítése érdekében a szavazás lebonyolításában közreműködő szerveknek is tudniuk kell, hogy potenciálisan kikkel számolhatnak. Elvileg elképzelhető, hogy a választáson való részvételt előzetes regisztrációhoz kössék, amire több államban is van példa. Könnyen lehet azonban, hogy az ezzel kapcsolatos utánjárást sokan nem vállalnák, ezért hatékonyabb megoldás, ha a hatóságok küldik el a Magyarországon már megszokott értesítést.

Az igazságügyi tárca előterjesztése szerint automatikusan a hazai népesség-nyilvántartásba kerülnek mindazok, akik kedvezményesen kapják meg a magyar állampolgárságot, illetve akiket visszahonosítanak (tehát akiknek a magyar állampolgársága valamilyen okból korábban megszűnt). Az adatbázis tartalmazza majd az érintett valamennyi fontosabb adatát – beleértve a személyi számot –, illetve külföldi lakóhelyének címét is. A lakcímkártya a külföldön élő esetében viszont a lakóhelyet nem, csupán a személyi azonosítót tartalmazza majd.

Igaz, azt továbbra sem lehet majd tudni, ténylegesen hányan szavazhatnának Magyarországon, mert a kitelepült, illetve az állampolgárságot szüleiktől örökölt személyek változatlanul csak akkor kerülnek be az adatbázisba, ha azt maguk kérik. Ebben az esetben meg kell adniuk az aktuális lakcímüket, és annak változását – miként aMagyarországon élőknek is – minden esetben be kell jelenteniük a külképviseleten vagy a népesség-nyilvántartásnál. Érvényes ez a kedvezményesen honosított állampolgárokra is, de e kötelezettség teljesítését külföldön nemigen lehet kikényszeríteni.

Kérelmezők a szabadkai konzulátuson
Kérelmezők a szabadkai konzulátuson
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.