Vészjósló hangulatú volt Orbán évértékelője

A szófelhő talán nem is adja vissza pontosan azt a hangulatot, amelyet Orbán Viktor idei évértékelője árasztott – mondja Kálmán László nyelvész annak a grafikonnak az alapján, amely egy számítógépes program segítségével súlyozta a kormányfő évértékelő beszédében elhangzott kifejezéseket.

Kálmán László hozzáteszi: a szavak gyakorisága némileg mást mutat, de szerinte ez a beszéd a veszélyek, félelmek beszéde volt. – Magát a veszély szót a miniszterelnök nem használta túl sokszor, de a hasonlatok, a lavinától a lélegeztetőgépig erre utalnak – állítja.

Ahogy a beszéd többi elemzője, Kálmán László is megjegyzi: a szófelhőn is jól látszik, hogy a szöveg minden konkrétumot nélkülözött. A tavalyi évértékelővel összevetve feltűnő a gazdaság és az ezzel kapcsolatos kifejezések hiánya, ahogy az is, hogy nem szerepelnek az ország legégetőbb problémái; a munkanélküliség, a befektetés, a hitel, az adósság szavak.

A tavaly sokszor megjelenő „képes” és „tud” szavakat, a cselekvés igéit és az olyan konkrétumokat, mint a család vagy az ország, felváltották az elvont kifejezések, a szellem, a küzdelem, a megújulás – fogalmaz. A nyelvész szerint az egyetlen viszonylag sokat emlegetett konkrétum, a munka szó viszont abban az összefüggésben került említésre, hogy vannak olyanok, akik nem akarnak dolgozni, pedig lenne rá lehetőségük, holott szerinte ennek inkább a fordítottja jellemző az emberek többségére.

Összességében ez egy vészjósló hangulatú beszéd lett, még ha nem is annak szánták. Az az érzésem, hogy Orbán Viktor veszélyes helyzetre készül, és erre szerette volna legalább egy kicsit felkészíteni a hallgatóságát is. Talán a már bejelentett, de részleteiben még nem ismertetett intézkedések hatása miatt aggódik, ezért hangsúlyozta az utolsó utáni lehetőséget – fűzi hozzá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.