Tribuszerné fennakadt

Hatóság félrevezetése miatt a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság feljelentést tett az ügyészségen egy komlói nő ellen, mivel az 58 éves asszony alaptalanul állította, hogy egy ismeretlen személy – fegyverrel kényszerítve őt – elrabolta 40 millió forintját.

A főkapitányság szóvivője nem nevezte meg az asszonyt, ám tudósítónk kérdésére válaszolva nem cáfolta, hogy a korábban csalásért kilenc év börtönre ítélt Tribuszer Zoltánné akarta félrevezetni a nyomozókat. Tribuszerné a kilencvenes évek elején pilótajátékot szervezett, s ezzel 14 ezer ügyfelének mintegy két és fél milliárd forint kárt okozott. Az asszony 2005-ben szabadult a börtönből, s az utóbbi években újra azzal hitegette ismerőseit, hogy pénzüket a banki kamatnál magasabb hozammal megforgatja. Tribuszerné azonban nem tudta kifizetni tartozásait, s amikor hitelezői pénzüket követelték, azt mondta, nem tud fizetni, mert kirabolták. A rendőrség kivizsgálta az asszony bejelentését, és megállapította, hogy Tribuszerné csak kitalálta a rablást.

A főkapitányság most azt is vizsgálja, hogy Tribuszerné hány embernek tartozik, s kölcsönügylete csalásnak minősül-e. Eddig tíz tanút hallgattak ki, ám információink szerint huszonöten bízták pénzüket az asszonyra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.