Etnobiznisz: a románoknál elszakadt a cérna

Magyarországi és romániai magyarok, valamint cigány származásúak is nagy számban bekerültek a helyi román kisebbségi önkormányzatokba– állítja a Magyarországi Románok Kulturális Szövetsége.

A Magyarországi Románok Kulturális Szövetsége szerint Kreszta Traján, az országos testület újra megválasztott elnöke nem hajlandó fellépni az etnobiznisznek nevezett jelenséggel szemben, elhatárolódni azoktól az álromán képviselőktől, akiknek „jelenléte sérti a hazai román közösséget”.

A románok országos önkormányzatában a Kreszta Traján nevével fémjelzett szervezet 11 mandátumot szerzett, a most tiltakozó kulturális szövetség tizet, egy fővárosi román egyesület pedig négyet. Utóbbiak „köztudomásúan nem tartoznak a hazai román közösséghez”, ennek ellenére „nyíltan öszszeszövetkezett” velük Kreszta Traján és csapata – állítja a kulturális szövetség.

A tiltakozók arra is felhívják a figyelmet, hogy Borsodban és budapesti kerületek képviselői között „nagy számban vannak cigány vagy magyarországi magyar és romániai magyar származású személyek”. Határozottan arra kérik a nemzetiségekért felelős magyarországi hivatalos szerveket, hogy vizsgálják ki az országos önkormányzat vezetőinek felelősségét az etnobiznisz térnyerése miatt. Panaszukat – többek között – Orbán Viktor miniszterelnöknek és Románia államelnökének, Traian Basescunak is elküldik.

A kisebbségi választásokon azok vehetnek részt, akik előzőleg regisztráltatják magukat az úgynevezett nemzetiségi névjegyzékben. A román választók száma jelentősen növekedett. Korábban ezt Kreszta Traján, az országos önkormányzat régi-új elnöke is részben az etnobiznisszel magyarázta. A regisztrációról szerinte kiderült, hogy nem alkalmas a „kakukktojások” kiszűrésére: legalábbis gyanúra ad okot, hogy olyan békési és borsodi településeken is kezdeményeztek román választásokat, ahol ez a kisebbség eddig nem adott életjelet magáról. (Tehát ő Borsod mellett nem budapesti kerületeket, hanem békési településeket hozott fel negatív példaként.)

Kreszta Traján kérdésünkre közölte: rágalmaknak tartja a személyével kapcsolatos vádakat, és „minden fórumon” visszautasítja azokat. Nem kívánt állást foglalni arról, hogy a megválasztását támogató fővárosi román egyesület képviselői mennyiben kötődnek a román nemzetiséghez. Annyi biztos – jelentette ki –, hogy semmiféle együttműködés nem történt velük. Azért szavaztak úgy, ahogyan szavaztak, mert „perben és haragban” állnak a kulturális szövetséggel.

A megoldás Kreszta Traján szerint az lenne, ha a törvényhozó módosítaná a „sok sebből vérző” kisebbségi jogszabályokat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.