Újra szellemvárossá válhat a füredi görög falu

Felszámolás indult a balatonfüredi Sundance Parkot – az egykori görög falut – üzemeltető cég ellen, így újra bizonytalanná vált az „elátkozott” létesítmény sorsa.

Az idén minden bizonnyal már nem nyit ki a füredi Sundance Park, amelynek az üzemeltetője ellen a közelmúltban felszámolási eljárás indult. Serényi Gábor, a Sundance Park Kft. ügyvezetője nem reagált a megkeresésünkre, így egyelőre nem sikerült megtudnunk, folynak-e tárgyalások olyan befektetőkkel, akik az eddigi sorozatos kudarcok ellenére mégis vállalnák a létesítmény további működtetését.

A héthektáros épületegyüttest görög falu néven még 1994-ben kezdték építeni. Az első elképzelések alapján egy mediterrán stílusú kereskedelmi centrum nőtt volna ki a földből, amelyben hófehérre meszelt kőbazárokat és sátorhelyeket terveztek kialakítani. Mivel a beruházó cégnek egy év után elfogyott a pénze, a munkálatok elakadtak.

A hosszú évekig üresen álló – inkább görög torzónak, mint falunak nevezhető – épületeket és a területet végül 2003-ban a Masped csoport vásárolta meg, amely több mint egymilliárd forintból befejezte az építést, majd 2005-ben Annagora Park néven nyitotta meg a létesítményt. A kőbazárok és a sátorhelyek tulajdonjoga a kereskedők és a vendéglátók kezébe került, az Annagora Park társasházi formában kezdte meg a működését.

A remélt siker helyett azonban a görög falu továbbra is szellemváros maradt, még a főszezonban is csak az üzletek egyharmada nyitott ki. A hányatott sorsú park üzemeltetését – az ingatlanok többségének felvásárlásával és hosszú távú bérbevételével – 2008-ban a magyar tulajdonú Sundance Park Kft. vette át. Az új tulajdonosok teljes profil- és stílusváltással akartak életet lehelni a halódó létesítménybe. Több százmillió forintos befektetéssel megújították a parkot: a fehér falakat színesre festették, a létesítményt körbekerítették és parkosították, az üzlethelyiségek egy részét luxusbungalókká építették át, továbbá bárokból, éttermekből, diszkókból álló szórakoztató komplexumot alakítottak ki.

A buliturizmusra építő koncepció látszólag bevált: 2009 nyarán ugyanis benépesült a Sundance Park, ahová elsősorban koncertekkel, zenés partikkal igyekeztek becsalogatni a húszas-harmincas korosztály tehetősebb tagjait. A profilváltás azonban olyan új konfliktusokat szült Balatonfüreden, amellyel korábban nem számoltak.

– Az éjszakai hangos rendezvények miatt a környéken lakók állandóan feljelentették a parkot, a rendőrök pedig szinte naponta kijöttek, és általában a buli közepén lekapcsolták a zenét – állítja egy névtelenséget kérő füredi vállalkozó, aki az elmúlt években több szórakozóhelyet is üzemeltetett a Sundance Parkban.

Információink szerint a diszkókat és bárokat működtető vállalkozók a tavalyi bérleti díjak második részletét már ki sem fizették a komplexumot üzemeltető cégnek, mivel a rendszeres rendőrségi ellenőrzések és a félbeszakított bulik miatt a fiatalok egy idő után elpártoltak a helytől.

Bóka István, Balatonfüred polgármestere kérdésünkre azt mondta, az elmúlt három év bebizonyította, hogy a magát Balaton kulturális fővárosaként aposztrofáló település arculatához nem illik a buliturizmus:

– A Sundance Park miatt számos panaszt kapott az önkormányzat a füredi lakosoktól és a turistáktól. Nemcsak az éjszakai hangos zene, de az utcákon részegen fekvő fiatalok és az eldobált sörösüvegek látványa sem fér bele abba a képbe, amit a város saját magáról közvetíteni szeretne.

A polgármester szerint a Sundance Park sorsa elsősorban a csődbe ment kft. kezében van, ám az biztos, hogy a város az eddigi profilra nem adna működési engedélyt egy újonnan jelentkező üzemeltető számára. Bóka István elmondta, az önkormányzat szórakozóhelyek és kereskedelmi egységek helyett inkább a kőépületek szálláshelyekké történő átalakítását szorgalmazná. Ha azonban erre nem akad magánbefektető, újabb hosszú évekre szellemvárossá válhat az egykori görög falu.

A főszezonban is csak az üzletek egyharmada nyitott ki
A főszezonban is csak az üzletek egyharmada nyitott ki
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.