Korábban szalonképtelennek tartott cigányellenes nézetek furakodtak be a közbeszédbe. A rasszista ideológiák felszínre törése új helyzetet teremtett, ami a szociológusokat, antropológusokat és más szakértőket is arra készteti, hogy átértékeljék, legalábbis tisztázzák saját szerepüket. Az Anblokk Egyesület és a Roma Kutatói Szeminárium konferenciája a Közép-európai Egyetemen sok egyéb mellett választ keresett a kérdésre: mi a kutatók felelőssége a romákkal kapcsolatos politikák alakításában?

– Magyarországon nemcsak a romák marginalizálódtak, hanem a cigányokkal foglalkozó szakemberek is – jelentette ki Szalai Júlia. Az elmúlt tíz évben megszaporodtak ugyan a kutatások, de nem váltak a fősodorhoz tartozó társadalomtudomány integráns részévé. Rövid Márton rögtön vitába szállt hajdani „kedvenc tanárával”. Szerinte épp ellenkezőleg, előtérbe került a cigányügy.

Pár évtizede az európai szervezetek még abszolút nem törődtek a cigánysággal, ma – igaz, elsősorban a roma bevándorlástól való félelem miatt – folyamatosan napirenden van a téma. Nem véletlen, hogy a magyar uniós elnökség is kulcsfeladatnak tartja a romastratégia kidolgozását. Az európai romaügyben magyar hegemónia van – utalt Rövid Márton az e téren aktív, kezdeményezőként fellépő magyarországi EP-képviselők ténykedésére. Ugyanakkor veszélyes lenne, ha az itteni állapotokat vennék alapul a többi ország eltérő gondjainak megoldásához: a hazai kutatóknak is felelősségük, hogy ezt ne engedjék. Más kérdés, hogy a készülő romastratégiáról egyelőre keveset tudni.

Kóczé Angéla önkritikát is gyakorolva tette szóvá, hogy a társadalomkutatók túl mereven választották külön a szegények és a romák problémáit, a kettő metszetével kevesebbet törődtek. Több hozzászóló inkább azt kifogásolta, hogy a kutatások és vizsgálatok egy része a süllyesztőben végzi.

„Saját köreinkbe ragadtunk”, állapította meg Fleck Gábor. Jó ideje úgy tapasztalja, hogy a politika esetenként csak azokat a romákról szóló kutatási eredményeket hajlandó tudomásul venni, amelyek illenek az előre kigondolt koncepcióhoz. Elmesélt egy régebbi történetet: az egyik oktatási programról kiderült, hogy kontraproduktív, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az erről szóló jelentést a megbízó eltüntette az asztalfiókban. Nagy a valószínűsége annak, hogy az így „bezúzott” anyagok később sem kerülnek nyilvánosságra, a megrendelő hozzájárulása nélkül ezeket általában nem lehet publikálni. Fleck Gábor egy másik jelenségre is felhívta a figyelmet: a politikai csoportok kitermelték a saját „udvari kutatóikat”, akik megbízhatóan szállítják a tőlük elvárt eredményeket.

A véletlen úgy hozta, hogy pont a konferencia napján mutatták be a Nyitott Műhelyben az Etnicitás című, jelentős részben roma tárgyú írásokat közlő tanulmánykötetet. A Feischmidt Margit szerkesztésében, a Gondolat Kiadó és az MTA Kisebbségkutató Intézet gondozásában megjelent könyv jól mutatja, hogy milyen gazdag és sokrétű tudás halmozódott fel a kutatói műhelyekben. A tanulmányok többsége ráadásul nem pusztán a szakmai színvonalra ügyel, hanem kifejezetten olvasmányos is.

Szuhay Péter például a romák önképét vizsgálta a fotóés képzőművészetben, Virág Tünde a megélhetés és a munkavállalás lehetőségeit térképezte fel két, cigányok lakta faluban. Neményi Mária tizenéves roma fiatalokkal készített interjúkat. A megkérdezettek relatív többsége egyenrangú romaként szeretne integrálódni, mintegy harmada öntudatosan felvállalja a cigány hagyományokat. A harmadik csoportot azok alkotják, akik legszívesebben beolvadnának a többségbe, a teljes asszimilációt választanák. Ugyanakkor öngyűlölő, negatív identitásról vall a gyerekek kicsi, de nem elhanyagolható csoportja. Egyikük megdöbbentő módon beszélt cigányságáról: „Én ki akarok ebből lépni. (…) Nem tudom, miért születtem annak. Inkább lettem volna egy patkány.”

Az egyik felfogás szerint az etnicitás homogén közösséget – „kulturális tartalommal rendelkező, tagjai között azonos társadalmi gyakorlatokat, értékeket, vélekedéseket, habitust” – feltételez. Durst Judit e nézettel vitába száll. Terepmunkái során arra a következtetésre jutott, hogy az egymástól életmódjukban, mindennapi praxisaikban jelentősen különböző romák kategóriájának a mi térségünkben talán csak egyetlen közös jellemzője van: a körülvevő társadalmak cigányellenessége. Ez azonban – teszi hozzá – csak speciális feltételek megléte esetén válik csoportképző tényezővé.