Családi tragédia a Dunán a Veránkánál

Meghalt egy kilencéves kislány, amikor egy motorcsónak hat utasa a vízbe borult a Dunán péntek este az érsekcsanádi rév és Veránka sziget között.

A Dunába esett egy motorcsónak hat utasa pénteken, sötétedés után, amikor az érsekcsanádi révtől Veránka szigetére akartak átkelni. Éppen ekkor készült indulni a szigetről – a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés üdülőjéből – egy vízibusz, amely az ott tartott turisztikai fórum résztvevőit vitte volna vissza Érsekcsanádra.

Bányai Gábor, a megyei közgyűlés elnöke ekkor hallotta meg a segélykiáltásokat. A vízibusz vezetője, a közgyűlés elnöke, a megyei turisztikai kft. igazgatója és egy matróz egy kisebb motoros hajóval menteni indult a bajba jutottakat. Bányai Gábor érdeklődésünkre elmondta: az öt felnőttet reflektorral mintegy 15-20 perc alatt találták meg, és emelték ki kihűlt, félholt állapotban a jeges vízből.

A baleset egyetlen halálos áldozatát, a kilencéves kislányt találták meg utoljára, de már túlságosan későn. Mire sikerült kiemelni a vízből a teste 29 fokra lehűlt, és nem volt szívműködése. Megkísérelték újraéleszteni, de nem sikerült. A felnőtteket a bajai kórházba szállították megfigyelésre.

Információink szerint a szerencsétlenül járt emberek a veránkai erdészházhoz igyekeztek egy szombat reggel kezdődő disznótorba. A csónak orra belebukott a vízbe, utasai így estek mindanynyian a Dunába. Erősebb hullámverés nem volt a baleset idején.

Neve elhallgatását kérő helyi informátorunk szerint a járművet az erdész fia vezette, aki nem tudott kellő erélylyel bánni az utasokkal.

Informátorunk úgy tudja, a folyó közepén jártak, amikor a kislány előreszaladt a csónak orrába, és több felnőtt utána lépett, mert megijedtek, hogy a vízbe esik. A csónak orra így túlsúlyos lett, a víz alá merült. A jármű vezetője bepánikolva leállította a motort, ami tovább tetézte a bajt, mert megszűnt az a hatás, amely felfelé emelte volna a csónak elejét. A bajba jutottak közül senki sem viselt védőmellényt.

A rendőrségtől annyit tudtunk meg: eljárás indult ismeretlen tettes ellen gondatlanságból elkövetett, vízi közlekedés veszélyeztetése vétségének alapos gyanúja miatt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.