Ez a „mi” nyilvánvalóan a kör tagjait jelöli, akik bármikor készséggel ugranak, hogy kiálljanak e kormány mellett, legutóbb a médiatörvény kapcsán, mert – így a professzorok – „elítéljük és álszentnek tartjuk a Magyarországot megbélyegző nemzetközi sajtókampányt, amelyet jelentős mértékben egy elfogult »értelmiségi« csoport itthonról szít”.

Igen, tehát a népnek tudnia kell, mit is gondolnak Heller Ágnesről, Radnóti Sándorról, Vajda Mihályról a professzorok, vagyis a „mi”. Ha valakit esetleg zavarba hozna, hogy ki is a magát a „mi” közé soroló Hornok, eláruljuk, hogy a maga területén nyilvánvalóan komoly szakember, a növénykórokozó mikroszkopikus gombákkal foglalkozik, és kísérleteket folytat az új kórokozó biotípusok keletkezéséért felelős genetikai folyamatok tisztázása érdekében.

Emellett, szabadidejében, nyilván élesen foglalkoztatják a társadalmi problémák, és gondos tanulmányozás után meglelte az új társadalmi kórokozók biotípusát azokban, akik ugyan nem a „mi” tagjai, viszont szintén szaktekintélyek, professzorok, talán kissé nagyobb ismertségnek is örvendenek nála, és nyilván megremegenek már annak a gondolatától is, hogy a mi-professzorok felállnának a székről, ha véletlenül melléjük keverednének. Valószínűleg azért még megpróbálnák kitalálni, hogy a fölálló vajon melyik is a mi-professzorok közül, ha és egyáltalán valamelyik mi-professzor abba a helyzetbe kerülne, hogy fölállhasson, mondjuk egy Vajda Mihály mellől.

E kiközösítő gesztussal egyébként a fölálló, meglehet, egy értékrend nevében, a saját emberi nagyságáról kívánna tanúbizonyságot tenni, felmutatva a többieknek, hogy ő most már Hellerékkel is szembeszáll. Ugye milyen nagy szám ez! Hiszen a forradalom ezt is lehetővé tette, és a szellemi közösség, amely a professzorok állásfoglalásait áthatja, eleve vevő az ilyen gesztusokra, amit Hornok professzor azzal is tetézett, hogy állítólag most kilépett a mi-professzorok közül, nehogy kompromittálja őket, avagy azért, mert az általa írtakat csak féligazságnak nevezte az elnökük, aki történetesen – mint a mi-professzorok közül oly sokan – valódi professzor.

Ám az igazság másik feléért így is lesznek nyilván sokan, akik Hornok professzor urat agyba-főbe dicsérik, szimpátiájukról biztosítják és küzdelmében kitartásra buzdítják, melegen megszorítják a kezét, társasági eseményeken mellé állnak, beszélnek vele, „hogy vagy, kedves László”, kérdik, együtt csóválják vele a fejüket, ha azokról esik szó, aztán még mellé is ülnek, és Hornok professzor elégedetten sütkérezhet a szellem fényében, hogy lám, lám, ő is valaki.

Így megy ez ilyenkor: előjönnek mindenféle emberek, fölálló Hornok Lászlók, meg a reálhozam fogalmával bíbelődő Selmeczi Gabriellák, a magyar nyelvvel éles küzdelmet folytatók, jönnek az intendánsok, akik nem találják kellően optimistának a rockzenekar „felhők jönnek Magyarországra” sorát, ezért aztán nem is játszanák a dalt a közrádióban, jönnek, akik olyan embereket gyaláznak, akiknek a nyomába nem érhetnek, és most úgy érzik, hogy önnön gyalázatuk ténye valakivé teszi őket. Nem is tévednek. Tombol a középszer forradalma.