Soha nem adja fel
Papp Szabolcs, a Nem Adom Fel nevet viselő alapítvány szóvivője köszönti a szervezet zenekarának tagjait. Az együttest fogyatékkal élő fiatalok alkotják; a formáció éppen miskolci föllépésre indul a Nyugati pályaudvar melletti parkolóból.
A huszonnyolc éves, kerekes székes „kommunikátor” székelyföldi, mozgáskorlátozott kölyökként aligha gondolt reális forgatókönyvként arra, hogy a harmincon innen egy magyarországi alapítvány „hangjaként” dolgozik a sérültek társadalmi elfogadottságáért, miközben szegedi otthonában egészséges, szerető felesége és kislánya várja. Elsősorban azért, mert tizenévesként még önmagával is birkózott, rendkívül nehezen viselte teste engedetlenségét. A székelyudvarhelyi általános iskola felső tagozatát magántanulóként teljesítette a fiú, akit gyermekbénulás kényszerített a guruló alkalmatosságba. Bár otthon elfoglalta magát az állatokkal, a játékokkal, mégsem találta boldogulását.
A mélyen vallásos ifjú húszévesen érkezett Magyarországra; legelébb a Baja melletti Gara község református parókiáján talált otthonra. Az intézményben sérült fi atalokat foglalkoztattak: gyertyaöntés, szőnyegszövés szerepelt a programban. Szabolcs amolyan mindenesként dolgozott, ám útja hamar továbbvitte Bácsból Csongrádba. Előbb egy mozgássérült egyesülethez került Szegedre: a kocsikíséréstől az adminisztrációs munkán át a sérült emberek látogatásáig mindenféle tevékenységet rá bíztak a civil szervezetnél. Később egy megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégnél helyezkedett el. A Tisza-parti városban sportolni kezdett, ahogy kitűnő fizikai állapota tanúsítja, megérte a fárasztó ülőröplabda-tréningekért. Be is rendezkedett a dél-magyarországi városban, ám 2007-ben újabb fordulat köszöntött be életébe.
A Nem Adom Fel Alapítvány a településen tartotta a Van véleményem! nevet viselő projekt rendezvényeinek egyikét. A program célja, hogy a több tízezer magyarországi sérült ember is nyilvánosan foglalhasson állást társadalmi ügyekről, politikai döntésekről. Az előadáson szót kapott Papp Szabolcs is. Dely Géza, a szervezet vezetőinek egyike azonnal felfigyelt a szembeszökően határozott fiúra, telefonszámát is elkérte. Hamarosan jelentkezett Szabolcsnál, és egy budapesti eseményre invitálta. „Amikor beszélni kezdett az ominózus szegedi rendezvényen, magával ragadott a kisugárzása. Mára kitanulta a szóvivői szakmát, személyisége pedig mindannyiunkat inspirál. Némiképp örülök, hogy senki nem fedezte fel korábban, mert így a mi alapítványunk céljainak elérését segíti...” – összegez utóbb.
Mindenesetre a kapcsolatfelvétel olyan jól sikerült, hogy Szabolcs lett a házigazdája az első alkalommal 2008-ban megrendezett Jobb velünk a világ!-koncertnek. A rendezvény arra szolgál, hogy a sérültek bizonyítsák: a fogyatékkal élő emberek is támogathatják egészséges társaikat. A fiatalember boldogan meséli, hogy majd kilencezer néző gyűlt össze a sportarénában rendezett előadásra. A sérültek megmutatták, hogy „mindenki elég gazdag ahhoz, hogy segítsen”, újra csak világossá tették: nem a társadalom páriái. A jótékonysági eseményen több mint tizenegymillió forint gyűlt össze: a pénzt egy csíksomlyói árvaház felújítására fordították. Böjte Csaba alapítványának projektje nyomán számos nyomorult körülmények között kallódó erdélyi szegény gyerek kapott fedelet a feje fölé. Szabolcs elfogódottan említi a ferences rendi szerzetes nevét, aki egész életét a kilátástalanságban vergődő fiatalok megmentésének szentelte. A számos díjjal elismert pap örömmel beszél a fiatalemberről: „Tisztelem, mert soha nem adja fel a harcot. Megvalósítja álmait, családot alapított, gyermeket nevel. Olyan pozitív példát mutat, amely követendő mindenki számára”.
Ahogy Böjte is megemlíti, Szabolcs családos ember. Kedvesét tavaly vette feleségül, a párnak hamarosan megszületett első gyermeke is, aki az Emma nevet kapta. Szepesi Richárd, a Nem Adom Fel együttes vak billentyűse szívesen mesél a székelyföldi lagziról, amely meglehetősen jól sikerült számára... A zenész, aki elmondása szerint „éppen annyit lát előre, mint hátra”, lazán felel arra a kérdésre, hogy föllépett-e az együttes a menyegzőt követő mulatságon: „Amikor a talpalávalót biztosító zenekar megpihent, akkor néhányan megragadtuk a hangszereket, és nyomtunk egy unplugged koncertet...” Az akusztikus előadást nem részletezi tovább a fölöttébb jó humorú fiatalember, és komolyra fordítja a szót, amikor Szabolcsról beszél: „Mellette lehetetlen, hogy elhagyd magad, tele van energiával. Példát mutat sok sérült embernek, akinek gondja van a párkapcsolatok terén. Ép nőt vett feleségül, és gyönyörű gyermeke van”.
A lagziban bemutatott ad hoc föllépésen túl számos koncertet ad a Nem Adom Fel, így Szabolcsnak is jut munka bőven. Már csak azért is, mert az alapítvány működtetése egyébként is biztosít elég feladatot. Most például sérült embereknek készült közösségi portál kezelése áll a központban. A premier föltűnő sikere nyomán hagyománnyá nemesedett az év végi megakoncert is, amelynek Szabolcs az egyik arca. A fogyatékkal élők 2009-ben a szendrőládi cigány gyerekeknek segítettek. Az alapítvány a bevételből nyitotta meg a Nemadomfel Házat a faluban, amelyben a hátrányos helyzetű gyerekek elsajátíthatják mindazt, amire otthon nincs lehetőségük... Annak érdekében, hogy a koncert megfelelő médiafigyelmet kapjon, Szabolcs egy borsodi roma fiú, valamint egy erdélyi árva társaságában Szegedről zarándokolt Pestre. A kerekes székes ifjú kilenc nap alatt tette meg az utat alkalmi társaival. A performance, amelyen a Nem Adom Fel együttes vendégeként fellépett a Quimby, a Kiscsillag és a Csík Zenekar, kitörő sikert hozott: 16 millió forint jött össze.
Egyébiránt az alapítvány programjairól és eredményeiről messzemenően részletes beszámolót kaphatunk, ha Szabolcs társaságában múlatjuk időnket. A fiatalember a szervezet munkájáról beszél legszívesebben, illetve arról, hogy miképpen illeszkedhetnek be a fogyatékkal élők a társadalomba. Ennek nyomán nem különösebben meglepő, hogy leszögezi: élete végéig dolgozna a Nem Adom Fel kötelékében. Többek között azért, mert „ha anyagi értelemben nem is, de lelkileg gazdag lehetek”. Hozzáteszi: „Nincs okom szomorkodni azért, mert mozgáskorlátozott vagyok, hiszen szerető családban nőttem fel, csodálatos feleségem és gyermekem van, valamint olyan munkahelyem, amilyenről egész életemben álmodtam”. Pillanatra megáll, mielőtt amolyan konklúzióként rögzítené: „A világ legboldogabb embere lennék, ha mindenki legalább olyan boldog lenne, mint én”. És aztán a fiatal családapa hosszasan mesél arról, hogy menynyi pénzt kell még összegyűjteniük ahhoz, hogy átadhassák azt a III. kerületi lakóotthont, amelyben sérült emberek élnek majd, és amelyhez az önkormányzat biztosította a telket...
Órák óta elbúcsúztam Szabolcstól, a Nem Adom Fel már biztosan odaért miskolci fellépésére, ahol az X-Faktor döntőseivel szerepelt együtt több ezer néző előtt, amikor a YouTube videomegosztón sokadjára hallgatom meg az együttes felvételét, amelyben énekel Rúzsa Magdi, Molnár Ferenc Caramel, továbbá Révész Sándor is. „A boldog percekért, egy újabb holnapért, tovább menni kell, soha nem adom fel. Nem kísérhet újra a magány, soha nem adom fel, nem jöhet több szomorú délután, soha nem adom fel, míg kezemet fogja egy igazi jó barát, mert így együtt soha nem adjuk fel” – szól a dal.
Szabolcsról is. Mert ő aztán tényleg nem adja fel.
