Újra külsős tanácsadók a városházán

Három évre szóló, csaknem kétszázmillió forint értékű tanácsadói keretmegállapodást kötött a fővárosi önkormányzat. Konkrét megbízást egyelőre nem adtak.

Csaknem kétszázmillió forint értékű tanácsadói szerződést kötött januárban a fővárosi önkormányzat. A keretmegállapodás értelmében 2013 végéig öt külsős cég nyújt adó- és pénzügyi szolgáltatásokat Budapest új városvezetőinek.

A Közbeszerzési Értesítő hétfői számában megjelent hirdetménye szerint az ajánlatkérő hat témakörben kért szakmai segítséget. Így díjkoncepció készítése öt közszolgáltató cég – szilárd és folyékony hulladék, csatornahasználat, ivóvíz, kegyeleti szolgáltatások –esetén, kompenzációs modell kidolgozása a BTI, az FTSZV, az FKF Zrt.-nél, illetve az éves díjjavaslat szakértői vizsgálata többek közt a csatornázási és vízműveknél. Ezenfelül az ingatlanfejlesztések során megvalósuló projektek ellenőrzése pénz- és adóügyi szempontból, az önkormányzati ingatlanok tulajdonjogának rendezésével, közterület-használattal összefüggő feladatok.

Tanácsadók segítenék a Főkétüsz, a Főkert, valamint a Főtáv költség- és díjelemzését, illetve a város vagyongazdálkodási szerződéseinek megkötését és pénzügyi zárását.

A cégekkel kötött szerződések összértéke 195,13 millió forint. Ezen öt cég osztozik: az IFUA Horváth & Partners Kft., a Baker Tilly–Kató Konzorcium, a CCA Adó- és Pénzügyi Tanácsadó, Menedzser Zrt., a PPP-Partner Magyarország Pénzügyi Szolgáltató és Tanácsadó Kft., valamint a Szakértő Gazdasági Tanácsadó Kft. A cégek órabérben dolgoznak, amelynek összege 8500–15 000 forint között ingadozik.

A keretmegállapodás több szempontból is meghökkentő. Az ajánlattételi felhívást még az előző városvezetés tette közzé szeptember közepén novemberi határidővel, decemberi szerződéskötéssel. (A felhívásban az olvasható, hogy várhatóan évente hat szerződés megkötésére kerül sor, a különböző feladatcsoportokban évente egy-egy.)

A megállapodásokat végül egy hónappal később kötötték meg, a Tarlós István vezette új fideszes városvezetés idején.

A tanácsadásra felkért cégek nem ismeretlenek.

Az IUFA Horváth & Partners például számos önkormányzat cégeinek holdingba szervezésében segédkezett tanácsadóként. Így bábáskodtak például Debrecen, Eger, Jászberény, Esztergom, Győr és Pécs vállalatcsoportjainak létrehozásánál. De számos minisztériummal is együttműködtek. A cég felkerült Papcsák Ferenc ősszel közzétett listájára is, amelyen a „polipszerűen” összefonódó vállalkozásokat gyűjtötte össze a fideszes politikus. (Egyelőre egyik ellen sem indult hivatalos eljárás.) A Baker Tilly Hungária Tanácsadó Kft. vezette konzorcium is többször dolgozott költségvetési intézményeknek. A Delo itte Üzletviteli és Vezetési Tanácsadó Zrt.-vel közösen nyerték meg például azt a nettó 60 millió forintos nyílt közbeszerzést, amelyet a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség írt ki a „belső ellenőrzési terve végrehajtásához szükséges külső kapacitás bevonására”. A CCA Adó- és Pénzügyi Tanácsadó Zrt. viszont az óbudai hajógyári sziget kaszinóberuházását tervező Álomsziget tulajdonosi körében tűnik fel.

A Fővárosi Önkormányzat a fentiek ellenére visszautasít mindenféle összemosási kísérletet saját, illetve elődei szerződési gyakorlata között. A főváros előző vezetése több százmillió forint közpénzt lapátolt ki a városházáról különböző tanácsadói szerződések révén – olvasható közleményükben. – A Stop. hu által megszellőztetett felhívást még a Demszky Gábor által vezetett önkormányzat írta ki. Az eljárás az alkalmas tanácsadók kiválasztását célozta meg. A közbeszerzés rostáján öt cég ment át. Ez az eljárás a fővárost semmilyen kifizetésre nem kötelezi, egyetlen konkrét megbízás sem köttetett. Tarlós István főpolgármester kifejezett utasítása szerint tanácsadói szerződés kizárólag személyes döntés alapján, csak a legindokoltabb esetben köthető. A választások óta nem kötöttek egyet sem – bizonygatja Szűcs-Somlyó Mária kommunikációs igazgató.

Kivéve ezt a keretmegállapodást, amelyet nem kívánnak igénybe venni, de nem is vontak vissza.

Tanácsadás nélkül hintik a sót
Tanácsadás nélkül hintik a sót
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.