Uj Péter: Rend a lelke
A médiatörvényből kilógó sok tucat lólábbal, illetve az abszurd elemeket jelentős mennyiségben tartalmazó kormánypárti érvelésekkel („el sem olvasták", „nincs benne olyan, ami másutt ne volna", „az MSZP és az SZDSZ beindította külföldi lejáratókampányát" etc.) már épp elég időt töltöttünk, lépjünk most egy kicsit hátrébb, vizsgáljuk a problématípust általánosabban és globálisabban.
A következőkben egyszerűen csak „politikusokról" lesz szó. Nem gondoljuk, hogy az itt politikusokként emlegetett csoportba tartozna a világ valamennyi politikával hiva tásszerűen foglalkozó lénye, de
azt igen valószínűnek tartjuk, hogy ide sorolható igen jelentős részük, akár kilencven százalékuk.
A politikusnak (illetve ennek az igen elterjedt alfajának) legmeghatározóbb (és a társadalom számára legkellemetlenebb) tulajdonsága, hogy a szabályozásban látja élete értelmét. Ha találkozik bármivel, legyen
az egy hajszárító, féllábú koldus, matekpélda vagy adatbáziskezelő szoftver, politikusunk ott helyben megpróbálja szabályozni, hiszen ami nincsen szabályozva, az rendetlen, haszontalan, káros dolog, attól
neki meg kell mentenie népét, amelynek szolgálatában éjt nappallá téve fáradozik. Erre az igen nagy szellemi és fizikai megterhelést jelentő munkára pedig az teszi őt alkalmassá, hogy átment a világegyetem legkeményebb, legszigorúbb és legmagasabb színvonalú alkalmassági vizsgáján, a választásokon,
tehát őt minden hatalom forrása, maga a dolgozó nép találta alkalmasnak, könnyű belátni ekképpen, hogy minden cselekedete a dolgozó nép akaratának közvetlen megnyilvánulása, hogy ne mondjuk, aki őt
lehülyézi, az magát a népet hülyézi le.
A politikus persze igen erős jellem, képes fölnőni a dolgozó tömegek által reá mért nagy feladatokhoz, sőt akár még följebb is, egy idő után már jóságos atyaként terelgeti népét a mindennapi élet útvesztőjében, igyekszik megóvni őket mindentől, ami rájuk veszélyes lehet. Mindig idejében fölismeri a veszélyt, fölrántja testhez álló latex munkaruháját, egy pillanat alatt rákapja a piros szupermen-alsónadrágot, szuperszonikus sebességgel a helyszínre érkezik, és szabályoz. Fontos ember. Nélküle káosz, anarchia lenne, jobb nem is belegondolni.
Na de mi van, amikor ez a szuperhős csodalény összetalálkozik egy olyan technikai eszközzel, mint az internet. És ráadásul úgy találkozik vele, hogy ez az eszköz már évek óta működik, sőt a tömegek életének
része. Persze a politikus érzékei kifinomultak, érzékeny ujjai mindig a kor ütőerét tapodják, vigyázó szemei pedig nemcsak Párizsra, hanem New Yorkra, Los Angelesre, Tokióra és Lajosmizsére is vetődnek egyszerre,
de azért az ő feje sem káptalan ugye, tehát előfordulhat az a fatalitás, hogy csak késve értesül valamiről.
Ilyenkor baj van. Nagy baj. Kiderülhet például, hogy a világban nem keletkezik jóvátehetetlen kár akkor, ha „szabályozatlanul" (tehát a politikus számára észrevétlenül) működik valami. Kiderül, hogy az oktondi nyáj képes együttműködni, alkotni, beszélgetni szuperhősi segítség nélkül is, sőt sokkal hatékonyabban, kreatívabban, hasznosabban, mint segítséggel.
Hova lesz a világ, ha kiderül, hogy Tim Berners-Lee, Sergei Brin vagy Jack Dorsey többet tett a leghabermasibb értelemben vett színvonalas társadalmi párbeszédért, az állampolgárok tájékoztatásáért, a demokratikus társadalmi működésért, mint több politikus-szuperhős generáció összesen?
Akkor kiderülne, hogy nem kell milliárdos költségvetésű hivatalokat létrehozni, bürokraták tízezreivel tologattatni aktahegyeket, eljárási rendek, működési szabályzatok, vécépapírfelhasználási útmutatók ezreit
gyártani, ezek nélkül is megy a világ a maga útján, teljesen normálisan. Katasztrófa lenne.
Ezt a katasztrófát hárítják el éppen szorgos poltikushadak világszerte, Barack Obamától (netsemlegességi törvény) Orbán Viktorig. Mit tehet a politikus, amikor veszélyben érzi azt, ami számára a legdrágább: a saját
nélkülözhetetlenségét?
Hát bebizonyítja, hogy az ő népére nagy veszedelem leselkedik. Az érvelés alapja minden esetben az, hogy az új, megváltozott környezet sem steril, feltűnnek benne mindenféle kellemetlen dolgok. Vannak hülyék,
pedofi lok, antiszemiták és mindenféle mások, akik sokkoló módon az újabb kommunikációs platformokon is előfordulnak, éppúgy, mint másutt, és nagyobb bajt itt sem okoznak ugyan, mint másutt, de nagyszerű
hivatkozási alapként szolgálnak egy kis szabályozásra.
A magyar kormányfő mostanában az antiszemita honlapok elleni föllépéssel szokott érvelni - a saját szempontjából igen okosan és taktikusan - Nyugaton a magyar médiaszabályozás mellett. Mintha a kormánynak eddig nem lett volna lehetősége föllépni ellenük, mintha bonyolultabb lett volna partvonalon
kívülre tenni néhány lököttet, mint állami felügyelet alá vonni a Mal Zrt.-t vagy bekebelezni a magánnyugdíjvagyont. (Egyébként meg nem is kell kiszorítani őket sehova, eléggé periférián vannak maguktól is.)
De mindegy, szabályok lesznek, mert kell lenniük. Lesz hivatal, lesz székháza, lesznek szép fizetések, szmsz-ek, hivatali autók, kávéautomaták, workshopok, konferenciák, tanulmányutak, a rendszer működik,
kiszámíthatóan, szépen, üzembiztosan, és mi másra lehet még szüksége ennek a szegény, sokat szenvedett népnek, mint biztonságra és kiszámíthatóságra?
Néhány sokat szenvedett oktondi azért csak elhúz majd valamelyik félreeső sarokba, hogy elkezdjen babrálni valami újjal,amit a mindent tudó hivatal ég nem lát, nem hall, nem ért. Ezek a kis buták a saját kárukon
sem tanulnak.
