Dühödt kirohanás Hellerékre, ami a jobboldalon sem tetszett

„Heller Ágnesékkel nem kell vitatkozni. Őket csak ki kell közösíteni! Ha találkozunk ezekkel az alakokkal, a szemükbe nézünk, és nem köszönünk nekik, ha mellénk ülnek, akkor felállunk a székről, mert az ő megélhetési gyűlölködésükkel mást nem lehet szembe szegezni, mint a néma és teljes megvetést." Ezt írta a Professzorok Batthyány Köre néhány tagjának a szintén tag Hornok László, aki szerint a „népnek tudnia kell, miként vélekedünk mi ezekről az ügyekről".

A gödöllői Szent István Egyetem rektorhelyettese szerint – idézzük – „már csak azért sem jó hallgatni ebben az ügyben (sem), mert az ellenség minden követ megmozgat. (Nem másik oldal, hanem ellenség, a nemzet halálos ellensége!). Most éppen az MTA külső tagjait agitálják aláírások gyűjtésére a Heller Ágnesék által mozgósított kanadai, egyesült államokbeli és brit állampolgárságú filozófusok. Ha mi nem szólunk, akkor nem tudnak a mi álláspontunk szerint tájékozódni, marad nekik a Cohn-Bendit, a Martin Schultz, a Haraszti Miklós és társaik hangja”.

A külföldi tudósok neve úgy került elő, hogy a Scribd közösségi szájt Filozófusok nevű felhasználójának oldalán 2011. január 29-én jelent meg egy nyílt levél, címzettje Pálinkás József, az Akadémia elnöke. Aláírói Daniel C. Dennett és Robert Evans, az MTA tiszteleti tagjai és Stevan Harnad, az MTA külső tagja, csatlakozott hozzájuk további tizennégy külső és tiszteleti tag, és az aláírásgyűjtés folytatódik. Dennett professzor és társai azonnali állásfoglalásra szólították fel a filozófusügyben Pálinkást. Az MTA elnöke hétfőn reagált.

„A Magyar Tudományos Akadémia elnökeként felhívom az állami hatóságok, a sajtó munkatársainak és a tudomány művelőinek figyelmét, hogy a Magyar Köztársaság Alkotmánya 70/G szakaszának (2) bekezdése szerint »Tudományos igazságok kérdésében dönteni, kutatások tudományos értékét megállapítani kizárólag a tudomány művelői jogosultak«. Ennek tiszteletben tartása azok számára is kötelező, akik a kutatás, a fejlesztés és az innováció pályázati rendszerében, a tudományos intézmények működésében jogsértést vélnek felfedezni”, áll Pálinkás József közleményében, aki szerint a hatóságok joga a jogsértések feltárása és eljárni a jogsértőkkel szemben.

– A Hornok-levél indulatosan előadott féligazságok elegye – tájékoztatta lapunkat Lovas Rezső akadémikus, a Professzorok Batthyány Körének (PKP) elnöke, aki szerint a Professzorok Batthyány Körének levelezőlistáján csak negatív visszhangot kapott ez az irat. „Nem hagyjuk magunkat. Az Akadémia külső és tiszteletbeli tagjainak a másik oldalon való bevetése is csak trükkökkel történhetett. A magam részéről – és ezt a kör nevében is mondhatom – az Akadémia elnökének a napokban közzétett sajtóközleményével értek egyet – tudatta lapunkkal Lovas Rezső.

Lapunk Hornok Lászlót is kereste, de a professzort nem sikerült elérni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.