Nyugdíjas lovak otthona
A hír megdöbbentette az asszonyt, nem tudta elfogadni, hogy kedvencét annyi ledolgozott év, és annyi csodálatos élmény után egyszerűen levágják. Bár korábban esze ágában sem volt lótulajdonossá válni, rövid idő alatt úgy döntött: inkább kifizeti ő az állat vágósúlyának értékét. A következő másfél év alatt két másik lovat vásárolt a levágás előtt.
Munkaképtelen, sérült öreg lovait egy időben bértartásba adta, de az istállóban nem úgy gondozták őket, mint azokat, amelyeket lovagolni is lehet, Rédei Éva legalábbis nem volt elégedett. Fokozatosan érlelődött benne az elhatározás: ő maga gondozza nyugdíjas lovait, végül Őrbottyánban vásárolt ehhez földet. Lovanként egy hektárral számolt, de hiába, mert a vágás elől mentett lovainak száma rövid idő alatt tizenkettőre emelkedett. Csupa haszontalan, lovagolhatatlan állat. Az asszony azonban úgy érezte, miután életük nagy részét az ember szolgálatába állították, egész egyszerűen méltatlan lenne őket a pusztulásba küldeni. Azután úgy döntött, akár nevén is nevezhetné, amit csinál, hiszen lényegében állatmenhelyet működtet. Pontosabban mondva: lómenhelyet. A szükséges engedélyek megszerzése három éven át tartott, a hivatali eljárás 2001-ben zárult. A Bottyán Equus Hungária Alapítvány telephelye azóta fogadja a sérült, beteg lovakat.
Ma 43 ló él a menhelyen. Van közöttük 32 éves egykori rendőrló, amely idős kora ellenére jól tartja magát, de ott van mellette egy tizenhat éves egykori versenyló, melytől az is eredmény, ha sikerül kivezetni az istállóból. Tavaly februárban emlékezetes lómentő akciójuk volt, egy földhöz fagyott csikót hoztak el Diósjenőről. Rédei Évát egy kutyáját futtató járókelő hívta fel azzal, hogy már második napja lát egy földön fekvő csikót, távol a többi állattól. Az asszony aznap felkereste a ménest, kérte a tulajdonostól, hadd vigye el a súlyosan beteg állatot. Megkapta, miután a lovak gazdája nem sok reményt fűzött hozzá, hogy a csikó megéli a másnapot. Mikor felemelték a földről, a szőre reccsenve szakadt el a fagyos talajtól. Az állatorvos nem sok esélyt adott neki, Rédei Éva azonban tíz napon át a csikóval aludt, kétóránként megforgatta, mert a lovak belső szervei nem bírják a huzamosabb fekvést, végül a kis állat kezdett jobban lenni. Ma egészséges fiatal lakója az őrbottyáni menhelynek.
Nyolc hónappal ezelőtt a XVI. kerületi önkormányzat hívta az asszonyt, hogy átmenetileg elhelyezhetnének-e nála tizenhárom lovat. Gazdájuk egy ötven négyzetméteres helyiségben összezsúfolva, a két csődört lekötözve tartotta a lesoványodott állatokat. A megbeszélt időpontban az őrbottyáni menhely önkéntesei ott voltak a lószállítókkal, a rendőrség levágta a lakatot, az önkormányzat intézkedett a szabálytalanul tartott állatok elhelyezéséről. A lovak vadak voltak, bizalmatlanok az emberrel. Rédei Éva hosszú hónapok alatt átnevelte őket, ma békés, szelíd jószágok. Nemrég értesítést kapott, hogy az eljárás lezárása után elképzelhető, hogy elaltatják az állatokat...
Magyarországon ma három lómenhely működik. A mátracserpusztai Zakuszka-tanyán tizenhat idős vagy beteg ló él. Várkonyi Andrea, a menhely vezetője többször csalódott magukat állatbarátnak tartó emberekben, és miután előfordult, hogy a menhelyről örökbe fogadott lovat betegen, leromlott állapotban hozta vissza, úgy határozott: idegen embernek többé nem ad ki lovat.
A budapesti Noé Állatotthon Alapítvány telephelyén – bár elsősorban a városban tartott állatokon igyekeznek segíteni – lómentő programjuk keretében immár tizenöt lónak és egy csődörnek adnak otthont. Schneider Kinga, a menhely szóvivője szerint elsősorban virtuális örökbefogadókat keresnek, akik oly módon segítenek az állatokon, hogy azok közben a jelenlegi helyükön maradnak.
Lovas szaklapok a hazai lóállományt mintegy hatvanezer egyedre becsülik, ezek döntő többsége ma már lovaglásra tartott állat. A korábbi nagy lovas központokbanmamár nincs hely a munkaképtelen állatok tartására. De a menhelyeket rendszeresen keresik olyan tulajdonosok is, akik át nem gondolt döntésük után szeretnének visszalépni, miután a lótartás mindennapi költségeivel és kötelezettségeivel szembesültek. Rédei Éva heti négy-öt hívást kap, de nem csak beteg, idős állatok miatt keresik. Sokszor olyan emberek jelentkeznek, akik egy idő után egész egyszerűen ráuntak a lovukra, és fogalmuk sincs, mihez kezdjenek vele. Végső megoldásként persze még mindig ott van a vágóhíd. A dolgos évek utáni nyugdíjas évek a jelenlegi keretek között alig hetven-nyolcvan négylábúnak jutnak osztályrészül.
