Bezárnák az állami kezelésbe adott fővárosi kórházakat?

A Fővárosi Közgyűlés nem is tárgyalt a kórházátadásról, viszont további döntési jogköröket ruházott át a főpolgármesterre és a közlekedési holdingra.

– Előre elmondanám, csak hogy ne kelljen újra szót kérnem: nekem van igazam – jelentette ki tegnap Tarlós István főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés ülésén, miután Horváth Csaba szocialista frakcióvezető kifogásolhatónak tartotta a Budapest díszpolgára cím új jelölési rendjét. Csomós Miklós főpolgármester-helyettes a korábbi egynegyed helyett egyharmadra emelte volna a javaslattételhez szükséges képviselői támogatást, ami a gyakorlatban a jelölés Fidesz-ellenőrzés alá vonását jelentette volna. Az előterjesztő végül visszavonta ezt a javaslatát, viszont Tarlós Istvánét elfogadta a közgyűlés. A főváros legrangosabb kitüntetését ezentúl június 19-én –Csomós Miklós szerint a magyar szabadságért vívott harc egyik legjelesebb napján –, a szovjet csapatok kivonulásának évfordulóján adják át.

Némi szópárbaj után egyhangúlag fogadták el a fővárosi, illetve a kerületi önkormányzatokat megillető bevételek megosztására vonatkozó rendeletet. A 212,5 milliárd forint 47 százaléka a fővárost, 53 százaléka a 23 kerületi önkormányzatot illeti egy bonyolult számítás alapján. A kerületek így összességében 112,3 milliárd forintot kapnak a forrásmegosztás révén, míg a főváros 100,2 milliárdot. A szavazást megelőző vitában Tüttő Kata szocialista képviselő emlékeztette a fővárosi képviselőket, hogy az idegenforgalmi adó forrásmegosztás alól való kivonása hárommilliárd forinttal csökkentette a szétosztható összeget. A személyi jövedelemadó visszaosztásának megváltozott szabályai miatt 2,5 milliárddal, míg az iparűzési adó elvonása miatt további 4,7 milliárddal csökkent a főváros bevétele. A Budapestet hátrányosan érintő elvonásokról fideszes képviselők – köztük Rogán Antal V. kerületi polgármester és fővárosi képviselő – javaslatára döntött a parlament. Rogán azzal vágott vissza, hogy a jogszabályok kedvező változása viszont négymilliárdot hozott a főváros konyhájára.

– Egyiküket sem tudom cáfolni – tárta szét a karját Tarlós István, aki egyúttal reménykedett abban, hogy a kormány támogatásával sikerül megoldást találniuk a főváros siralmas pénzügyi helyzetére. A főpolgármester később rendkívüli szünetet kért éppen a pénzügyeket érintő hírek miatt. Az ülésterembe visszatérve viszont csak annyit árult el, hogy kedvező híreket kapott az állami támogatással kapcsolatban.

A városvezetés két területen szeretne állami támogatáshoz jutni. A főváros közösségi közlekedésének átszervezéséhez –főként a BKV adósságának szanálásához –, illetve a szintén jelentős tartozást felhalmozó kórházak átvételéhez. Úgy tűnik, az utóbbi kérdésben gyorsabban haladnak. A főváros egyelőre négy fővárosi, a Szent István, a Szent László, a Péterfy Sándor Utcai és a Heim Pál Gyermekkórházat adná állami kézbe. Utóbbi kettő jelentős tartozásokat halmozott fel.

– A főváros egészségügyi intézményeinek összadóssága a fele sincs a debreceni Kenézy Gyula Kórház által felhalmozottnak, és eltörpül az Állami Egészségügyi Központ hatmilliárdot meghaladó tartozása mögött – mutat rá Havas Szófia szocialista fővárosi képviselő. – Az intézmények átadása nem oldja meg a kérdést, csupán a felelősséget tolja át másra. S mivel az állami költségvetésben erre a feladatra semmilyen pluszforrást nem különítettek el, így nem kizárható, hogy az átvétel valójában a bezárást megelőző lépés.

A főváros kezelésében maradó nyolc kórház sorsáról később döntenek. Az átszervezésükre vonatkozó előterjesztést Szentes Tamás főpolgármester-helyettes az ülés elején visszavonta.

A közgyűlés mindezek után további döntési jogköröket engedett át a főpolgármesternek a fővárosi cégekkel kapcsolatban.Kaltenbach Jenő LMP-frakcióvezető ugyan elismerte a főpolgármesternek a hatalomkoncentrációhoz való jogát, csak azt kérte, hogy időnként tájékoztassák a közgyűlést. Ezt Tarlós István meg is ígérte. A fővárosi képviselők később megszavazták a cégek vállalatbiztonságáról szóló előterjesztést, amely a vállalatok ellenőrzését hivatott erősíteni. Összevonták a főváros két vagyonkezelő szervét, a FIMŰV és a BFVK Zrt.-t, újabb 18 nagyberuházást vontak a Vitézy Dávid vezette BKK Zrt. ellenőrzése alá. Többek között a rákoskeresztúri buszfolyosó kialakítását, a csepeli gerincút, a Margit híd felújítását, a Szentmihályi úti és a régi Budaörsi úti buszsávot. Az egészségügyi átszervezéshez hasonlatosan nem tárgyalták a szociális ellátórendszer átszervezéséről szóló javaslatot. Holott a döntést már maga főpolgármester is megszellőztette: a civil szervezetek, köztük a hajléktalanellátó szervezetek túlnyomó többségével szerződést bontanak. Csupán a Menhely Alapítvány és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat maradhat.

Szentes Tamás, a Fővárosi Önkormányzat főpolgármester-helyettese keddre valamennyi kórház főigazgatóját magához kérte. Egy-egy főigazgatóra húsz percet szán a politikus. Az intézményvezetők közül többen azt remélik, az idő nem lesz akadálya, és végre megtudják: mi is történik a jövőben a fővárosi kórházakkal. Az intézmények sorsáról csak a múlt hét csütörtök óta legalább három koncepció jelent meg a sajtóban: volt szó integrációról, részleges és teljes állami működtetésről.

A közgyűlés újabb döntési jogköröket engedett át a főpolgármesternek
A közgyűlés újabb döntési jogköröket engedett át a főpolgármesternek
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.