Pénz és ideológia: Vihar jöhet az MSZP-ben

Különösebb személyeskedések nélkül, érdemi vitákkal zajlott szombaton az MSZP választmányának ülése. Az asztalra tett problémák azonban nagyobb viharokat jeleznek előre a pártban, elsősorban ideológiai és financiális alapon.

Simon Gábor választmányi elnök a tanácskozás elején arról beszélt, hogy Magyarországon rossz irányba mennek a dolgok, szerinte – utalva az Orbán Viktort és a kormányt ért nemzetközi bírálatokra – az elmúlt hetek a „nagy szereplések és a nagy blama” időszaka volt. Simon kritizálta a médiatörvényt és a magán-nyugdíjpénztári tagok „megzsarolását” is, de kiemelte, hogy a kormány csorbította az Alkotmánybíróság jogkörét és a sztrájktörvényt.

A párt ideológiai alapelveiről elsősorban a Simon Gábor és egy másik választmányi vezető, Haris Éva által jegyzett, A változás ideje című vitaanyag alapján esett szó. Az irat azMSZP szellemi elődjeként az 1948 előtti Magyarországi Szociáldemokrata Pártot nevezi meg, s kitér arra, hogy a szocialista párt politikájának középpontjában a fiatalok állnak. A dokumentum az ideológiai és közjogi kérdések mellett külön fejezetben foglalkozik a gazdaságpolitikával, a fenntartható fejlődéssel és az ifjúságpolitikával.

A választmányi ülés zárt részén felszólalt többek között Balogh András elnökhelyettes és Lendvai Ildikó is, aki a Programtanács vezetőjeként ismertette a testület vitaanyagát. A Népszabadság úgy tudja, hogy ez utóbbit néhány, Gyurcsány Ferenchez közelálló választmányi tag megpróbálta levetetni a napirendről, hogy arról külön választmányi ülés tárgyaljon, de a többség leszavazta a kezdeményezést. A Simon–Haris-dokumentum egyébként forrásaink szerint komoly vitát váltott ki, ami jól mutatja az MSZP útkeresésének jelenlegi állását. Az ülésen sem Gyurcsány Ferenc, sem Mesterházy Attila nem vett részt; a pártelnök szombaton délben tért haza az Egyesült Államokból, ahol többek között a külügyminisztériumban tárgyalt. Gyurcsány Ferenc pénteken egy veszprémi lakossági fórumon ismét arról beszélt, hogy a Fidesszel szemben álló demokraták össze gyűjtésével és az MSZP átalakításával lényegében új pártot kell létrehozni. Úgy vélte, a fiatalok akkor jönnek majd közéjük, ha olyan „őszinte nyelven politizálnak, mint Balatonőszödön”.

A választmányi ülés másik fontos eseménye, hogy a testület döntött a párt 2011-es költségvetési irányelveiről. A tényleges büdzsét viszont csak a második negyedévben fogadják el. Több forrásból megerősített információink szerint ez a pont is viharokat váltott és válhat még ki. A radikálisan lecsökkent állami támogatás beosztása ugyanis feszültségeket hoz. A választmányi ülésen több „nehézsúlyú politikus” fel is szólalt az ügyben, és kritizálták például a székházeladás körülményeit. A Köztársaság téri épületet állítólag egymilliárd körüli összegért adták el. Az MSZP egy évvel később, 2007-ben vásárolta meg a jelenlegi, Jókai utcai ingatlant bruttó 700 millióért, de a felújítások és átalakítások is további százmillióba kerültek. Az átmeneti időszakban a párt a Moszkva térnél bérelt irodákat, szintén komoly összegért. A felszólalók közül többen azt kifogásolták: a költözés drága volt, és a „bevételek útja sem teljesen átlátható”.

Az MSZP „kibeszélő tanácskozásainak” újabb fordulója két hét múlva várható, amikor a parlamenti frakció tart egész napos idénynyitó egyeztetést.

Simon Gábor csöngetett az MSZP választmányának
Simon Gábor csöngetett az MSZP választmányának
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.