A hazai földrengések oka: Afrika és Eurázsia lassan közelít egymáshoz

Magyarország területén a földrengés-aktivitás mérsékelt, ennek ellenére erősebb földmozgások kis számban, de előfordulnak, meglehetősen rendszertelen területi eloszlásban. Az átlagnál egyértelműen aktívabbnak nevezhető területek között kell említeni Komáromot, a Móri-árkot, a Kapos-vonalat, Egert, a Jászságot és Zala megye északi részét.

A hazai földmozgások fő oka, hogy Afrika és Eurázsia lassan közelít egymáshoz. Emiatt délnyugat–északkeleti irányú törésvonalak szabdalják át az országot, amelyek mentén apró elmozdulások történnek. Évente átlagosan 100-120 kisebb – maximum 2,5-es erősségű – földmozgást regisztrálnak, amelynek nagy része nem éri el az érzékelhetőség határát. Évente azonban négy-öt 2,5-3-as erősségű rengés is kipattan.

Az epicentrumban az ilyen földmozgás már jól érzékelhető, ám ezek jelentősebb károkat nem okoznak. Az ennél erősebb mozgások – amelyek már nagyobb károkkal járnak – 15–20 évente fordulnak elő, a nagyon nagy károkat előidéző, 5,5–6-os földmozgások pedig Magyarország területén 40–50 évente történnek. A súlyos rengések közül a legutóbbi a berhidai volt 1985. augusztus 15-én, amely a Richter-skála alapján 4,9 magnitúdót ért el, és épületkárokat okozott a térségben – ahogy ez most is előfordult.

Az első, hazánkban is érzékelt rengés, amiről tudomásunk van, 456-ban keletkezett a mai Szombathely közelében. Napjainkig egyébként több mint húszezer földrengést sikerült főleg korabeli feljegyzések, leírások alapján azonosítani és katalogizálni. Ismereteink szerint a legnagyobb, a mai Magyarország területén valaha kipattant földrengés Komáromban keletkezett 1763. június 28-án, magnitúdója 6,3-es értékre becsülhető. E rengésnek néhány halálos áldozata volt, az épületkárok pedig számottevőek voltak.

A földrengés hosszú éveken át tartó feszültségfelhalmozódási folyamat következménye. Azt tudjuk, hogy egy adott térségben előbb-utóbb földrengéshez vezet ez a felhalmozódás, de azt nem, hogy az energia mikor pattan ki. A földrengés-előrejelzésben a vi lágon legjobban kutatott terület a kaliforniai Szent András-törésvonal. Itt bármikor lehet földrengés, de mégsem tudjuk, mikor jön a következő. Tóth László szeizmológus lapunknak korábban azt mondta, hogy amerikai kollégái ma is csak azt merik kijelenteni, hogy ott éveken belül várható egy nagyobb rengés, de azt nem, hogy mikor, mekkora.

Hogy hazánkban mi várható, azt még ennyi bizonytalansággal sem tudjuk megmondani.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.