Előbb Baranyában, majd Csongrád megyében élt Cs. István, akinek pénzügyi ellehetetlenüléséről két éve már írtunk. A férfi évtizedeken át gyógyszerészként dolgozott, s miután nyugdíjba vonult, eladta patikáját és az üzletért kapott összeget, valamint családja megtakarításait a Raiffeisen Banknál helyezte el. Betétje 2004 tavaszán 45 millió forintot ért, s akkor a pénzintézet szegedi fiókjának egyik tanácsadója azt javasolta, vásároljon értékpapírt, mert az jobban fialja a pénzt, mint a tartós lekötés. Ennek hatására a férfi az összes pénzén Raiffeisenrészvényalapokat vásárolt. Az –Eurázsia és Feltörekvő Piacok nevet viselő – papírok jól „termeltek”, és Cs. István befektetéseinek értéke 2006 őszén elérte a 68 millió forintot.

Ezt követően a banki tanácsadó arra ösztönözte Cs. Istvánt, hogy vegyen fel devizahitelt, és abból a pénzből is vásároljon értékpapírokat. A gyógyszerész fel is vett 30 millió forint hitelt svájci frankban, s azért a pénzért is értékpapírt vásárolt, így befektetésének értéke már közelítette a százmilliót. A tanácsadó 2007 szeptemberében felhívta Cs. István figyelmét arra, hogy érdemes lenne a frankalapú hitelt jenalapúra cserélni, mivel az utóbbi esetben kisebb a kamat. Az ügyfél átment a jenhitelesek táborába.

Amikor 2008 elején Cs. István értesült arról, hogy Amerikában baj van a befektetésekkel, felkereste a bankot. Addigi tanácsadója már egy lépcsővel feljebb lépett a bank grádicsán, így új ügynököt kapott. Cs. István szerint a beszélgetés ekképp zajlott:

– Azt kérdeztem tőle, mit jelenthet a válság a számunkra? Azt felelte: az egésznek nagyobb a füstje, mint a lángja. Erre azt kérdeztem: akkor ne csináljunk semmit, hanem maradjunk a fenekünkön? Rábólintott: maradjunk.

A banki tanácsadó 2008 augusztusában megkérdezte Cs. Istvánt, hogy megújítja-e a jenhitelét? A patikus arról érdeklődött, a jenhitel valóban olyan kockázatos-e, mint az újságok írják. Az ügynök megnyugtatta őt, és Cs. István szeptemberben megújította a hitelét.

Egy hónappal később az ügyintéző arról tájékoztatta Cs. Istvánt, hogy a banknál kezelt vagyona elúszott. Értékpapírjainak értéke ugyanis a felére esett, eközben viszont a jen anynyira felértékelődött a forinthoz képest, hogy értékpapírjai nem nyújtanak elegendő fedezetet a hitelére. Mivel a forint és a Raiffeisen befektetési alapok további gyengülésére lehetett számítani, Cs. István eladta értékpapírjait. Az ügylet végén a bank 80 ezer euró befi zetést várt a patikustól, mondván: ennyi még a tartozása a hitele okán.

Cs. István nem fizetett, hanem ügyvédhez fordult. Halmos Péter pécsi ügyvéd úgy látta, hogy Cs. István veszteségében a banknak komoly szerepe volt. A pénzintézet ezt nem ismerte el, és nem volt hajlandó tárgyalni az ügyfélnek nyújtandó kártérítésről, ezért a Cs. István pert indított. A befektetése kezdeti összegét, vagyis azt a 45 millió forintot akarta visszakapni, amit az ügyintéző tanácsai nyomán elbukott.

A bankkal kötött befektetési szerződés alapján a Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróságnak kellett döntenie az ügyben. Ahhoz, hogy Cs. István pert indíthasson a 45 milliós kártalanításért, le kellett volna tennie 2 millió 650 ezer forint eljárási díjat. Ennyi pénze nem volt már a felperesnek, ezért Halmos Péter sajátos taktikát választott: az összeg töredékére, másfél millió forintra indított kártérítési pert, mivel ezért a követelésért elég volt befizetni 135 ezer forintot.

A perben a bíróság a közelmúltban hozott jogerős ítéletet, és Cs. István keresetét megalapozottnak találta. A bíróság szerint a bank és Cs. István által megkötött szerződésből egyértelmű, hogy az ügyfél „alacsony vagy közepes kockázatú termékekbe” kívánta befektetni a pénzét. Ezzel szemben a bank magas kockázatú termékeket ajánlott Cs. Istvánnak. A bíróság szerint a banktól kapott tájékoztatás alapján Cs. Istvánnak nem volt fogalma arról, hogy amikor devizahitelből vesz értékpapírokat, akkor az egy többszörös kockázatot jelentő konstrukció. Az ítélet kiemelte azt is, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete már 2007 augusztusában körlevélben figyelmeztette a bankokat a jenhitel kockázatára. A bank viszont még több mint egy évvel később is rábeszélte a felperest a jenhitelre, nem tárva fel az ilyen hitelből fi nanszírozott befektetés különösen nagy rizikóját.

Az ítélet azt is kimondta, hogy Cs. István kára lényegesen nagyobb az igényelt ésmegnyert másfél milliónál. Erre építve Cs. István folytatja a pert, s immár a teljes összegre benyújtja igényét. Kénytelen lesz erre, mivel a bank továbbra sem hajlandó tárgyalni a kártérítésről.

Faggattunk több, pénzügyi perekben jártas ügyvédet és bírót, ám egyikük sem tudott arról, hogy hazai bankot elmarasztaltak volna azért, mert egy befektetés kockázatáról nem megfelelően tájékoztatta ügyfelét, aki aztán emiatt tönkrement. A most 74 éves férfi lelkileg belerokkant a veszteségbe, s abba, hogy elúszott családja többgenerációs megtakarítása. A Raiffeisennél nem nyilatkoznak, amíg az ügy le nem zárul.

A per hamarosan folytatódik. Ha Cs. István visszanyeri befektetésének induló tőkéjét, akkor az ítélet alapvetően kihathat a magyarországi bankok és ügyfeleik kapcsolatára.

Banki kirakat