Deutsch képviselő szót emel
Ez a kissé kétértelmű mondat Deutsch Tamás szájából hangzott el, miután az ATV munkatársa az EP-képviselő által Dél-Magyarországon 19 ezer példányban osztogatott, saját portrékat tartalmazó naptárról érdeklődött.
Az, hogy a naptár Deutsch Tamás szerint nem Deutsch Tamásról szól, értelmezési kérdés, főként annak tükrében, hogy a naptárban található öszszes fotón Deutsch Tamás látható, igaz, néhol más emberek is feltűnnek mellette, leginkább báli forgatagban, kolbásztöltőversenyen vagy épp a szarvasi szilvanapokon, csupa olyan helyen tehát, ahol inni és enni lehet korlátlan mennyiségben.
A naptárnak az a célja, tudjuk meg, hogy amikor az emberek otthon nézegetni kezdik, emlékezzenek a képeken látható eseményekre, miáltal „jó lesz újra meg újra rájuk tekinteni, és visszagondolni rájuk, miközben új történeteket élünk meg”.
Mármost ilyen tekintetben a naptár kifejezetten a párja Kiszel Tünde hasonló igényű művészi próbálkozásának, amenynyiben az ország, tehát nemcsak a szarvasi gazda, Donatellácskát nézegetve újabb és újabb történeteket él meg, ám ennél a naptárnál azért többről van szó. Ha megnézzük például, a 15. számú fénykép magyarázó szövegét, a következőt találjuk: „Közös munkánk fontos állomása volt az orosházi Gazdafórum, ahol a térség gazdálkodóival együtt emeltünk szót.”
Azt már történelmi tapasztalatból tudjuk, hogy a jó gazda anélkül el se indul a földekre, hogy előtte hosszasan ne szemlélné az ő falinaptárát az épp aktuális államférfi portréjával, ami aztán erőt és hitet sugároz belé, ám mi most csak az orosházi gazdafórumra figyelmezünk, amelyen tehát mit csinált Deutsch képviselő a gazdákkal karöltve? Szót emelt. Így, a maga teljességében. Nem tudni, hogy mi mellett vagy ki ellen, minek a tárgyában és milyen célból, ám ez nem is fontos, mert a lényeg kizárólag a szóemelés.
Az orosházi dédunokák ugyan némileg csodálkozva konstatálják majd, hogy a dédpapa körbevesz a képen egy magas, loboncos bácsit, aki szót emel csak úgy, önmagában, míg a többi áhítattal nézi, de majd nyilván elmagyarázzák nekik, hogy a szót emelés az emberiség legnemesebb foglalatossága, tulajdonképpen az egyedül üdvözítő és produktív tevékenység, mondhatni társadalmi termelőerő, s noha önmagában egyáltalán nem értelmezhető, egy idő óta ez viszi, hajtja előre az emberiséget.
Ennek nem abban merül ki a jelentősége, hogy lám, a szemünk láttára nőtt immáron kormányzóerővé, sőt a szó szoros értelmében hatalommá az első olyan nemzedék, amelynek tagjai soha az életben nem dolgoztak, se melóst, se parasztot nem láttak közelről, viszont az elmélyült tanulást sem ismerik, egész pályafutásuk alatt kizárólag szót emeltek, ez hozta meg a sikerüket. Ebből következően nincs is meg bennük semmi tisztelete se munkának, se tudásnak, se melósnak, se parasztnak, pláne nem értelmiséginek, mint ahogyan a szót sem becsülik semmire, ugyan naponta fölemelik, ám aztán a semmibe ejtik.
Ez azért fontos, mert a baloldalinak mondott emberek meg pláne újságírók sehogyan sem értik, hogyan van az, hogy ami másfél-két évvel ezelőtt még lopás, közvagyon-herdálás, hazaárulás volt, tehát felháborító és elítélendő, az ma nem az, illetve csakis a baloldaliakra az, holott az újak is ugyanazt csinálják. Csak ezt a hetet véve derült ki, hogy jobboldali filozófusok is kaptak közpénzt, Batthyány-körös professzorok, hogy minisztériumi emberek 18 millióért utaztak Mexikóba, hogy a frakcióvezetőnek 40 milliós Audija van, hogy az új városházi vezető tavaly 900 ezer forintért csináltatott képkeretet egy oklevélhez, s egyáltalán: ilyen ügyekben most miért nincs szóemelés? Ugyanaz a bűn miért lett hirtelen erény? De miért is volna szóemelés, hiszen nem is értik, miről beszélünk; az akkor volt, most meg most van.
Hát persze, hogy Deutsch képviselő az asztalra csap, hogy elég a hazudozásból, majd a világhálón egymilliós csapatot szervez, hogy szót emeljen a kormány tisztasága és becsülete mellett. Ha az első napi hozzászólások színvonalát meg a csatlakozók jelszavait komolyan vesszük, akkor Deutsch képviselő hamarosan antiszemita horda élén fog bevonulni Pestre, lesz mit nézegetni a falinaptáron.
A szerző az Élet és Irodalom munkatársa
