Tüntetések a sajtószabadságért

Budapesten és még három megyeszékhelyen, Debrecenben, Pécsett és Szegeden is tüntetnek a sajtószabadságért csütörtökön. Ez lesz a médiatörvény elfogadása óta a negyedik alkalom, hogy civilek vonulnak utcára a szájkosártörvény ellen. Először december 21-én, a törvény elfogadásakor tüntettek kétezren Budapesten, a Szabadság téren, majd január 4-én a Magyar Rádió épülete előtt volt szimpátiatüntetés az egyperces hallgatása miatt meghurcolt két rádiós mellett. Január 14-én, szintén Budapesten volt az eddigi legnagyobb megmozdulás: tízezren demonstráltak a Parlament épülete előtt, és több vidéki nagyvárosban, valamint Bécsben is voltak kisebb megmozdulások.

Ezek a tüntetések ugyanakkor nem érték el céljukat: a Kossuth téri tüntetés szervezői újabb felhívásukban emlékeztetnek rá, hogy korábbi kiáltványukban a médiatörvény alkotmánynak, emberi jogi normáknak megfelelő módosítását kérték, felszólították a kormányt, hogy biztosítsa a médiatestületek és a közszolgálati hírszerkesztőségek függetlenségét, törölje el a bírságokat, „üzenetünket azonban a kormány nem vette komolyan: leveleinkre nem kaptunk választ, a miniszterelnök az Európai Parlament előtt úgy állította be, mintha a médiatörvény bírálata egyben a magyar nemzet elleni támadás lenne. Célunkat tehát még nem értük el, ezért 2011. január 27-re (csütörtök este 6 órára) újra a Parlament elé hívunk mindenkit, akinek számít a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadsága.”

Az előző tüntetés tapasztalataiból tanulva, ezúttal hoszszabb és tartalmasabb programot ígérnek a Kossuth térre, meg erősebb hangosítást, sajtódobogót, kivetítőt, azaz sokkal komolyabb szervezést. Ennek megfelelően, a költségek is nagyobbak lesznek, az előző tüntetés 160 ezres költségével szemben most már félmilliósra rúg a számla, ezért gyűjtést indítottak a Facebookon. A Kossuth téri tüntetést nagyjából egyórásra tervezik, fellép a rapper Dopeman, a Szilvásy Gipsy Folk Band, a Kavkaz, valamint az Ági és a fiúk. Beszédet mondanak az Amnesty International Magyarország és a Társaság a Szabadságjogokért civil jogvédő szervezetek vezetői, a moderátor ismét Bakács Tibor Settenkedő lesz, Fölkel Róbert szervező tájékoztatása szerint.

A tüntetés iránt egyelőre lanyhább az érdeklődés, mint két hete: a civil mozgalom gyűjtőoldala, az Egymillióan a magyar sajtószabadságért csoport 75 ezer tagot számlál, de a budapesti tüntetésre invitáló eseményre csak három és fél ezren jelezték részvételi szándékukat. A vidéki demonstrációk résztvevőinek száma pedig összesen sem éri el az ötszázat a Facebookon (igaz, a debrecenit csak tegnap hirdették meg). Debrecen főterén, a Kossuth-szobornál este 6-tól gyertyagyújtással tiltakoznak – mondván nem kérnek a sötétség és a hallgatás korszakából; Szegeden pedig papírhajó-úsztatással, a Dugonics téri szökőkútnál, „Tegyük hajóra a médiatörvényt!” mottóval, délután négytől. Pécsen szintén négytől a „Papírmadarakkal a véleményalkotás szabadságáért” akció jegyében aggatnak szárnyasra hajtogatott üzeneteket a Jókai tér fáira, Gyulán pedig piknik lesz a Kossuth téren. Ezeken kívül több országból is számítanak szolidaritási akciókra.

A csütörtöki aligha lesz az utolsó a tüntetések sorában: a szervezők ígérete szerint addig nem hallgatnak el, amíg a média szabad működésének alapvető feltételei meg nem valósulnak Magyarországon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.