„Tökéletesen érthetetlen az egész”

Az anyja – Balla Irma fideszes önkormányzati képviselő – megölésével vádolt ifj. Schönstein Sándor ügyének tegnapi, másodfokú tárgyalásán a Debreceni Ítélőtáblán kiderült: a nyomozati eljárás során keletkezett szakértői vélemények egymásnak gyökeresen ellentmondó állításokat tartalmaznak. Az asszonyt 2007-ben brutális kegyetlenséggel gyilkolták meg debreceni otthonában. A Hajdú-Bihar Megyei Bíróság a bűncselekmény elkövetésében első fokon a képviselő fiát találta bűnösnek: az ítéletet arra alapozták, hogy az áldozat egyes ruhadarabjain megtalálták ifj. Schönstein Sándor DNS-profilját. A fiatalembert tavaly májusban 12 évi fegyházra és 10 évi, közügyektől való eltiltásra ítélték.

A 2008 decembere óta tartó büntetőper másodfokon került a Debreceni Ítélőtáblára, ahol a Ficsór Gabriella bíró által vezetett tanács tegnap újra meghallgatta azokat az igazságügyi orvos szakértőket, szerológusokat és más szakembereket, akiknek szakvéleménye szerepelt a nyomozati anyagban. A bírák rámutattak: az orvos szakértői vélemények ellentmondó állításokat tartalmaznak az elkövetés vélt eszközéről, a feltételezett eszköz(ök) számáról, az áldozat testén fellelt sérülésekmennyiségéről és mértékéről, az egyes sérülések jellegéről, valamint a halál beálltának feltételezett időpontjáról. Az egyik bíró a tárgyalás során úgy fogalmazott: „Tökéletesen érthetetlen az egész”.

A tárgyalás csütörtökön folytatódik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.