Megkezdődtek a razziák

A múlt szombati diszkótragédiában elhunyt két középiskolás lány szülei kártérítési pert indítanak a West-Balkán üzemeltetői, a buli szervezői és a történtekért szerintük szintén felelős helyhatóság ellen.

Az érintettek előzetes értesítését követően pénteken délután a BRFK, az Nemzeti Adóés Vámhivatal, a munkaügyi felügyelőség, a kormányhivatal és az illetékes polgármesteri hivatalok munkatársainak részvételével megkezdték a budapesti szórakozóhelyek átfogó ellenőrzését – közölte kora este kiadott közleményében a BRFK. Egy az elsők között ellenőrzött Király utcai szórakozóhelyen a pénzügyőrség nem találta rendben „az alkoholtermékek készletforgalmi nyilvántartását”. Kiderült továbbá, hogy a helyiséget engedély nélkül átépítették, amiről sem a kerületi építési hatóságot, sem a tűzoltóságot nem tájékoztatták. Aggályok merültek fel továbbá a szórakozóhely elektromos hálózatának állapotával kapcsolatban is, ezért a rendőrség közleményében meg nem nevezett vendéglátóhely még további vizsgálatokra, és a helyszínen kiszabott 50 ezer forintos bírságon kívül még további büntetésekre is számíthat.

A múlt szombaton a Nyugati téren, az egykori Skála Metró raktárából kialakított West-Balkán nevű szórakozóhelyen három halálos áldozatot követelő diszkótragédia hatodik gyanúsítottja is szabadlábon védekezhet. A múlt hét végén őrizetbe vett öt fiatalembert a bíróság helyezte szabadlábra. A hatodikat, akit a kettőnél több ember halálát okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés mellett okirat-hamisítással is gyanúsítanak, őrizetbe vette ugyan a rendőrség, azonban az ügyészség – a korábban őrizetbe vett gyanúsítottakkal ellentétben –az ő letartóztatását már nem indítványozta. Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a döntést azzal indokolta, hogy a hatodik gyanúsított esetében nem álltak fenn az előzetes fogva tartás törvényi feltételei.

Pénteken a tragédiában elhunyt két középiskolás lány szülei (illetve az egyik család jogi képviselője) az InfoRádiónak nyilatkozva bejelentették, hogy többmilliós kártérítési pert indítanak a szórakozóhely üzemeltetője, a Noise Night Life buli szervezői és a történtekért szerintük szintén felelős önkormányzat ellen.

Lapunknak továbbra sem sikerült kapcsolatba lépni a rendezvény biztonságáért felelős R. Akciostar Kft. vezetőjével. Információink szerint a céget sem a rendőrség, sem a szakmai kamara nem vette nyilvántartásba, ezért legálisan nem is vállalhatott munkát a West-Balkánnál, csak feketén. Úgy tudjuk, a tragédiával összefüggésben az érintett cégeknél – azaz a helyiség üzemeltetőjénél, a buli szervezőjénél és a biztonsági cégnél egyaránt – hamarosan vizsgálatot indít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Hatala József országos rendőrfőkapitány egy más témában tartott pénteki rendezvényen újságírók előtt azt mondta: még nem tisztázott, hogy voltak-e volt rendőrök a biztonságiak között. A fővárosi éjszakai élet ismerői szerint azonban az R. Akciostar döntően máshol létszámfelettivé nyilvánított kidobóembereket és volt rendőröket foglalkoztatott.

Átfogó ellenőrzés kezdődött
Átfogó ellenőrzés kezdődött
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.