Az elmúlt fél év teljesítménye alapján sok kritika érte a kormánypártokat, hogy az ellenzékben eltöltött időt nem felkészülésre és programalkotásra fordították, de ami igaz lehet a gazdaság területén, az oktatás irányítására biztosan nem áll: a KDNP-s tárcavezetés, Hoffmann Rózsával az élen pontosan tudta és tudja, mit akar. Ez egyetlen mondatban összefoglalható: megvalósítani a liberális reformok ellenkezőjét.

Már a választások előtt érződött, hogy a fideszes és a kereszténydemokrata szakpolitikusok nem minden részletben gondolkodnak hasonlóan, de ezeket a különbségeket lényegében elfedte a szocialista–liberális kormányok közös elutasítása. A választások előtt adott interjúkból azonban már kiolvasható volt, hogy a fideszes Pokorni Zoltán sokkal mértéktartóbban fogalmazott a reformok visszacsinálásának kérdésében, mint az ágazat irányításával később megbízott Hoffmann. Pokorni többször mondta azt, hogy az előző kormányzatok egyik vagy másik célja és intézkedése helyes volt, de szerinte rossz megoldást választottak a végrehajtás során. Ilyenformán említette a bolognai rendszer bevezetését vagy az iskolai szegregáció elleni fellépést. Ebből következően korrekciókat tartott szükségesnek, de nem teljes fordulatot. Hoffmann viszont mindig radikális szakításról beszélt.

A minisztériumok és államtitkárságok új struktúrájában a jogalkotás előkészítése, a minisztériumi apparátus irányítása, vagyis az oktatáspolitika meghatározása nem a miniszter, hanem az államtitkár feladata. Ugyan az oktatási államtitkárság a Nemzeti Erőforrás Minisztérium része, a gigatárcát vezető miniszter, Réthelyi Miklós a kormányalakítás óta eltelt fél évben gyakorlatilag nem szólalt meg oktatási kérdésekben. Vagyis Hoffmann kinevezése kapcsán eldőlt: az oktatásügy a kereszténydemokratáké, kontrollt legfeljebb parlamenti bizottsági szinten gyakorolhatnak a Fidesz szakpolitikusai. A tavaly év végén kirobbant oktatáspolitikai vita azért is figyelemreméltó, mert, eltérően az MSZP–SZDSZ-koalíciótól a mostanit nem két különböző értékrendű párt alkotja, egyéb ügyekben a Fidesz és a KDNP politikusai nem is fogalmaznak meg egymástól eltérő véleményt, ráadásul az oktatás irányítását Orbán Viktor miniszterelnök bízta a kis kormánypártra, és a mai napig nem jelezte, hogy az ott folyó munkával elégedetlen lenne.

A nyári első, forradalmi jogalkotási rohamban már több oktatási jogszabály-módosítás is a parlament elé került, amelyek elsősorban a korábbi reformokkal való szakítást szimbolizálták. Bár a nyilatkozatok alapján vélelmezhető, hogy a Pokorniféle vonal nem feltétlenül lelkesedett például az alsó tagozatos buktatás lehetőségének viszszaállításáért, de azért annyira nem is utasította el ezt a „rend és fegyelem” jelszavával előterjesztett csomagot, hogy ne szavazza meg. A nyilvános viták nem is a „mit bontsunk le?” nyári kérdésénél kezdődtek, hanem ősszel, a „mit építsünk?” dilemmájánál.

„Az oktatási intézményekben meg kell követelni a kötelességek teljesítését, az elvégzett munkát egyértelmű módon kell értékelni, s el kell fogadtatni a diákokkal, hogy a hasznos és eredményes munkavégzéshez rendre, fegyelemre van szükség.” Ezt közölte az oktatási államtitkár kinevezése után, és ez a felfogás minden általa a későbbiekben előterjesztett jogszabályt vagy koncepciót meghatároz.

A szöveges értékelés kötelező jellegének megszüntetése még nem okozott vitákat. Hoffmann fi deszes kritikák nélkül elfogadtatta azt is, hogy az óvodai nevelés alapprogramjából kihúzták azt a mondatot, amely szerint „az óvodai nevelés tudatosan kerüli a nemi sztereotípiák erősítését, elősegíti a nemek társadalmi egyenlőségével kapcsolatos előítéletek lebontását”. Ez a lépés is abba a sorba tartozott, amelyben a konzervatív vezetésű tárca bizonyítani akarta, hogy vége a gyerekek fejlődésére veszélyt jelentő liberális, már az óvodás korú gyerekeket is homoszexuális kapcsolatokra nevelő korszaknak. A parlament a módosítást megszavazta, annak ellenére, hogy többen felhívták a figyelmet a nemi sztereotípiák és a nemi szerepek közötti fogalmi félreértésre: az előbbiek ártalmasak, ezért helyes ellenük küzdeni, míg az utóbbiakat természetesen senki nem akarja felszámolni. Szintén nem kavart vitákat az a rendelkezés, amely az oktatási intézmények egyházi tulajdonba vételét megkönnyíti. Ahogy azok a nyilatkozatok sem, amelyek egyre erőteljesebben foglaltak állást az iskolai integráció megvalósíthatóságával szemben. A szegény gyerekek iskolai integrációja mellett elkötelezett fideszes frakcióvezető, Lázár János ugyan többször is hangoztatta az ősz folyamán integrációpárti nézeteit, de ezekben a megszólalásokban nem reflektált arra a körülményre, hogy a pártja által támogatott államtitkárság más szemléletű tervezeteken dolgozik. Az új közoktatási törvény tervezete például megváltoztatná a hátrányos helyzetre vonatkozó definíciót, eszerint fogyatékossá minősíthető az a gyerek, akinek iskolázatlan szülei vannak és szegény. Az oktatási államtitkárság újra lehetővé tenné azt, hogy a hat- és nyolc évfolyamos elit-középiskolák szóbeli (azaz szemrevételező) felvételit tarthassanak, miközben az iskolarendszer legsúlyosabb betegsége éppen a korai szelekció.

A Hoffmann és Pokorni közötti nyilvános vita akkor robbant ki, amikor a felsőoktatási törvény tervezetének részletei szivárogtak ki. Hoffmann nem mást akart, mint a bolognai folyamat visszafordítását, az osztatlan képzések visszahozását, főiskolák újranyitásával. Szűkíteni akarná a hallgatói jogokat, az egyetemi autonómiát, miközben a minőségre hivatkozva a felvehető létszámot is jelentősen megnyirbálná. Úgy tűnik, ez már a Fidesznek is sok volt. Pokorni Zoltán, a parlament oktatási bizottságának elnöke egy novemberi konferencián lépett a nyilvánosság elé súlyos kritikákat megfogalmazva az államtitkár addigi tevékenységével szemben.Nem sokkal ezután interjút adott az Indexnek, Vállalhatatlan lett volna, ha nem szólok címmel, melyben nemcsak a felsőoktatási, hanem már a közoktatási koncepcióval is vitába szállt. Az ott elmondottak alapján, „az iskolaszerkezet átalakítása, az érettségi-felvételi rendszer, a bolognai képzések, az integráció és a tartalmi szabályozás egyes kérdéseinek megítélésében”, tehát lényegében az oktatás valamennyi fontos területén nézetkülönbségek vannak a két kormánypárt között.

A két politikus közötti összecsapást a hivatalos kommunikáció megpróbálta egyeztetési hibákkal magyarázni, de Pokorni erős tartalmi kifogásai alapján nehéz volt elképzelni, hogy látszatkompromisszummal ez a szakmai-ideológiai vita elsimítható. A vita az év végére mindenesetre elcsendesedett, de a napokban kiszivárgott egyeztetési emlékeztető szerint a Fidesz–KDNP(!) oktatási munkacsoportja nem támogatja a felsőoktatási törvény koncepcióját, ehelyett egy olyan megoldást tart elfogadhatónak, amely a korábbi oktatási miniszter, Pálinkás József akadémiai elnök javaslatain alapulnak. A szakmai szervezetektől a hallgatókon át a rektori konferenciáig terjedő széles körű szakmai elutasításon túl mindez azt jelzi, hogy az államtitkár légüres térbe került. Még annak ellenére is, hogy a KDNP frakcióvezetője, Harrach Péter tegnap a párt támogatásáról biztosította őt. Közleményében azt írta: Hoffmann Rózsát az utóbbi időben számos igazságtalan támadás érte, s eljött az ideje hogy ennek véget vessenek.

Hoffmann Rózsa