Tömegpánik: mintha autó nehezedne a mellkasra
A dolgozatot Dirk Helbing német - jelenleg Zürichben dolgozó - kutató, s két magyar kollégája, az ELTE-n oktató Farkas Illés és Vicsek Tamás jegyzi. Az akkoriban nagy visszhangot kiváltó írásban a szerzők arról számolnak be, hogy - „az önjáró, sokrészecskés rendszerek", például a garatba öntött búza mintájára - miként lehet modellezni a zavarodott tömeg mozgását.
Pánikhelyzet esetén az emberek gyorsabban igyekeznek haladni, az előnyösebb pozíció megszerzése érdekében lökdösődni kezdenek, mozgásuk – különösen a menekülő utak szűkületeiben és a kijáratoknál – koordinálatlanná válik, önálló akaratuk egyre kevésbé érvényesülhet. Vagyis: mindenki azt teszi, amit a többiek, aminek akár tragikus következménye is lehet, ha rossz irányt választanak. A sietségnek is hasonló hatása van, mert a szűk kijáratokhoz zúduló emberek egyszerűen eltorlaszolják a nyílásokat – mint a gabona esetében is tapasztalható –, amelyeken jóval kevesebben jutnak át, mint amikor normális tempóban mozognak. Ezért a kutatók szerint célszerű lekerekített akadályokkal lassítani a mozgást, hogy az ajtókon a menekülők már mérsékelt sebességgel haladjanak át –és hogy ne nyomják agyon egymást.
A fizikai kölcsönhatások öszszegződése miatt a tömeg méterenként több mint négyszáz kilogrammnyi súlynak megfelelő nyomást fejthet ki, és így korlátokat, de akár téglafalakat is képes kidönteni – olvasható a Nature korábbi cikkében. Dirk Helbing a duisburgi Love Parade-on tavaly bekövetkezett, húsz halálos áldozatot követelő tragédia után a német Zeit Online-nak nyilatkozva úgy fogalmazott: extrém esetekben az emberek azt a terhelést élhetik meg, mintha egy autó nehezedne a mellkasukra. Ilyenkor sokan egyszerűen megfulladhatnak, amire valóban számos példa akad. A tömegben bekövetkező pánikhelyzetek kutatása azóta is folyik, és a tudomány eredményeit számos esetben alkalmazták is. Például a rendre súlyos szerencsétlenségekkel – 2006-ban több mint 350 ember halálával – járó mekkai zarándoklat kockázatainak elemzésére és a veszélyek minimalizálására éppen Helbinget és néhány kollégáját kérték fel. Ők videofelvételek alapján elemezték, hogy a tömeg mikor sűrűsödik már veszélyes mértékben – négyzetméterenként hét ember már önmagában is súlyos kockázatot jelent –, s azt, hogy milyen akadályok állnak az áramlás útjában. A megoldás: kerítésekkel kell elválasztani az egymással szembemenő embereket, a váratlan torlódásokat pedig megfelelően kialakított „árterekbe” kell vezetni. A tudomány persze nem mindenható, erre figyelmeztet a duisburgi katasztrófa is. Annak biztonságát az a Michael Schreckenberg ítélte elfogadhatónak, akit szakmai körökben a közlekedési dugók – és a tömegek mozgásának – avatott szakértőjeként ismernek. Utóbb azonban kiderült, hogy a rendezvény helyszínére vezető alagút – valószínűleg nem kis részben a látogatók előre kiszámíthatatlan viselkedése miatt – szűknek bizonyult, s a biztonsági emberek és a rendőrök sem állhattak a helyzet magaslatán.
Kockázata még egy jól megszervezett kísérletnek is van. Az Airbus A380 típusú óriásrepülő kiürítési gyakorlatát sem úszták meg baj nélkül. A gépet másfél perc alatt csaknem kilencszáz embernek kellett elhagynia, s bár pánikról nem beszélhetünk, egy lábtörés és több tucatnyi könnyebb sérült volt a kísérlet mérlege. A nagy repülők vészhelyzetben történő elhagyásának modellezésére a Greenwich University kutatói szoftvert is készítettek: az air Exodus segítségével viszonylag nagy pontossággal becsülhető előre, hogy az utasok milyen úton próbálják majd veszélyhelyzetben elhagyni a gépet.
Egy tömegrendezvényen sokkal többen vesznek részt, és az – esetenként tudatmódosító szerek hatása alatt álló – emberek viselkedése is kiszámíthatatlanabb. A német szövetségi oktatási és kutatási minisztérium most futó civil biztonsági programjának keretében – amelyben egyébként Schreckenberg professzor is részt vesz – mégis kísérletet tesznek olyan szoftver kifejlesztésére, amely lehetővé teszi, hogy egy legfeljebb hatvanezres tömeg pillanatnyi szakaszos mozgása alapján a következő 15 perc történéseire következtethessenek. A videokamerák képeinek tíz-, húsz- vagy akár százszoros felgyorsításával a rendszerhez csatlakoztatott számítógép képes felismerni a beavatkozást igénylő kollektív mozgásokat – nyilatkozta a már idézett Helbing. Ezt a tudást szerinte a gyakorlatban jobban kellene hasznosítani.
Pánikhelyzetben váratlan reakciókra is fel kell készülni. A félelem vagy a túlélési ösztön agresszivitást – vagy teljes paszszivitást – válthat ki, a fejvesztve menekülő emberek között megszűnik az együttműködés, s a gyengébbeket eltaposhatják. A legtöbben nem a racionális menekülési stratégiákat választják, hanem mennek a többiek után. Ennek a „nyájszellemnek” a hatását azonban ki is használhatják: a leedsi egyetem 2008-ban közzétett kutatási eredményei szerint minél többen vannak egy helyen, annál kevesebb ember elég lehet a tömeg mozgásának irányításához. Ha elég sokan vannak egy zárt térben – derült ki a kísérletek során – elég, ha minden huszadik ember kap valamilyen instrukciót, és képes a többieket befolyásolni.
