Posztumusz tábornok lesz Jány Gusztáv?
– A népbíróság által 1947 szeptemberében halálra ítélt Jány Gusztáv egykori honvéd tábornokot, a 2. magyar hadsereg parancsnokát minden vádpont alól bűncselekmény hiányában mentette fel a Legfelsőbb Bíróság 1993-ban, ezért ideje, hogy a volt katona minden tekintetben erkölcsi elégtételt kapjon –jelentette ki kérdésünkre Galli László ügyvéd. Ezért azt kezdeményezi, hogy – miután katonai rangjától már 1945-ben megfosztották – a köztársasági elnök posztumusz nevezze ki ismét honvéd vezérezredessé. Jány tulajdonképpen hosszú pályafutása elismeréseként vezethette a 2. magyar hadsereget, amely 1942 nyarától a németek oldalán a Don mellett harcolt.
Személyes tragédiája is, hogy az akkori hazai viszonyokhoz képest jól felszerelt, de a szovjet páncélosok ellen szinte védtelen csapatai súlyos veszteségeket szenvedtek, és a tél beköszöntével – nem kis részben az élelmiszer-, lőszer- és üzemanyaghiány miatt – tovább romlott a helyzet. A tábornok éppen ezért már korábban kérte a felmentését, mert a németek gyakorlatilag teljesíthetetlen feladatokat szabtak meg a számára, a kért támogatást pedig nem kapta meg. Horthy Miklós kormányzó a kérelmet elutasította, Jány tehát maradt.
A magyar hadseregnek a doni hídfőállásokat – német utasításra – bármilyen áron tartania kellett volna, ám 1943 januárjában a lényegesen jobban felfegyverzett és a rendkívüli hideget jobban viselő szovjet csapatok az arcvonalat áttörték, és Jány egységét már a bekerítés fenyegette. A tábornok ebben a helyzetben adta ki hírhedt napiparancsát, amely szerint a „második magyar hadsereg elvesztette a becsületét”, s „innen sem betegség, sem sebesülés, sem fagyással nem engedek el senkit”. A rendet pedig „ha kell, a helyszínen való felkoncolással” helyreállítja – tudatta a felbomlóban lévő, fejvesztve menekülő sereggel a vezérezredes.
A parancsot a tábornok később visszavonta. Jány 1943-ban tért vissza Magyarországra, majd nyugállományba vonult. Később a bevonuló szovjet csapatok elől nyugat felé menekült, ám 1947-ben – bár tudta, hogy nem kerülheti el a felelősségre vonást – szabad akaratából hazatért. Szinte azonnal le is tartóztatták, és háborús bűnösként bíróság elé állították. Egyebek mellett azzal vádolták, hogy katonái az utasítására a helyi lakossággal kegyetlenkedtek – túszokat szedtek, és azok kivégzését is kilátásba helyezték –, ráadásul magyar katonákat is megtizedeléssel fenyegetett. A Fővárosi Népbíróság mindezért négy tárgyalási nap után halálra ítélte, ám a döntésében maga sem volt biztos, ezért Jányt – aki maga belenyugodott az ítéletbe – kegyelemre terjesztette fel. A köztársasági elnök a kérelmet elutasította, így Jány kivégzőosztag elé került.
A népbírósági ítéletek egy részét az ügyészség kezdeményezésére a kilencvenes évek első felében felülvizsgálták, így került Jány ügye is a Legfelsőbb Bíróság elé. Ott kimondták: a tábornok minden intézkedése megfelelt az akkor hatályos törvényeknek és a szolgálati szabályzat előírásainak, így az 1947-es ítéletet bűncselekmény hiányában hatályon kívül helyezték. A döntést egyes történészek azóta is vitatják, mondván, az ítéletben nagyvonalúan túlléptek a túszok szedésére vonatkozó adatokon – nemzetközi egyezmények ezt nem tiltják –, és nem értékelték a munkaszolgálatosok kivégzésére utaló bizonyítékokat sem.
– A történészeknek az a dolguk, hogy Jány szerepét értékeljék, a jogász viszont csak a jogerős bírósági ítéletekből indulhat ki – hangsúlyozza ezzel kapcsolatban Galli László. Miután 1993-ban kimondták, hogy az egykori tábornok nem bűnös, és arra nézve sem merült fel adat, hogy a rendfokozatára méltatlanná vált volna – fogalmazott –, őt teljeskörűen rehabilitálni kell. Ennek pedig Galli szerint része, hogy kapja vissza a rendfokozatát is. A felülvizsgálati eljárásban az ügyvéd – valószínűleg katonai bűncselekményekben szerzett gyakorlata okán –kirendelt védőként szerepelt, s hozzátartozók híján most benne merült fel, hogy Jánynak teljes elégtételt kell kapnia. Emiatt fordult az államfőhöz, aki a hadsereg főparancsnokaként jogosult arra, hogy visszaadja az egykori katona rangját – és ezzel a becsületét is.
