Nem várható nagy meglepetés

A nagy médiaérdeklődés egyik oka az volt, hogy hátha újrajátsszák az elsőfokú tárgyalást, és esetleg tanúként föllép újra Gyurcsány Ferenc, Újhelyi István vagy Mesterházy Attila. Az előzményekből azonban látható volt, hogy erre aligha kerül sor. Zuschlag János nem tanúskodott ezekre a politikusokra, és ők sem tanúskodtak Zuschlagra – Fodor Endre az elsőfokú ítélet indoklásában meg is állapította: feltételezték, hogy ezek a személyek relevánsak abban a kérdésben, kiken keresztül tudta Zuschlag elérni, hogy az általa támogatott fantomszervezetek kapják a pályázati pénzeket. Fodor Endre megállapította: ezek a tanúk nem szolgáltak releváns információkkal a meghallgatásukon.

A vádlottak közül valószínűleg sokan fújnak Lados Istvánra, Zuschlag volt titkárára, a koronatanúra, akit – sokak szerint túl enyhén – mindössze két évre ítéltek. Lados az ítéletet elfogadta, az jogerőre emelkedik – a fiatalember lehet, hogy ki is jön a börtönből, mire társainak egy része bevonul oda.

A jelek egyelőre arra utalnak: bevált az ügyészség taktikája, hogy gyenge bizonyítékokkal nem is próbált megvádolni olyan politikai „nagyvadakat”, akik adott esetben a vád egész hálóját szétszaggathatták volna. Akiket viszont megvádoltak, azok nagy többségét valószínűleg most jogerősen is elítélik. Az ügy ismerői szerint nagy meglepetést okozna, ha valami lényeges fordulat állna be például a vádlottak utolsó szó jogán elmondandó beszéde következtében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.