Alkotmányozás biodíszlet nélkül

Az MSZP a jelenlegi feltételek mellett nem vesz részt az alkotmányozásban.

Ezt Mesterházy Attila pártelnök közölte lapunkkal, megerősítve a szocialisták korábbi döntését. Tegnap Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök is bojkottra szólított fel. Lázár János fideszes frakcióvezető nemrég arra kérte az ellenzéket, hogy „térjen vissza az alkotmányozás asztalához”. Az MSZP és az LMP azóta bojkottálja az előkészítő bizottság munkáját, hogy októberben a Fidesz korlátozta az Alkotmánybíróság jogosítványait. Idővel a Jobbik is kivonult a bizottságból. Orbán Viktor nemrég azt közölte: az Országgyűlés március 15-én alkotmányozó nemzetgyűléssé alakul át, és április 25-ig csak az új alaptörvénnyel foglalkozik majd. A tervek szerint húsvéthétfőn – a Fidesz tavalyi választási győzelmének első évfordulóján – fogadják el az új alkotmányt.

Mesterházy Attila szerint az alkotmányozó nemzetgyűlésnek három ismérve van: az új alkotmány megírására jön létre, elfogadása után azonnal feloszlatja magát, és tagjai azt követően nem vállalnak politikusi szerepet. – Ha Orbánnak ez a célja, akkor beszéljen nyíltan. Ebben a bohózatban nem akarunk részt venni –mondta a pártelnök.

Az LMP február elejére alakítja ki álláspontját. Schiffer András frakcióvezető lapunknak kifejtette: a kiindulópont az, hogy a képviselőknek részt kell venniük a Ház elé terjesztett indítványok megtárgyalásában. – Normális esetben fel sem merülne, hogy egy képviselő egy törvényjavaslat meghozatalában részt vesz-e vagy sem, de ez nem normális helyzet. Sok minden arra mutat, hogy Orbán Viktor emlékművének alapjait igyekeznek letenni az EU-elnökség kellős közepén. Ha a fülkeforradalom évfordulóját akarják így megkoronázni, azt jelzi, hogy az ellenzékre csak biodíszletként számítanak. Az biztos, hogy ha valóban húsvéthétfőn lesz az elfogadás napja, az LMP nem lesz bent az ülésteremben – fogalmazott Schiffer.

– Részt fogunk venni a munkában. Az, hogy a húsvéthétfői záróülésre is elmegyünk-e,még nem dőlt el. Ebben a formájában az új alaptörvény elfogadhatatlan a Jobbik számára – nyilatkozta Novák Előd. A Jobbik országgyűlési képviselője hozzátette: – Horn Gyuláék idejében komolyabban vették a nemzeti együttműködést.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.