Tarolt a Lungo Drom

Fölényes győzelmet aratott a Lungo Drom az országos cigány kisebbségi önkormányzati választásokon.

A hétfő kora esti adatok szerint a Lungo Drom több mint kétszer annyi mandátumot szerzett az 53 fős OCÖ-ben (Országos Cigány Önkormányzat), mint ellenfele, a Kolompár Orbán nevével fémjelzett MCF (Magyarországi Cigányok Országos Fóruma) szövetsége.

Bár az eredmény – így van ez a többi kisebbség esetében is – egyelőre nem hivatalos és nem végleges, a jelek szerint legfeljebb csak az arányok módosulhatnak, a nyertes kiléte nem. Biztosra vehető, hogy Kolompár Orbán, az eddigi elnök helyett új vezetője lesz az OCÖ-nek. Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke és listavezetője – a Fidesz parlamenti képviselője, miniszteri biztos – két ellenzékben töltött ciklus után újra átveheti a hatalmat.

A tavaly ősszel tartott helyi kisebbségi önkormányzati választások már jelezték a Lungo Drom fölényét, a vetélytársak lényegesen kevesebb mandátumot szereztek. Az MCF-nek az lett volna az egyetlen esélye, ha az országos választásokra a Lungo Drommal szemben sikerül egy táborba terelni az öszszes többi szervezetet. Az igyekezet – láthatjuk – mérsékelt sikerrel járt.

A szolnoki székhelyű Lungo Drom főként vidéken bizonyult erősnek, általában a megyei testületekben is többséget szerzett. Farkas Flórián ellenfelei számára némi szépségtapasz, hogy Budapesten a Lungo Drom alulmaradt a Makai István vezetésével működő Roma Polgári Tömörüléssel szemben.

Még sehol nincs végeredmény
Még sehol nincs végeredmény
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.