Azt büntetik, aki dolgozik

Sorozatban szabott ki félmillió forintos közigazgatási bírságokat a kiskundorozsmai nagybani piacra érkező zöldségtermelőkkel szemben a furgonjaik túlsúlya miatt a Szegedi Rendőrkapitányság 2009 végén. A beszedett horribilis büntetés az eljáró rendőrhatóságé lett. Kiderült, hogy a közigazgatási bírságot kivető, másodfokon is jóváhagyott határozatok törvénysértőek voltak, de a befizetett bírságnak még csak a töredékét fizette vissza a rendőrség.

– 2009. október 26-án éjjel egy órakor a kiskundorozsmai nagybani piac bejárata előtt megállítottak a rendőrök – meséli a domaszéki Szécsi Jenő, aki a nagybani piactól alig néhány kilométerre gazdálkodik. – Visszakísértek vagy másfél kilométerre, a Szilva utcához, egy épülő elkerülő út bejáratához. Rá kellett állni egy gumilapra. Egy civil fiatalemberre emlékszem, aki kezelte a mérőberendezést, és visszaküldött az autóba, hogy én is súly vagyok.

Az úton alig járt más, csak a nagybani piacra igyekvő árusok. Nyilvánvaló volt, hogy rájuk „utaztak” a rendőrök. Szécsi Jenő répát, káposztát és krumplit – csupa tömeges és nehéz árut – szállított. 2009-ben sok termett ezekből, olcsón és sokéjszakás piaci ácsorgással lehetett csak eladni őket. Kétségtelen, hogy a forgalmi engedélyben megengedett 30 mázsához képest a furgon összsúlya – beleszámítva a gazdáét is – 49 mázsa 30 kilogrammot nyomott.

– Elismerjük, hogy ez nem volt szabályos, de a büntetés mértéke akkora, hogy az autó és a rajta lévő áru összesen nem ért annyit. Ha nem lettem volna annyira megijedve, azt kellett volna mondanom: itthagyom az egészet, vigyék. Nézzék meg, mennyiből élünk, mennyi munka van vele, miközben azt hiszik, hogy a bőrünk alatt is pénz van, és csak úgy le lehet gombolni rólunk félmillió forintot. Ha nem lenne egy kis nyugdíjam, ki sem bírtuk volna fizetni a bírságot – mondja a domaszéki termelő, aki aláírta a jegyzőkönyvet. Azt a politikailag nagyon korrekt pontját is, hogy a szegedi rendőrök „az általa értett és beszélt magyar nyelven” ismertették vele annak tartalmát.

– Megértem, hogy a nagy kamionokra figyelni kell, mert széttapossák az utakat, de a mi kis furgonunk akkor sem tud kárt tenni az útban, ha van rajta néhány mázsa túlsúly. Aznap este vagy nyolc másik piacozótól hallottam, hogy ugyanígy félmillióra megbüntették őket. Volt olyan ismerősöm, akivel két órát kínlódtak, mert elromlott a műszer, de semmiképpen sem akarták elengedni.

Lehetett volna fellebbezni, de újabb 20 ezer forint illetéket kellett volna befizetni. Szécsi Jenő nem fellebbezett, mert nem bízott abban, hogy másodfokon majd mást mond a rendőrség, mint első fokon.

Szécsinek igaza lett: az ugyancsak domaszéki Trója Antal József megfellebbezte a döntést, de másodfokon is helybenhagyták a büntetést, és még a fellebbezési illeték is odaveszett. A hatvanéves Trója Antal József elsírta magát, amikor – ugyanazon az éjszakán, mint Szécsi Jenő – megtudta, hogy félmillió forintra büntették. Életében nem kellett semmilyen büntetést fizetnie.

– Kilenc nap múlva itt volt az 500 ezer forintos csekk – mondja a gazdálkodó. – Száz zsák 15 kilós krumplit meg 30 rekesz répát vittem a piacra. Egy kiló krumpliért 30 forintot adtak akkor a kereskedők, a répáért 1770 forintot rekeszenként. A fellebbezésemet villámgyorsan elutasították, de arra lehetőséget adtak, hogy a bírságot 10 egyenlő részletben fizessem be.

A mezőgazdasági termelők, akik már több évtizede járnak a nagybani piacra, sem azelőtt, sem azóta nem tapasztaltak ilyen célzatos, pénzbehajtásszerű ellenőrzési hullámot. Az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivői irodájának kérdéseinkre adott válaszából kiderül: 2010. január 1-jéig a közigazgatási eljárásokban kiszabott bírságokból származó bevétel az eljáró rendőrhatóságot – a konkrét esetben a Szegedi Rendőrkapitányságot – illette. 2010. január 1. után e bevételek a központi költségvetésbe folynak be.

A megbírságolt gazdák közül többen ügyvédhez fordultak. Mivel a rendőrség másodfokon is elutasította beadványukat és a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság közölte velük, hogy a másodfokú határozat ellen fellebbezésnek helye nincs, sokan feladták. Voltak azonban olyan jogászok – köztük dr. Maróti Edit, a gazdálkodók ügyeiben különösen járatos kiskundorozsmai ügyvéd –, akik arra biztatták a megbírságolt embereket, hogy levélben forduljanak az ORFK közlekedésrendészeti főosztályához. A jég akkor tört meg –2010. november–december folyamán –, amikor néhány beadványra válasz érkezett. Az országos rendőrfőkapitány megbízásából Óberling József ezredes, az ORFK közlekedésrendészeti főosztályvezetője végzésében megsemmisítette az elsőfokú határozatot, és elrendelte a kiszabott 500 ezer forintos bírság visszafizetését.

A jogi helyzet bonyolult, de végső soron nem ellentétes a hétköznapi józan ésszel és átlagos igazságérzettel. Figyelembe kell venni a KRESZ, a közigazgatási eljárásról szóló törvény (KET), a Közlekedési, Hírközlési és Építésügyi Minisztérium (KöHÉM), illetve későbbi nevén Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (KHEM) idevonatkozó rendelkezéseit. Közigazgatási bírság kiszabásakor nem a forgalmi engedélyben megengedett legnagyobb összsúlyt, hanem a miniszteri rendeletekben meghatározott legnagyobb tengelyterhelést, összsúlyt kell figyelembe venni. Azt tehát, amely valóban alkalmas az utak rongálására. Ha korrekt módon értelmezik a jogszabályokat, akkor azok pontosan úgy rendelkeznek, ahogy a megbírságolt gazda vélte: elkövetett ő szabálytalanságot, de nem akkorát, amennyiért félmilliós bírság járhat. Az ORFK szóvivői irodája a kérdéseinkre adott válaszában ezt úgy fogalmazta: „Az ORFK nem azért semmisítette meg a megkeresésben tárgyalt ügyeket, mert azok nem valósítanak meg jogsértést, hanem azért, mert a feltárt jogsértések szankcionálása nem közigazgatási, hanem szabálysértési eljárás keretében lehetséges”.

Az ORFK szóvivői irodája kérdésünkre válaszolva leírta: 2009-ben 1460 eljárás indult túlsúlyos gépjárművek ügyében, ebből Csongrád megyében 376.

Néhány kérdésre azonban nem kaptunk választ. Például arra: lehetséges-e, hogy ha a rendőri szervezetnek nincs elég pénze, akkor kiküldik a rendőröket olyan helyre, ahol könnyen, gyorsan sok embert lehet megbírságolni? A szóvivői iroda válasza szerint az érintett rendőri szervek téves jogértelmezés alapján szabták ki a bírságokat. A megbírságoltaknak rendelkezésére állt a fellebbezés jogorvoslati lehetősége, illetve bírósághoz is fordulhattak. Az ORFK állásfoglalást adott ki a tudomására jutott ügyek alapján – ennek következtében megszűnt a hibás gyakorlat. Ugyanakkor nem érkezett válasz arra: felmerül-e azoknak a rendőröknek, illetve feletteseiknek a fegyelmi vagy büntetőjogi felelőssége, akik sorozatban szabtak ki törvénysértő módon nagy összegű bírságokat, illetve akik másodfokú határozatban elutasították ezeket a fellebbezéseket. Az ORFK szóvivői irodája nem reagált arra a felvetésünkre sem, hogy kapnak-e kamatot azok a megbírságoltak, akiknek több mint egy éve jogtalanul használják a pénzét.

A jogsértően megbírságolt gazdák még mindig félnek, hogy esetleg mégsem kapják vissza a pénzüket, vagy valamilyen egyéb retorzió érheti őket. Úgy érzik, Magyarországon a gazdálkodókat lenézik, egyszer versenyképtelen, tehetségtelen embereknek tekintik őket, máskor meg fejőstehénnek, akiktől könnyű elszedni a pénzüket. Szécsi Jenő elvitt a tanyájukhoz: a pincében feljött a belvíz, a fóliasátrakban sem tavaly, sem idén nem lehet termelni szintén a víz miatt. A hóval befújt úton csaknem elakadt az 1984-es évjáratú Ladája.

– Régen a legbutább ember is tudta, hogy aki dolgozik, az nem fagy meg és nem hal éhen. Ma egyre több ember van, aki nem vet el egy tő krumplit sem, csak üldögél a kocsmában vagy a kapujában, és várja, hogy hozzák neki az ingyenebédet. Az a legnagyobb baj ebben az országban, hogy azt büntetik meg, aki dolgozik.

Szécsi Jenő a fóliasátrakban már tavaly sem tudott termelni a belvíz miatt
Szécsi Jenő a fóliasátrakban már tavaly sem tudott termelni a belvíz miatt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.