Mától parcelláznak Devecserben

Szerdáig kell választaniuk lakótelket azoknak a devecseri iszapkárosultaknak, akik a megsemmisült ingatlanuk helyett új építésű lakást igényeltek. Ajkán nem lesz szükség új vörösiszaptározó építésére, mivel a Mal Zrt. hamarosan áttér a száraz technológiára.

Ma kezdik meg a parcellázást a Devecser határában kijelölt új lakópark területén – tudtuk meg Toldi Tamástól, Devecser polgármesterétől. Összesen 107 telket alakítanak ki, átlagos méretük 800 négyzetméter lesz. Azt azonban még nem tudni, hogy végül hány házat húznak majd fel, mivel az iszapkárosultak közül eddig csak hetvennégyen írták alá az új lakás igényléséről szóló szerződést. (Hatvankilencen használt lakásba mennének, negyvenkilencen egyedi elbírálást, huszonnégyen pénzbeli kártalanítást kértek.)

Kolontár még mindig nem heverte ki a katasztrófát
Kolontár még mindig nem heverte ki a katasztrófát

A legutóbbi lakossági fórumon elhangzott, hogy a devecseriek 15 típusterv közül választhatnak, ráadásul az épületek belső elosztásában további variálásra is lehetőségük lesz. A házakhoz – amelyek téglából, fafödémmel és cseréptetővel készülnek – igény szerint terasz is tartozhat. Melléképületeket egyelőre nem húznak fel, de a leendő helyüket az egyes telkeken már most kijelölik. A kivitelezés február elején kezdődhet, a házakba várhatóan júliusban költözhetnek majd be a károsultak. A jelenlegi helyzet szerint szerdáig kell választaniuk lakótelket azoknak a devecseri iszapkárosultaknak, akik a megsemmisült ingatlanuk helyett új építésű lakást igényeltek.

Míg Kolontáron a vörös iszappal elöntött területen már csak két ház vár elbontásra, Devecserben a 225 használhatatlanná vált lakóingatlanra eddig még egyetlen bontási engedélyt sem adtak ki. Toldi Tamás szerint nincs ok a sietségre, mivel a bontási munkálatokat amúgy sem szeretnék március előtt megkezdeni. A polgármester hozzátette: az egyedi elbírálásra váró devecseri károsultak ügyében a belügyminiszter döntésére van szükség. Idetartoznak például azok a tulajdonostársak, akik az eddigi közös ingatlanuk helyett különálló lakásokban szeretnék folytatni az életüket.

A napokban a rendőrség újra lezárta Devecserben az iszappal elöntött utcákat, ahová ismét csak egyéni behajtási engedéllyel lehet belépni. Toldi Tamás kérdésünkre válaszolva elmondta: a lépésre azért volt szükség, mert néhány nappal ezelőtt ismeretlen tettesek betörtek az egyik üresen álló házba, ahonnan kiszerelték, majd elvitték a tetőablakokat. Bár ingóságok már nincsenek a kiürített házakban, a különböző szerelvények – kazánok, nyílászárók, radiátorok – a tolvajok céltábláinak számítanak.

Február közepén lejár a Mal Zrt. környezethasználati engedélye, amelynek megújítására az állami felügyelet alatt működő cég már tavaly decemberben benyújtotta a kérelmét. A dokumentumból kiderült, hogy a megsérült tízes és a hamarosan megtelő 10/a kazettákon kívül nincs szükség újabb vörösiszap-tározó építésére, mivel a timföldgyár néhány hónapon belül áttér az úgynevezett száraz technológiára.

Bakondi György katasztrófavédelmi kormánybiztos szerint a technológiaváltással a Mal megfelel majd a környezetvédelmi előírásoknak, a termelés folytatásával pedig megőrizhető 1100 ember munkahelye.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.