Miniszterelnökünk szerint forradalom van, rendkívüli helyzet azonban nincs. A médiatörvényekben sincs semmi, amit az öreg demokráciák valamelyikében ne alkalmaznának. Ha tehát nálunk kifogásolják ezen tételek valamelyikét, szüntessék meg ott is.

Az érv erős. Miért ne állíthatnánk mi össze egy válogatottat, egy szupercsapatot a legjobb európai paragrafusokból?

Adódik azonban egy kérdés: miért mindenhonnan a legkeményebb emberfogókat igazoltuk át? Miért csak a hatalmat erősítő szankciók rendszerét csúsztattuk be a mi rendszerünkbe?

A válaszhoz olyan mélyre nyúlhatunk vissza, ahová az uniós vita partnerek már nem követnek. Orbán előző kormányfői ciklusának ahhoz a mondatához, amelyet az ÉS cikke szerint magánemberként mondott barátainak a Sárazsadány Kft. állami támogatásáról: „ne nyerjünk annyit, amennyit kértünk, ne mi kapjuk a legtöbbet”. Ezt hagyta el azóta. Ehhez a mondathoz kellene visszatérni most is, amikor politikailag túlnyerték magukat. Ezzel már nem férne összea médiatörvény, és az a felszólítás sem, amely szerint Európa ne diszkrimináljon bennünket, hisz maga is tele van hasonló paragrafusokkal. Nyilván. Nehéz minden egyes mozzanatban saját leleménnyel előállni. A természet sem kínlódik ezzel, pedig ott is van harc a túlélésért. Mégis, az ember és a csimpánz génállománya is 98-99 százalékig azonos. Nyilvánvaló, hogy ha magunkra akarunk ismerni, nem az a fontos, ami azonos, hanem az az egy-két százalék, ami különbözik. Meglehet, hogy médiaszabályozásunk nagymértékben egyezik más országokéval, csak éppen a rendszer, amely szervezi, az más. Az agy. Amitől ember lesz az ember, és embertelen ez a törvény.

Egy másik hasonlattal élve: hogy egy anyagból méreg lesz vagy gyógyszer, azt sok esetben nem az összetétele dönti el, hanem a sűrűsége. Kellő töménységgel méreg. Nos ilyen sűrűségben felvonultatott szankciótömeg együtt aligha található bárhol is.

Valóban van módja más médiahatóságoknak is súlyos büntetések kiszabására. (Bár nálunk sokkal gazdagabb országokban is csak kivételesen mennek el a 200 millió forintig.) De megmondják világosan: a gyerekre vonatkozó tilalmak megszegése miatt, vagy a hazai kultúrára rendelt idő kötelezettségének megszegése, illetve más, konkrétan meghatározható ok miatt lehet büntetni. Nem általában vett erkölcsi vagy szakmai vétségek megtorlásaként. A fair tárgyalási alap az volna, hogy ha tudunk mutatni még egy ennyire összpontosított, politikailag bebetonozott, különlegesen nagy hatalommal felruházott médiafelügyeletet, amely ráadásul olyan környezetben születik meg, amely szisztematikusan és elvi alapon építi le az autonómiákat, ahogy most nálunk történik, nos akkor... Akkor azokat is le kell bontani.

Addig is osztozunk Manuel Barroso Magyarországgal kapcsolatos meggyőződésében: „Ez egy demokratikus ország, fontos, hogy ezzel kapcsolatban ne legyenek kételyeink”. Kételyeink?