Katalin asszony és a bagi nyugdíjasok
Balázs Zsoltné, bár csupán hat éve költözött a Pest megyei településre, valamennyi nyugdíjast jól ismeri, ahogyan bizalmas, baráti kapcsolatot ápol a kistérség tizenöt nyugdíjasklubjának valamenynyi tagjával is. Ez persze nem a munkaköréből fakad, az csupán arra szólna, hogy Hévízgyörkön négy egyedül élő, segítségre szoruló idős embert naponta keressen fel, hozza el az ebédet, váltsa ki a gyógyszerüket, lapátolja el a járdáról a havat. A többi, mintegy ezerötszáz idős ember gondozása önként vállalt kötelezettség. Mondhatni, szorgalmi feladat. Tisztség persze ehhez is tartozik: a tizenöt nyugdíjasklub alkotta kistérségi idősügyi tanács mentornak nevezte ki Balázs Zsoltnét, ez azonban csupán társadalmi megbízatás, fizetést a nyugdíjasklubok nem tudnak adni.
Balázsnét a települések nyugdíjasai Katinak szólítják, és persze lépten-nyomon megállítják az utcán, mindenkinek akad hozzá egy-két szava. Van, aki csak azt meséli el, hogy megfialt a macskája, más a fájós térdére panaszkodik, van, aki az éhezés határán járva arra kéri, nehogy elmondja valakinek, milyen nyomorúságra jutott idős korára. Katalin aszszony rövid idő alatt olyan titkoknak jutott birtokába, amelyről sokszor a rokonoknak sincs tudomásuk, ezeket persze szigorúan megtartja. Közben, ahol csak tud, segít.
Házuk udvarán rendszerint akad néhány zsáknyi adományként elhozott ruha, sokszor bútor is kerül. A bagi idősgondozó kapcsolatban áll egy-két nagyobb gyógyszergyártó céggel, begyűjti tőlük a rövidesen lejáró szavatosságú vitaminkészítményeket, a tejüzemből megkapja a másnap lejáró szavatosságú joghurtot, egy közeli pékségből rendszeresen elhozza a visszárut, ami nemritkán negyven kilogrammnyi kenyér és péksütemény is lehet. A kenyeret, az éppen lejáró szavatosságú tejterméket és a többi ingyen kapott élelmiszert persze a lehető leggyorsabban ki kell osztani, így Bagon (és a környező településeken) megszokottá vált, Balázsné házától sokan visznek élelmiszert, ruhát, adományokat.
Sokan megkérdezik tőle: miért csinálod? Mi ebben az üzlet neked? Mások azt firtatták: miért az időseket támogatja? Miért nem a falu határában álló szegénysorra juttatja adományait? Az asszony azt szokta felelni: azért csinálja, mert szükség van a segítségére, a falu végén pedig életerős fiatalok élnek, akik talán többet is tehetnének a saját boldogulásukért. Az időseknek nagyobb szükségük van a támogatásra, különösen Bag környékén, ahol többen a háztáji gazdaságból éltek, és most csak a nyugdíjminimumot kapják. Balázsné ezzel a maga részéről lezártnak tekinti a vitát. Nemrégiben az önkormányzat egyik vezetője kimutatást kért tőle az általa szétosztott adományokról.
A kérdőíves összesítés kitöltésekor szembesült vele maga is, hogy minden hónapban legalább negyven zsák ruhát oszt szét a rászorulók között, nem beszélve az élelmiszerekről, bútorokról, egyebekről. A segélyezettek körét tudakoló kérdésekre némi gondolkodás után azt írta: skh. Ha megkérdezték volna tőle, mit jelent ez a három betű, azt felelte volna: semmi köze hozzá. De ezt a kérdést nem tették fel.
Hosszú, nem túl vidám története van annak, hogyan lett Balázsné az idősek elkötelezett támogatója. Gyermekként éveken át vigyázott cukorbeteg nagyapjára, akkor döntötte el, hogy egészségügyi dolgozó lesz. Ápolónőként érettségizett, de otthon, a Nógrád megyei Kétbodonyban csak a bölcsődében tudott elhelyezkedni, azt meg néhány évvel később bezárták. A megyét sújtó munkanélküliség miatt sorra tanulta a szakmákat, vámügyintéző, szoftverüzemeltető, boltvezető képesítést szerzett, közben sok munkahelyen megfordult. Első férje mellett pokol volt az élete, története külön fejezet lett egy a családon belüli erőszakról írott szakkönyvben. 2003-ban olyan verést kapott, hogy szilánkosra tört a vállában a csont. Gyermekeivel egyetlen kézitáskával menekült el otthonról. Szentendrén bútorozatlan albérletbe költözött, a helyi családsegítő és karitatív szervezetek támogatásával tudta nulláról újrakezdeni az életét. Bántalmazott asszonyként szerepelt a médiában, emiatt otthonról elmenekült fiatal nők hívogatták, hogy a tanácsát, segítségét kérjék. A gyerek iskolájában körbekérdezett néhány szülőt, nincs-e valakinek felesleges ruhája, nem használt ágya, asztala, mert otthonról menekült fiatal anyukákon szeretne segíteni. Így kezdődött.
Bagon második férjének az édesanyja lakott, amikor a néni kórházba került, odaköltöztek, mert valakinek rendben kellett tartani a fóliasátrakat és a háztartást. A faluban megismert néhány idős embert, talált néhány rászoruló családot. A következő években azután, ahogy mondják, „bevállalt” még néhány száz rászorulót a környéken.
