Csakhogy az sem lényegtelen kérdés, hogy vajon a Magyarországon történtek készületlenül érték-e a külföldi elemzőket, az unió meghatározó politikai erőit? A Der Spiegelben megjelent, WikiLeaks által megszellőztetett bizalmas nagyköveti jelentések Orbánt már korábban is jó képességű, de „csupaszöklű” politikai verekedőnek festik le, aki tudatosan – hozzátehetjük: nyolcévnyi ellenzékben felgyülemlett indulattal – készült ellenfele szétzúzására. A pártján belül kialakított struktúra és ennek személyi következményei két választási kudarc ellenére szintén régóta jelezték hatalma koncentrálódását, vezéri szerepe nem hogy gyengült, erősödött.

Lehet persze, hogy külföldi partnerei úgy vélték, a terminátori tempó kívülről szabályozható, különösen ott, ahol a populista kiszólások netalántán a nemzetközi tőke ellen fordulnának. Arra viszont szinte azonnal és keményen figyelmeztették, hogy az elvárt költségvetési sarokszámokat illetően sem haladékot, sem engedményt nem kap, a belső, belpolitikai satuk pedig saját eddig hangoztatott teóriái voltak, amelyekkel nem mehetett rögvest szembe, de ha szembe is megy, annak haszna, forintjai nem azonnal csörrennek a kasszában.

Mit, hogyan mer lépni? – gondolom, erről oszlottak meg leginkább a külhoni vélemények, de miután úgy gondolták, hogy a követelésekkel karámba terelték, egyben azt is feltételezték: rovásukra nincs kitörési pont.

Volt, mégpedig úgy és olyan, amelyet egyszerre jellemzett a vakmerő mértéktelenség, s inkább az ötlet vitte a prímet, mint a lépések megtervezése. Minden belső gátat, akadékoskodást, a veszélyérzet alkotmányosan megszólaló csengőit ki kellett iktatni, vagy legalábbis marginalizálni. Erre a csomagra kötött most masnit a médiatörvény, és úgy tűnik, mintha a masni látványa helyezte volna riadókészültségbe a nemzetközi sajtót, politikát.

Nyilvánvaló, hogy ez a kritikai össztűz némileg koordinált, mégsem mosolyszünettől, nyilvánosan bejelentett szankcióktól kell tartani. Sokkal inkább ennek a rég nem tapasztalható hírözönnek áttételes, minden apró résbe befurakodó hatásától, az ellenérzés forintosítható következményeitől.

A kormány reakciói zavarosak. Hol több belátást kérnek, rugalmasságot ígérnek, hol sértődötten gorombák. Februárra meghirdették az átfogó kiadáscsökkentési koncepciót, de a március már az alkotmányozó nemzetgyűlésé. Az alsóbb szinteken pedig közben egyre olajozottabban működnek azok az automatizmusok, amelyeket a kinevezők elvártak ugyan, most mégis rosszul időzítettek, kínosak, néha nevetségesek, ráadásul sorra határokon túli ügy lesz belőlük. Nem ártana tehát nagyobb körültekintés, óvatosság. Csakhogy a csapatok nem erre vannak trenírozva.

És, mint tudjuk, a főnök is verekedős.