Navracsics-közeli médiafigyelés milliókért

A Navracsics Tibor vezette közigazgatási minisztériumtól tízmillió forintos megbízást kapott a közismerten Fidesz-közeli Nézőpont Intézet nyáron alakult médiafigyelő cége. E vállalkozás, a Médianéző Kft.alapító ügyvezetője Navracsics Tibor rokona, Schütz Dániel volt, aki a cégadatok szerint júniusban kivált a Médianéző és a Nézőpont Intézet vezetéséből is.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium internetes lapján a közérdekű adatok között szerepel a tárca által kötött szerződések listája. Ezek alapján a minisztérium 2010. szeptember elsejétől december végéig szóló szerződést kötött a Médianéző Kft.-vel a nemzetközi sajtófigyelésre „Magyarország a Szomszédos Országok Sajtójában” elnevezéssel. Ezért hatmillió-háromszázezer forintot fi zetett a minisztérium. Az ötmillió forintot meg nem haladó szerződések listáján is szerepel a Médianéző Kft., ez alapján a cég november elsejétől december végéig hárommillió-kilencszázezer forintot kapott két feladat elvégzéséért, egyrészt „Napi Médiaboxot” kellett összeállítania minden munkanap reggel fél kilencig, másrészt pedig napi átfogó médiaelemzést készített „az esti híradó és beszélgetős műsorok tematikájáról, médiaképéről, relevanciájáról”.

A hivatalos cégnyilvántartás szerint a Médianéző Kft.-t tavaly májusban alapította a közismerten Fidesz-közeli Nézőpont Intézet, két ügyvezetője pedig Schütz Dániel és Mráz Ágoston Sámuel lett. Mráz idén júniusban, a kormányváltás után lett a Nézőpont Intézet vezérigazgatója, addig kutatási igazgatóként dolgozott. Ugyanekkor, június elején jelent meg az intézetnél cégvezetőként Schütz Dániel, akinek édesanyja Navracsics Judit, a veszprémi Pannon Egyetem docense és Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium vezetőjének testvére. A cégnyilvántartás szerint azonban Schütz Dániel mindössze három hétig volt a Médianéző Kft. és a Nézőpont Intézet vezetője is, június végén mindkét cégnél törölték vezetői posztját.

A Népszava már agusztusban írt arról, hogy a Nézőpont Intézet napi médiaelemzést készít egyes kormánytagok számára, de akkor Mráz Ágoston Sámuel azt mondta a lapnak, hogy ezt „szívességi szolgáltatásként” küldik meg egyes minisztereknek, ezért nem kapnak pénzt. A Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkárság pedig azt közölte a Népszavával, hogy semmilyen szerződése nincs a kormányzatnak a céggel. A médiaelemzést az apparátuson belül oldják meg, az államtitkárságnak van médiafigyelő osztálya, amely az előző ciklusban a Miniszterelnöki Hivatalon belül működött. Emiatt a kormányzat nem költ pénzt médiafigyelésre, sajtómegjelenés-monitorozásra és közvélemény-kutatásra sem.

Mráz Ágoston Sámuel egyébként régóta ismeri Navracsics Tibort, tanítványa volt az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. A Heti Válasz tavaly januárban közölt egy összeállítást a politikai elemzői piac szereplőiről. A hetilap azt írta, hogy az új hullámba tartozik a Nézőpont Intézet, amely 2006-os megalapításának körülményei miatt ha akarná, se tudná távol tartani magától a „Fidesz-közeli” jelzőt.Mráz Ágoston azt nyilatkozta, hogy egyetemi tanára, Navracsics Tibor ismertette össze Győri Tiborral. A Fidesz-kötődésű üzletember tőkét biztosított az elinduláshoz, s a társaság többségi tulajdonosa és vezérigazgatója lett – írta a Heti Válasz.

Győri Tibor, a Mahir egykori vezérigazgatója 2005-ben alapította a Nézőpont Intézet jogelődjét, az Europtimus Tanácsadó, Marketing és Szolgáltató Rt.-t. A cég alaptőkéjéből Győri Tibor 10,2 milliónyit jegyzett, Habony Árpád, Orbán Viktor stratégiai főtanácsadója pedig 4,8 milliót. Az Europtimus 2006 őszén változtatta meg a nevét Nézőpont Intézetre, és az alapító tulajdonosok közül legtovább, 2010. júniusig Győri Tibor tartotta meg részesedését. Azóta Mráz Ágoston Sámuel tulajdonos és vezérigazgató egy személyben.

A Médiafigyelő Kft. megbízásáról megkérdeztük a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot is. Kérdésünkre, hogy a minisztérium miért egy külső céget bízott meg médiafi gyeléssel, azt a választ kaptuk, hogy bevett gyakorlat külsős céget médiaelemzési és -figyelő feladatokkal megbízni, a szerződésben semmilyen újszerű, szokatlan elem, feladat nincs. A tárca szerint a külső szereplő megbízását az teszi szükségessé, hogy az elmúlt években a kommunikációs felületek olyan mértékben bővültek, hogy a folyamatos figyelésük, elemzésük meghaladja egy minisztériumi sajtóosztály kapacitását. Mivel értékhatár alatti szerződésről van szó, nem kellett közbeszerzést kiírni.

A minisztérium szerint tehát a törvényi szabályozást megtartva jártak el. Arra a kérdésünkre, hogy milyen érvek szóltak a Médianéző mellett, azt a választ kaptuk, hogy a cég által készített munka- és próbaanyagok, az általuk készített elemzések magas színvonalúak voltak, megfeleltek a minisztérium elvárásainak. Arra a felvetésünkre, hogy nem tartják-e összeférhetetlennek azt, hogy a Médianéző Kft. alapító ügyvezetője Schütz Dániel, Navracsics Tibor miniszter rokona, aki a cég megalapítása után júniusban távozott vezetői tisztségéből, a tárca írásban azt közölte, „nem tartjuk összeférhetetlennek, mivel – ahogyan a kérdésből is kiderül – Schütz Dániel a cég megalapítását követően távozott vezetői tisztségéből”.

Bevett gyakorlat a külsős cégek megbízása...
Bevett gyakorlat a külsős cégek megbízása...
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.