Motorokat és autókat vesz a rendőrség

Hatvan vadonatúj motorkerékpárt és ötven, az uniós konvojok felvezetésére alkalmas felső középkategóriás autó beszerzését tervezi a rendőrség a soros magyar uniós elnökséggel összefüggésben.

Az uniós vezetők szállítására alkalmas luxuslimuzinokat és mikrobuszokat az elnökség idejére kapja kölcsön a magyar állam egy szponzortól. A rendezvények biztosítására az ORFK beveti a rendőr-szakközépiskolák végzőseit is, velük 900-zal nő a közterületi szolgálatra bevethető egyenruhások száma.

Miután a tavalyi kormányváltás után rövid időn belül két halálos kimenetelű motorosrendőr-baleset történt, Pintér Sándor belügyminiszter elrendelte a rendőrségnél rendszeresített valamenynyi motorkerékpár műszaki felülvizsgálatát. Az átfogó ellenőrzés lesújtó eredménnyel zárult – lényegében minden második rendőrségi motor megbukott a vizsgán. Miként arról korábban már beszámoltunk, a halálos balesetekben érintett rendőrségi motorkerékpárok egyikén a gumik voltak minden tűréshatáron túl kopottak, a másikról pedig – amelynek még a beszerzési körülményeit is büntetőeljárás keretében vizsgálja a Nemzeti Nyomozó Iroda – az derült ki, hogy civil motorkerékpárból házilagos körülmények között, hatósági engedély nélkül, szabálytalanul és szakszerűtlenül alakították át rendőrségi célokra. A sufnituning – a vizsgálatok jelen állása szerint – ok-okozati összefüggésben állhat azzal, hogy a Mátrában halálos balesetet szenvedett egy rendőr.

A Pintér Sándor által elrendelt vizsgálat után nyilvánvalóvá vált: a rendőrségnek nincs elegendő motorkerékpárja az uniós elnökséggel együtt járó biztosítási, felvezetési és protokolláris feladatok ellátásához. A testületnél rendszeresített motorok zömét ugyanis egymás alkatrészeiből újították fel, így bár működőképesek, azokkal nem lehet kiállni Európa vezetői elé.

Ugyancsak a delegációs konvojok felvezetésére vásárol a rendőrség 50 felső középkategóriás autót. Információink szerint az újonnan vásárlandó autókat és motorokat később szétosztják a leginkább rászoruló rendőrfőkapitányságok között.

Az állam- és kormányfők magyarországi szállítását kölcsönkapott luxuslimuzinokkal és mikrobuszokkal oldja meg a rendőrség. Ezeket a járműveket az uniós elnökségünk végén a szponzor elszállítja.

Az uniós elnökség csúcsidejére 900 frissen végzett rendőr-szakközépiskolást is szolgálatba állítanak. A tervek szerint 300-300 újoncot kap a BRFK, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság és a Készenléti Rendőrség. Az ORFK számítása szerint így a kiemelt biztosítási kategóriába sorolt rendezvények alatt is folyamatosan elegendő rendőr lesz a közterületeken.

A nyári ellenőrzésen a rendőrségi motorok fele „megbukott”
A nyári ellenőrzésen a rendőrségi motorok fele „megbukott”
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.