Jogtalan a stikában felszámolt kukadíj

Jogtalanul számol fel bérleti díjat a kukák után a főváros. Szabó Máté ombudsman szerint a szabályozatlan jogi környezet kiszolgáltatottá teszi az állampolgárokat.

A fővárosi ingatlantulajdonos csak úgy veheti igénybe a hulladékszállítási szolgáltatást, ha a közterület-fenntartónak egyszersmind bérleti díjat fizet a kukáért. Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa egy panasz kivizsgálása során megállapította, hogy nem egyértelmű a közszolgáltató jogszabályi felhatalmazása.

A panaszos azt kifogásolta beadványában, hogy a közszolgáltató a saját hatáskörében állapította meg a hulladékgyűjtő edény bérleti díját. A szemétszállításért azonban csak a jogszabályban meghatározott díjat lehet kérni, a jogszabály pedig nem említi a kukásedényt. Ezt az ombudsman vizsgálata is megerősítette: a szemétszállítást szabályozó fővárosi közgyűlési rendelet valóban nem szól a bérleti díjról.

Mi több, a szerződési szabadság is sérül, mert elvben ugyan közszolgáltatási szerződés alapján szállítják el a hulladékot, ámde a szemétszállítás úgynevezett kötelező közszolgáltatás, és ez a szerződés írásos forma nélkül is létrejön.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint a jelenlegi szabályozás nem felel meg a jogbiztonság alkotmányos követelményének, mivel ezek a jogszabályi előírások nem egyértelműek, az állampolgárok számára nem előrelátható, nem kiszámítható a működésük.

Ráadásul a közszolgáltató a hiányos jogi szabályozás következtében a hulladékgyűjtő edények bérleti díját automatikusan a közszolgáltatási díj elemeként alkalmazza, a használat jogcíme tekintetében bizonytalan jogviszonyt teremt, amivel a jogállamiság elvének, a jogbiztonság követelményének és a tisztességes eljáráshoz való jognak a sérelmét idézi elő és tartja fenn. Az állampolgár ki van szolgáltatva a közterület-fenntartónak és a szabályozatlan jogi környezetnek – mondta ki Szabó Máté ombudsman.

A biztos felkérte Budapest főváros főpolgármesterét a jogi szabályozás felülvizsgálatára, hogy a Fővárosi Közgyűlés egyértelmű, kiszámítható, a magasabb rendű jogszabályoknak, illetve a jogbiztonság elvének minden tekintetben megfelelő szabályozást alkothasson.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.