Szakvélemény: a kétharmad sem szakíthat az alkotmány főbb elveivel
Az alkotmánymódosító hatalomnak az alkotmány keretei között kell működnie, vagyis az aktuális parlamenti többség az alaptörvényt elvileg a kétharmad birtokában sem írhatná felül a saját szándékai vagy pillanatnyi érdekei szerint – derül ki a Chronowski Nóra, Drinóczi Tímea és Zeller Judit által jegyzett, a Közjogi Szemle legutóbbi számában megjelent tanulmányból.
A három pécsi alkotmányjogász álláspontja szerint ugyanis a mindenkori hatalomnak az adott alkotmányos keretek között kell működnie. Ha nem ezt teszi, „egyáltalán nem biztos, hogy az Alkotmánybíróság (AB) ne vizsgálhatná felül az egyes alkotmánymódosító törvényeket” – vonják le a következtetést.
A tanulmány „apropója az az alkotmánymódosítás, amely a magyar alkotmánybíráskodás szűkítésére, és ezáltal a jogállamiság, az alkotmányosság korlátozására irányul” – szögezik le a szerzők. Az AB hatáskörét azt követően korlátozták, hogy a testület a jó erkölcsbe ütköző jövedelmeket visszamenőleg terhelő különadót alkotmányellenesnek találta, mert a rendelkezés azokat is érintette volna, akiknek a végkielégítését törvény határozta meg. Ezért a testület az adókra, az illetékekre, a járulékokra és a vámokra vonatkozó törvényeket csak akkor semmisítheti meg, ha azok az emberi méltóságot sértik. Az igazi kérdés azonban a tanulmány szerint az, hogy egy nyilvánvalóan alkotmányellenes szándék – a viszszamenőleges hatályú adóztatás – megalapozása érdekében miként módosíthatták az alaptörvényt.
„Az alkotmányvédelem legmarkánsabb eszközei az alkotmánymódosítás korlátozása és az átfogó hatáskörű alkotmánybíráskodás” – olvasható a tanulmányban. Az egyik lehetőség, hogy az alkotmányozó hatalom kitüntetett szerepet kap, míg az elfogadott alaptörvény alapján létrejövő parlament mozgástere már szűkebb, és bizonyos alkotmányos alapelvek módosítására nincs felhatalmazása. Ez a megkülönböztetés a gyakorlatban kevéssé tűnik működőképesnek, ezért több európai államban, például Franciaországban és Németországban is léteznek „örökkévalósági klauzulák”. Ilyen például a köztársasági államforma, az emberi méltóság sérthetetlensége, az igazságszolgáltatás függetlensége vagy az alaptörvényben foglalt alapelvekkel ellentétes alkotmánymódosítás tilalma; ezek kőbe vésett szabályok.
Az ad hoc alkotmánymódosítást zárja ki az is, hogy az alaptörvény megváltoztatásához számos országban – egyebek mellett Belgiumban, Hollandiában és Spanyolországban – két egymást követő parlament hozzájárulására van szükség. Ehhez nem is kell megvárni a következő ciklust, mert az országgyűlés az alkotmány módosításának elfogadása után feloszlatja magát, és új választást írnak ki.Mintegy tucatnyi állam pedig azt a megoldást választotta, hogy az alaptörvény bármilyen korrekcióját csak népszavazás szentesítheti.
Nálunk ilyen korlátok nem léteznek, tehát a kétharmados többség birtokában a kormányzati oldal az alkotmányt szabadon „barkácsolhatja”. A három alkotmányjogász szerint az efféle törekvéseknek csak az AB vethet gátat, miközben elismerik: ha az alkotmánybíráskodás túlságosan tág teret kaphat, az „az alkotmánymódosító hatalom kiüresedésével járhat együtt”. Adódhat azonban olyan helyzet, amikor a változás a jogállami berendezkedést sérti. Ilyen az AB hatáskörének szűkítése vagy a visszamenőleges hatályú törvényhozás tilalmának megszegése is.
Ezek a változások a tanulmány szerint „nem állnak összhangban sem az európai alkotmányfejlődés elveivel, sem az 1989–1990 óta kiépült magyar alkotmányosság hagyományaival, sem a demokratikus politikai kultúrával”. Ugyanakkor a szerzők szerint „sértik a jogállamiság, a jogbiztonság, a hatalommegosztás és a jogszuverenitás alkotmányos elveit”, hiszen visszamenőleg állapítanak meg kötelezettségeket, s a „törvényhozó hatalom a közpénzügyi jogalkotás tekintetében korlátlanná, s számos alapjog védtelenné válik”. Pedig abból – teszik hozzá –, hogy „az Országgyűlés a legfelsőbb államhatalmi és népképviseleti szerv, nem következik, hogy törvényhozó, sőt alkotmánymódosító hatalma korlátlan lenne” – szögezik le a pécsi alkotmányjogászok. A parlamentet is „kötik ugyanis a nemzetközi kötelességvállalások, az Alkotmánybíróság döntései, s főként a hatályos alkotmányban kifejeződő alaprend”.
A tudósok úgy vélik, most, amikor az alaptörvény „sorozatos, aktuálpolitikai érdekek mentén történő” módosítása folyik, csak az AB lehet a hatalommegosztás garanciája. Hangsúlyozzák: az államhatalmi ágak elválasztásának elve szempontjából sem aggályos, ha az „alkotmánymódosító hatalom megnyilvánulásait a testület normakontroll alá vonja”. A felülvizsgálat során pedig az alaptörvény „lényeges magjából” lehet kiindulni, vagyis: az AB az alapvető jogállami normákra, a közös európai tradíciókra, valamint egyes nemzetközi dokumentumokra fi gyelemmel végezhetné el az alkotmánymódosító rendelkezések felülvizsgálatát.
A tanulmány szerint a külső kontroll elkerülhetetlen, mert a visszamenőleges hatályú adóztatásról olyan alkotmányos rendelkezést fogadtak el, amely maga ütközik az alaptörvénybe. Az AB ezt ugyan nem semmisítheti meg, ám – ha már más alkotmányos szervek felhagytak a jogállami normák védelmével – az ellentmondást legalább jeleznie kellene. De „radikálisabb megközelítésben (…) dönthetne akként is – fogalmaznak a szerzők –, hogy az alapelvvel ellentétes konkrét rendelkezést nem alkalmazza, a törvényeket viszont, amik ezen a konkrét rendelkezésen alapulnak, az alapelvre tekintettel megsemmisíti”.
