Azok is fáznak, akik rendesen fizetnek

Hétfő reggel óta 330 lakásban nincs fűtés a székesfehérvári Vásárhelyi úti lakótelepen. A szolgáltató cég vezetője szerint azért zárták le a kazánokat, mert a lakók tízmillió forinttal tartoznak. Viszont most azok is fáznak, akik rendesen fizetik a fűtésdíjat.

Búcsúzkodnak a székesfehérvári Lévay család tagjai. A családfő otthon marad a 47 négyzetméteres lakásban, a felesége a hét hónapos kislányukkal a Törökbálinton élő szülőkhöz indul.

– Reggel kapcsolták ki a fűtést, kora délutánra már 18 fokra lehűlt a lakás, éjszakára pedig még hidegebb lesz. Nem kockáztatjuk a kislányunk egészségét. Az édesanyjával együtt akkor jönnek majd haza, ha újra lesz fűtés – mondja Lévay Gergely.

A székesfehérvári Vásárhelyi úti lakótelep 330 lakásában csaknem 1300-an ébredtek arra hétfőn reggel, hogy hidegek a radiátorok. Az egykori szovjet laktanya tiszti lakótelepét tíz évvel ezelőtt újították fel, az épületekben 40-60 négyzetméteres lakásokat alakítottak ki. Az akkor megalakult társasházak fűtését nem kapcsolták rá a távhő-szolgáltatási rendszerre, két nagy teljesítményű gázkazánnal oldották meg az épületek központi fűtését. A fűtési rendszert egy magáncég, a Stopping Hungária Kft. üzemelteti.

Túlzás lenne azt állítani, hogy közmegelégedésre. Az elmúlt években nemegyszer előfordult már, hogy a tél kellős közepén leállt a fűtés a lakótelepen. Minden alkalommal a kft. zárta le a kazánokat, de nem műszaki hiba miatt. Az ok évek óta ugyanaz: a szolgáltató cég a kintlévőségei miatt nyomást kíván gyakorolni a lakókra.

– Évek óta romlik a fizetési hajlandóság, tavaly október óta tízmillió forint hátralékot halmoztak fel a társasházak – állítja Kucsera Róbert, a Stopping Hungária ügyvezetője. – A 330 lakásból majdnem 200-nak van elmaradása. Az adósságokmértéke igen eltérő: akad, aki 30-40 ezer forinttal, néhányan azonban több mint 200 ezer forinttal tartoznak.

Csárádi László, a társasházak egyik közös képviselője szerint a kft. számai légből kapottak:

– Irreálisnak tartjuk a tízmillió forintos követelést. Soha nem láttuk lakásokra lebontva a tartozási listát, a lakók által bemutatott csekkek alapján pedig legfeljebb a tulajdonosok negyedének lehet hátraléka. A lakókat – akik az elmúlt évek tapasztalatai alapján olajradiátorok és hősugárzók bevetésével próbálják átvészelni a fűtés nélküli időszakot – leginkább az háborította fel, hogy a fűtésmegvonás az összes lakástulajdonosra vonatkozik, miközben valamennyi ingatlan rendelkezik egyéni hőmennyiségmérővel, azaz technikailag megoldható lenne, hogy csak a nem fizetőknél kapcsolják le a fűtést.

– Kipróbáltuk ezt a megoldást, de nem vált be, ugyanis annyira rosszul szigeteltek az elválasztó falak, hogy a lakók egyszerűen összefűtötték egymást, azaz a néhány fizető ügyfél akaratlanul is befűtötte a nem fizetők lakásait is –mondja Kucsera Róbert. – Így viszont nincs értelme a fűtés részleges leállításának.

A társasházak közös képviselője szerint a cég jogszerűtlenül járt el.

– Polgári pert indítottunk, azt kérve a bíróságtól, kötelezze arra a céget, hogy a fizető lakóknál kapcsolják vissza a fűtést – mondjas Csárádi László. – Ezenkívül birtokvédelmi eljárást kezdeményeztünk az önkormányzatnál, hogy kötelezzék a társaságot a szolgáltatás visszaállítására.

A Stopping Hungária szokatlan feltételhez kötötte a fűtés újraindítását: amennyiben a 330 tulajdonosból legalább 300-an aláírnak egy új, tíz évre szóló szolgáltatási szerződést, beindítják a kazánokat.

– A kft. a kintlévőségei miatt a csőd szélén táncol, a veszteségeket vagy tulajdonosi befizetésből vagy bankhitelből lehet fi nanszírozni – mondja Kucsera Róbert. – Ehhez viszont fedezetként hosszú távú szolgáltatási szerződésekre van szükségünk.

A megegyezés jelenleg reménytelennek tűnik: eddig 30-an írták alá a tíz évre szóló kontraktust, a többiek elzárkóztak a hosszú távú megállapodástól. Az általunk megkérdezett lakók azt mondták: részükről oda a bizalom.

Megoldást jelenthetne, ha a társasházak egy új üzemeltető céggel köthetnének szerződést, csakhogy a kazánok a Stopping Hungária tulajdonában vannak.

A lakóközösség csak akkor tudna szolgáltatót váltani, ha megvásárolná a cégtől a régi kazánokat vagy új berendezéseket szerezne be. Mindkét megoldás több tízmillió forintba kerülne, amire a társasházaknak jelenleg nincs pénzük. Így aztán egyelőre nem tudni, meddig maradnak hidegek a radiátorok.

Lévayék a szülőkhöz menekítik hét hónapos gyermeküket a fűtetlen lakásból
Lévayék a szülőkhöz menekítik hét hónapos gyermeküket a fűtetlen lakásból
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.