Röviden

Április után sem lesz kilakoltatás

Április után sem lesznek kilakoltatások, egyetlen családot sem lehet utcára tenni azért, mert nem bírja kifizetni a megemelkedett lakástörlesztést – közölte a miniszterelnök szóvivője. Szijjártó Péter közleményében azt írta: e vállalás jogi szabályozását a kormány kellő időben megalkotja. (MTI)

 

Január 3-án nyíló kormányablakok

Huszonkilenc helyszínen, tizenkét órás nyitva tartással és háromszáz munkatárssal nyílnak meg január 3-án a kormányablakok, az integrált ügyfélszolgálati irodák, amelyekben 29 ügykört lehet majd intézni. A közigazgatási államtitkár azt mondta, a januártól felálló kormányhivatalok általános ügyfélszolgálati helyszínei lesznek a kormányablakok, amelyek 29 ügykört fognak intézni a megyeszékhelyeken és a megyei jogú városokban. (MTI)

A KDNP a szabad vasárnapért

A szabad vasárnap bevezetése a multinacionális kereskedőláncok érdekeit lehet hogy sérti, a vásárlókét azonban nem – mondta Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője a Magyar Gyáriparosok és Munkaadók Országos Szövetsége alelnökének nyilatkozatára reagálva. Rolek Ferenc azt mondta, a vasárnapi munkavégzés komoly társadalmi, gazdasági kérdés, ezért csak az érdekeltekkel való vita és egyeztetés után szabad törvényt módosítani. A KDNP törvényjavaslatot nyújtott be a szabad vasárnap bevezetéséért. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.