Erősen sántítanak a kormány médiapéldái
A kormánnyal szemben egyegy jogszabállyal kapcsolatban megfogalmazódó bírálatok csupán félelmek, s általában nem a törvény normaszövege okozza az ellenkezéseket, hanem az abból levont különböző hipotézisek – mondta tegnap Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter az MTI-nek adott év végi interjújában. Szerinte ez igaz a médiatörvényre is, amelynek esetében az egyes rendelkezésekkel kapcsolatos kritika nem erősebb a szokásosnál, inkább félelmeket fogalmaznak meg a kabinettel szemben. A kormány hiányosságai közt megemlítette, hogy terveik egy részét nem ismertetik elégszer, nem állítanak megfelelő érvrendszert a nyilvánosság számára. „Intenzívebbé kell tenni az érvelést a lépéseink mellett. Különösen akkor, amikor egy-egy váratlan vagy gyorsan végigvitt döntésről van szó, hiszen ilyenkor sok esetben a közvélemény a döntéshozók mögött kullog.”
Úgy tűnik, hogy az egy héttel ezelőtt elfogadott médiatörvénnyel kapcsolatban is csak utólag talált „megfelelő érvrendszert” a kormány. Két nappal a törvény elfogadása után jelentette ki Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője, hogy az új magyar médiatörvény igazi európai jogszabály: nincs olyan fontos pontja, amely ne lenne megtalálható más európai uniós tagállam vagy tagállamok jogszabályaiban. (Előtte ezt már Orbán Viktor is közölte Bécsben: ezért a kijelentéséért az egyik konzervatív német napilap „A nap Pinocchiója” rovatot szentelte neki, mint olyan politikusnak, akit hazugságon kaptak.)
Szijjártó közleményében felhívta a figyelmet, hogy egyesek kritikával illették a különböző médiatípusok egységes szabályozását, pedig többek között Olaszország, Franciaország és Svédország hatóságai is komplex módon szabályozzák az egyes médiaterületek működését. A sorozatos jogsértések miatt kiszabható rendkívül súlyos büntetések lehetőségét Németország, Finnország és Lengyelország médiatörvényei is tartalmazzák. Az új magyar szabályozás ezenfelül biztosítja és egyúttal halasztó hatályúvá teszi a bírósághoz való fordulás lehetőségét is – közölte.
– A médiatörvényt érő külföldi kifogások jó része nonszensz, hiszen a törvény európai példák alapján született – ezt közölte tegnap Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője is a Magyar Hírlapban. Arra a kérdésre, hogy miért nem beszéltek az utóbbi hónapokban ezekről a nemzetközi tapasztalatokról, kijelentette, hogy erről a kormányzati kommunikációért felelős személyeket kellene megkérdezni.
Az újonnan előkerült érvek alapja az a lapunkhoz is eljutott kormányzati dokumentum lehet, amely azt hivatott igazolni, hogy a sokat bírált törvény tökéletesen megfelel az uniós normáknak. Az anyagban huszonegy pontba szedve sorolják fel a médiatörvényt ért kritikákat, és minden ponthoz uniós példákat rendelve igyekeznek bemutatni, hogy hasonló szabályok Svédországtól Nagy-Britannián át Németországig mindenhol megtalálhatóak.
– Hogyne: berendeznek egy kínzókamrát, aztán elmondják, hogy lám, más országokban is van négy fal, vannak kötelek, horgok és a többi – mondja erre Haraszti Miklós, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet sajtószabadságot felügyelő, tavasszal leköszönt képviselője. Szerinte a dokumentum állításait felesleges pontról pontra cáfolni, mert az, hogy más országokban is van médiahatóság, vannak kinevezések, büntetések és különböző szabályok, még messze nem jelenti azt, hogy bármely uniós országban olyan szabályozás lenne, mint amilyen Magyarországon lesz.
Arra hivatkoznak például, hogy a BBC vezetőjét is a kormány nevezi ki. Csakhogy Angliában kizárólag olyan személyek jöhetnek szóba erre a posztra, akik hosszú évek óta bizonyítják, hogy elkötelezettjei a független médiának. A közszolgálati médiát eredetileg „feltaláló” országban egy valóban független intézmény élére keresnek embert, a BBC függetlenségét ezer törvényi biztosíték írja körül, inkább ezeket kellett volna lemásolni. Arra sehol nincs példa, hogy a közszolgálati vezetőket titokban, pályáztatás, nyilvános meghallgatás nélkül jelöli a miniszterelnök kinevezte hatósági elnök.
Ahogy az eredményre sincs példa: arra, hogy propaganda-újságírók kerüljenek a közmédiumok élére – hangsúlyozza. Haraszti Miklós szerint a hasonlóságok helyett inkább arról kellene beszélni, hogy mi az, ami egyetlen uniós ország médiaszabályozásában sem szerepel. Példa nélkül áll, hogy „feladatot” adnak a sajtónak, amely demokráciában civil és nem állami aktivitás. Soha nem fordulhat elő, hogy a hatóságnak joga legyen ellenőrizni a politikai hírek és vélemények tartalmát. Végül Európában a törvény sehol nem teszi lehetségessé, hogy a hatóságba kizárólag a kormánypárt embereit jelöljék vagy válasszák meg.
Minderre persze volt példa Európában: a Magyar Népköztársaság alkotmánya is csak akkor engedélyezett „sajtószabadságot”, ha azt „a nép érdekében” használják fel, és ennek ellenőrzését akkor is kormányzópárti grémiumok végezték el.
Mint mondja, Európában az is a kommunizmus alatt volt utoljára, hogy a sajtó szabályozása az egész médiára, nem csak a közszolgálatra és nem csak a sugárzó médiára vonatkozik. Erre a hatalomkiterjesztésre sem találunk példát az unióban – állítja.
Haraszti Miklós szerint arra sincs példa, hogy regisztrációs kötelezettséget rónának a teljes hírszolgáltató sajtóra, és a regisztráció után is folyamatos, illetve egyedi adatközlésre kötelezhetik. – A regisztráció és újraregisztráció belorusz találmány, amely eddig onnan csak kelet felé terjedt – teszi hozzá. Az is csak ott fordul elő a szakember szerint, hogy a regisztráció hatósági visszavonása – magyarul: a sajtótermék betiltása – része lehessen a hatóság eszköztárának.
– A médiatörvény egyes elemeire lehet uniós példákat találni, de a szabályozás mögött meghúzódó, a médiát tulajdonképpen lerohanó koncepció példa nélküli – állítja Polyák Gábor médiajogász. Szerinte a dokumentum blöff, hiszen 2-3 mondatot kiragadni az egyes országok médiatörvényeiből, a többi vonatkozó jogszabály, a gyakorlati alkalmazás, az adott ország jogi, politikai kultúrájának ismerete nélkül, értelmetlen. Ráadásul úgy látja, hogy a kormányzati kommunikációs tervben bemutatott példák egy része téves. – Az online szabályozással kapcsolatban például megemlítik, hogy Ausztriában és Franciaországban is létezik ilyen, hozzátéve, hogy az audiovizuális tartalmakra vonatkozóan. Tehát mégsem egészen olyan, mint amilyen a magyar szabályozás lesz, ami a teljes online tartalomra vonatkozik – mondja. Ami a médiumokra kiszabható bírságokat illeti, Polyák Gábor szerint e ponton is sántít az összehasonlítás.
– Mostantól az írott és az online sajtót is meg lehet büntetni, a bírság mértékéről pedig a hatóság dönt. A maximális, 25 millió forintos bírság még egy jól menő lap vagy site esetében is a létet veszélyeztetheti. Innentől fogva teljesen érdektelen, hogy Németországban mekkora bírságot szabhatnak ki például egy tévécsatornára – magyarázza.
A legfájdalmasabbnak azonban a közszolgálatiságra vonatkozó részeket tartja, melyek többek között az angol BBC-vel vagy az osztrák ORF-fel példálóznak, mint centralizált közmédiumokkal. – Csakhogy ezen intézmények vezetői közel sincsenek olyan politikai függésben, mint amilyenben a magyar közmédiumok vezetői lesznek, nem is szólva arról, hogy teljesen más politikai kultúrában dolgoznak – fogalmaz.
