Kéretik nem szájat húzni. Luxemburg ugyan kis ország, de az unió alapítója és leggazdagabbja, és ebben a minőségében (Juncker miniszterelnök megfellebbezhetetlen tekintélye miatt is) az egyik legerősebb hang Brüsszelben. A minap a balliberális német Süd deutsche Zeitung nevezte méltatlannak Orbánékat az EU-elnökségre, most Jean Asselborn, Juncker minisztere vélekedett ugyanígy.

Lukasenka a posztkommunista autokraták etalonja, de ebben a minőségében akár közömbösnek is mondható. Nincs benne az unióban és nem is lesz. Viszont Magyarország nemcsak hogy benne van, januártól a soros elnök is. Alkalmasságát most már nyíltan kétségbe vonják, minden diplomáciai udvariaskodás nélkül. Hogy nem sokan? Igaz. De az, hogy Angela Merkel szóvivője is megszólalt, a lehető legkomolyabb figyelmeztetés.

Önmagában az is sokat mond, hogy „a német kormány nagy figyelemmel követi a médiára vonatkozó törvények alakulását Magyarországon”. Az ilyen figyelem nem mindennapos, legutóbb a bedőléssel fenyegető görög és ír adósságok dolgában tapasztaltam Berlinből. De a kancellár megbízottja azt is kimondta: „Magyarország mint az EU jövendő soros elnöke különleges felelősséget visel azért az összképért, amely az Európai Unióról a világban kialakul”. Ha valaki nem értené: az EU soros elnöke nem fogadhat el olyan médiatörvényt, mint amilyet elfogadott, mert ha ezt teszi, akkor a világban olyan érzület keletkezik, hogy az Európai Unióban mindenki azt csinál a szabadság ellenében, amit csak akar. Még az elnök is.

A német kormányfő köztudottan óvatos politikus, túlzott körültekintéséért szokás őt – olykor – bírálni. Ha most szóvivője útján a magyar kormány nyílt bírálatára ragadtatta magát, akkor ezt csak nagyon erős mérlegelés után tehette.

Erremondhatni azt, nekünk ne diktáljanak se Brüsszelből, se Berlinből. Szuverén ország vagyunk, amiképp az unió minden más tagországa az, összes kilengésével egyetemben. Nem mindegy azonban, miben lengünk ki. A már-már rutinszerű, napi szintű gazdasági vitákban komoly nemtetszést csak akkor tudunk kicsiholni, ha valakinek konkrétan a lábára lépünk (lásd a multik levele Brüsszelbe) vagy olyan útra tévedünk, amely az egész közösséget veszélyezteti (lásd hétszázalékos hiánycél). Ilyenkor azonban csak azt a következtetést vonják le rólunk, hogy valamit elrontottunk vagy éppen készülünk elrontani. Ha azonban a szabadságot, az alapjogokat, Európa önképét készülünk megsérteni, az bonyolultabb ügy. Akkor nem elrontunk valamit, hanem rossz embernek bizonyulunk. Ezért a nagy vehemencia az európai sajtóban, amellyel pillanatok alatt jutnak el odáig, hogy megkérdőjelezik képességünket és felhatalmazásunkat a soros elnöki posztra. S ezért a finomabb, de már meglepő létükkel is súlyosan figyelmeztető kormány- és kormányközeli kritikák. Magyarázhatja ezt Szijjártó befelé, mit sem ér: itt nem a hódolók hitével van a baj.