Plazmatévék a semmiből

A vörösiszap-katasztrófában egy-egy család ingóságaiban átlagosan egy-másfél millió forintos kár keletkezett. Legalábbis az érintettek által kitöltött kárbejelentő lapok tanúsága szerint. A károk meghatározása a károsultak önmérsékletén múlik, az ellenőrzés ugyanis szinte lehetetlen.

Bár csupán január közepén jár le a vörös iszap sújtotta településeken az eltűnt, illetve használhatatlanná vált ingóságokra vonatkozó kárbejelentő lapok kitöltési határideje, a legtöbben már leadták a dokumentumot az érintett önkormányzatoknál. Ezek összesítéséből az derült ki, hogy az iszappal elöntött részeken háztartásonként átlagosan egy-másfél millió forintos kár keletkezett a bútorokban, a műszaki cikkekben, a különböző lakásfelszerelési tárgyakban. A 350 károsultnak az ingóságokra vonatkozó összkára így meghaladja a félmilliárd forintot.

A leadott kárbejelentő lapok tanúsága szerint igen nagy a szórás: a legszerényebb károsult a saját bevallása szerint mindöszsze 250 ezer forint értékű ingóságot veszített el, de akadt olyan család is, amelynek házából 5,8 millió forintos ingóvagyont sodort magával az áradat.

– Egy-egy katasztrófát követően soha nem lehet százszázalékos pontossággal felmérni, hogy milyen ingóságok vesztek oda – mondja Adányi László, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat katasztrófavédelmi programvezetője. – A legfontosabb objektív támpontok, így például az ingóságok létét igazoló számlák, bizonylatok, családi fényképek megsemmisültek, azaz csupán a károsultak önmérsékletén múlik, hogy milyen hosszú kárlistát állítanak össze, és azon mennyire értékes tárgyakat tüntetnek fel.

Toldi Tamás, Devecser polgármestere a kárbejelentő lapok tanulmányozása során arra a következtetésre jutott, hogy a károsultak többsége korrekt bevallást készített.

– Nem igaz az a pletyka, hogy minden házban váratlanul „felbukkant volna” egy plazmatévé, az viszont tény, hogy a károsultaknak kicsit vastagon fogott a ceruzájuk – mondja a polgármester. – Ez is inkább annak köszönhető, hogy a helyiek nem azt az értéket vették alapul, hogy mennyit érhetett az iszapömlés előtt a tízéves hűtőjük, hanem azt, hogy mibe kerülne ma újonnan megvásárolni.

Toldi Tamás szerint az is önmérsékletre intette a károsultakat, hogy két tanú aláírásával kellett igazolniuk a listájuk hitelességét, ráadásul mind a kárbejelentő lapok, mind a később kiosztásra kerülő ingóságok hamarosan felkerülnek majd egy honlapra, azaz a devecseriek utólag ellenőrizhetik, hogy például a szomszédjuk pontosan milyen adományokhoz jutott a kártalanítás során.

– Nem éri meg feltupírozni a kárösszeget, mert a helyiek ismerik annyira egymás életvitelét, jövedelmi viszonyait, hogy hamar lebukna, aki túlzott követelésekkel állna elő – teszi hozzá Toldi Tamás. – Ezen kívül a feltűnően nagy értékű kárlistákat a kármentő bizottság saját hatáskörében külön ellenőrizni fogja. Adányi László szerint azonban az ellenőrzés szinte lehetetlen:

– Gyakran előfordul, hogy olyan családok is költenek reprezentatív dolgokra, például parabolaantennára vagy plazmatévére, akik ezt valójában nem engedhetnék meg maguknak. Pusztán a családok jövedelmi viszonyai alapján nem lehet következtetni az ingóságaik értékére. Arra viszont léteznek technikák, hogy ne történjen „túlsegélyezés”. Ilyen például a Devecserben is használt egyéni adománykártya, amimegakadályozza, hogy a károsultak több helyről is ugyanolyan adományokat kapjanak.

A katasztrófa utáni első napokban azonban még szervezetlen volt az adományosztás, amivel akkor sokan visszaéltek. Az élelmesebb devecseriek például az összes segélyszervezetnél beálltak a sorba, kihasználva a regisztráció hiányosságait. Az első hetekben önkéntes adományosztók is megjelentek az iszap sújtotta településeken, az általuk ajándékba hozott ingóságokról semmilyen lista sem készült. Adányi László példaként említette Mága Zoltán hegedűművész magánakcióját, aki még októberben a devecseri főutcán az éppen arra járó károsultaknak több millió forint értékben adott át nagyképernyős tévéket.

– A segítő szándék elismerésre méltó, ám az ilyen típusú adományosztás szakmai szempontból súlyos hibának minősül – mondja Adányi László. –Ebben az esetben is előfordult, hogy olyan családok kaptak plazmatévét, akiknek pár nappal a tragédia után még se mosógépük, se hűtőjük nem volt.

A kiskapuk többségét az elmúlt hetekben bezárták,mamár egy közös adatbázisban rögzítik, hogy az egyes károsultak a különböző szervezetektől milyen adományokhoz jutottak.

– Minden helybelinek felhívtuk a figyelmét, hogy a támogatásként kapott vadonatúj bútorokkal, műszaki cikkekkel tilos üzletelni – mondja Toldi Tamás.

– Amint mindenki beköltözik a végleges otthonába, az önkormányzat ellenőrizni fogja a károsultak ingóságait, és ahol nem találjuk meg az adományként kapott hűtőt, tévét, mosógépet, ott büntetőfeljelentést teszünk.

Az iszapkatasztrófában használhatatlanná vált ingatlanok és ingóságok kártalanítása más-más forrásból történik. Az elbontásra ítélt házak tulajdonosainak a lakhatásuk megteremtésére az állami költségvetésből jut pénz.

Az Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központ tájékoztatása szerint eddig hetvennégyen jelezték, hogy új építésű házba költöznének, hatvankilencen használt lakásba mennének, negyvenkilencen egyedi elbírálást, huszonnégyen pénzbeli kártalanítást, öten pedig további gondolkodási időt kértek. Hamarosan a harmadik független ingatlanszakértői csoport méri majd fel annak a hetvenhét tulajdonosnak a házát, akik az eddig készült két értékbecslés eredményét nem fogadták el.

A megsemmisült ingóságokat az állam a kármentő alapból kívánja pótolni. Eddig közadakozásból több mint 1,5 milliárd forint gyűlt össze az alapban, amelyből 1,2 milliárd forintot átmenetileg lekötöttek, mivel az ingóságok pótlását csak akkor akarják elkezdeni, amikor már valamennyi károsult lakhatását sikerült megoldani.

Háztartásonként átlagosan egy-másfél millió forintos kár keletkezett az ingóságokban
Háztartásonként átlagosan egy-másfél millió forintos kár keletkezett az ingóságokban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.