Ezt a fölöttes szerv illetékese mondja, tehát bizonyára így van. Semmi sem maradt a helyén, ehhez képest alig számít, hogy 2500 embert elbocsátottak, s jövőre valószínűleg még sokkal többet fognak. Azt viszont már lehet tudni, hogy például hárommillió magán-nyugdíjpénztári tag átvezénylését kell adminisztrálnia az államigazgatásnak, százezer devizahitel-adós ügye fordulhat meg náluk – ha a kormány ígérete szerint lépni fog –, az eddigi regionális szerveződés helyett az új kormány a megyéket akarja helyzetbe hozni, ott jönnek létre az egységes igazgatási szervek, amelyekkel kapcsolatban az egészségügy vezetői azt mondják, csak imádkozni tudnak, hogy például az ÁNTSZ-ek ne kerüljenek oda.

Az utóbbi öt évben úgy kétszázezerrel kevesebben intézik az állam és az önkormányzatok ügyeit, és a gazdaság vezérei még mindig „dagadéknak” nevezik ezt az apparátust. Aszketikus dagadék. A kormányváltás óta sok minden történt, hogy elmenjen a kedvük a munkától. Elintézték nekik, hogy indoklás nélkül, csak úgy arcra el lehessen küldeni őket, és ne kapjanak kéthavi fizetésnél nagyobb végkielégítést. Régen nincs már 13. havi fizetés, és jutalmazás. A hatalomban lévők stílusérzékét dicséri, hogy nemrég az észak-magyarországi munkaügyi központok hat vezetőjét dobták ki, tették munkanélkülivé. Kit mást, mint őket, és hol máshol, mint Borsodban, ahol esélyük sincs elhelyezkedni. Se vizsgálat, se ellentmondás lehetősége – csak eredményhirdetés. A konvergenciaprogram óta eltelt öt-hat évet is így éli meg ez az apparátus. Közkegyelemre váró helyzetben.

Ez az a csapat, amely, ha jól dolgozik, garantálja, hogy nem roppanhat meg egy társadalom. Ellenkező esetben viszont akármilyen jól mennek a dolgok, többségünk aligha fog ebből sokat élvezni. Múlt heti hír, hogy az alapítványi és egyházi iskolák egész héten hiába vártak a pénzükre, a dolgozók fizetésére. A nagy átszerveződésekben az elkavarodott valahogy. Az államtitkárok új angol nyelvű névjegye viszont elkészült. Ezeken államminiszter a titulusuk. Hogy külföldön komolyan vegyék őket, még ha néha ők maguk sem tudják, hol a helyük.