A sajtó nem büntetőjogi kategória
– Az Egyesült Államokra világszerte a sajtószabadság egyik mintaállamaként tekintenek, az első alkotmánykiegészítést is sokan ismerik. Hogyan alakult ki a média védettsége az amerikai demokráciában?
– Történetileg ez nagyrészt arra vezethető vissza, hogy a brit gyarmati uralom elnyomta a sajtót és a szabad véleménynyilvánítást. Az ennek egyes módszereivel való szembeszállás az amerikai forradalom fontos gyakorlati, valamint ideológiai alkotóeleme volt a XVIII. században. Különösen a sajtó kétféle korlátozását tartották terhesnek: az egyes sajtótermékek előzetes engedélyeztetését, valamint a lázító rágalmazás intézményét, vagyis a kormány bírálatát. Ebből nőtt ki a sajtó védelmének elkötelezettsége, ami mindig is része volt az amerikai politikának és a társadalomnak – igaz, hogy mit is értettek alatta, változott némileg az évszázadok folyamán. A sajtószabadságot védelmező első alkotmánykiegészítés 1789 óta hatályos, de a ma idevágó joganyag jelentős részben már XX. századi eredetű, sok esetben bírósági döntésekben öltött alakot. A joganyag magában foglalja, hogy a kormánynak nem kell jóváhagynia a közölt tartalmat, és alapvetően nincsenek olyan büntetőjogi eszközök, amelyekkel a sajtó a közölt tartalom miatt felelősségre lenne vonható.
– Ezzel együtt voltak olyan esetek az utóbbi évtizedekben, amikor a hatalom és a média konfliktusba került – például a Watergate-ügyben vagy a Pentagon-iratok közlésekor. Milyen esetben tartja jogosnak a sajtószabadság korlátozását egy demokráciában?
– Nehéz bármilyen olyan körülményt felhozni, amelynek megléte esetén a kormány igazolhatóan ellenőrzést gyakorolhatna a megjelenő tartalom felett, és a büntetőjog eszközével léphetne fel a médiával szemben. Szélsőséges esetek jutnak csak eszembe, mondjuk, ha egy lap kémkedne valamely másik ország javára, de a gyakorlatban ilyesmi nem történik. Azt az Egyesült Államokban a legtöbben, így a sajtószabadság védelmezői – így magam – is elismerik, hogy adódhatnak olyan esetek, amikor egyének polgári perben kereshetnek elégtételt.
– Van-e tudomása olyan jogszabályról, amely minden sajtótermékre vonatkozik, függetlenül attól, hogy az írott vagy elektronikus, nyomtatásban jele nik-e meg vagy csak az interneten, amely még a bloggerekre is érvényes?
– Nem, ilyen széles hatályú törvény az Egyesült Államokban nincs.Voltak régebben,még az 1940-es évekig olyan esetek, amikor bíróságok felléptek sajtótermékekkel szemben, mert úgy vélték, hogy azok megsértették a tekintélyüket. De a Legfelsőbb Bíróság úgy határozott, hogy ezt nem teszik jól. Más országokban van példa, mondjuk a rágalmazás általános meghatározására, viszont ennek alapján nemcsak a média, hanem magánszemélyek is felelősségre vonhatók. Vannak a szerzői jogra, illetve a hirdetések, reklámok szabályozására vonatkozó törvények, ám ezek nem érintik a média olyan lényeges elemét, mint hogy alapvetően milyen tartalmat közölhet.
– Olyan jogszabályokra gondolok például, amelyek mondjuk általános, nehezen megragadható normákat kérnének számon, például ha a média „nem megfelelően” tájékoztat, megsérti a közerkölcsöt vagy a „közönség jogait”, akármit jelentsen is ez.
– Nem, ilyenek nincsenek szövetségi szinten. Egyes szövetségi államoknak vannak a trágársággal szembeni törvényeik, de ezek nem feltétlenül a médiára vonatkoznak, és egyre ritkábban is tartatják be. Létezik ugyanakkor egy sajátos, jelenleg jogi vita tárgyát képező szabályozás a négy hagyományos sugárzású, tehát nem kábelen elérhető országos csatornahálózatra, az ABC-re, az NBC-re, a CBS-re és a Foxra. Ezek műsorsugárzási engedélyt kapnak a kormánytól, és ennek egyik feltétele a szabadszájú, illetlen nyelvhasználat és tartalom korlátozása. Ezt a gyakorlatot is érték mostanában alkotmányossági kifogások, és elképzelhető, hogy a kérdés a Legfelsőbb Bíróság elé kerül.
– Van-e olyan jogszabály, amelynek révén a kormány – akár egyszerű tudomásulvétellel, akár mérlegelő engedélyezéssel – regisztrációra kötelezheti a sajtótermékeket?
– Nincs. Az egyetlen dolog, amivel bizonyos fokú szűrőt működtet, szelektálhat. Ám, az akkreditáció arra vonatkozik, hogy kiknek biztosít jogot bizonyos információkhoz való hozzáféréshez. Ott van például a fehér házi sajtócsapat, amelybe valaki bekerül, más meg nem. Végül is valakinek el kell döntenie, hányan férnek be a terembe, és azok kik lesznek.
– Térjünk vissza a műsorszórási engedélyre. Milyen hatóság rendelkezik efelett?
– A Szövetségi Kommunikációs Bizottság. Ez kormányügynökség. Öt biztosa van, akiket az elnök nevez ki ötéves (tehát az amerikai elnök mandátumánál egy évvel hosszabb – A szerk.) időtartamra, és a szenátus hagyja őket jóvá. Legfeljebb három fő lehet egyazon pártból, most tehát van két ellenzéki, republikánus is.
– Ez esetben mi tartja vissza a kormányt attól, hogy elverje a port, mondjuk a vele szemben kritikus Fox News hírcsatornán? Arra vagyok kíváncsi: hol vannak beépítve az amerikai közjogi rendszerbe a garanciák, amelyek miatt ezt nem teszi meg? Önkorlátozó-e a testület?
– Azért sem lép fel például a Foxszal szemben, mert ha megtenné, a bíróság ezt nyomban érvénytelenítené. De itt pontosítással kell élnem. Az adminisztrációnak ugyanis nincs joghatósága a Fox News felett, mert azt kábelen terjesztik, mint mondjuk a CNN-t. A szabályozásnak, a műsorszórási engedélynek csak a hagyományos sugárzású csatornák esetében van értelme, hiszen az ő esetükben állt fent a spektrum szűkössége. A kábel jelentette csatornabőség esetében ezt semmi sem indokolja. Ha az Obama-adminisztráció a Fox News tudósításai miatt a koncessziót érintő nyomást akarna gyakorolni a Fox Networkre – ami felett viszont joghatósága van, ellentétben az azonos médiacsoportba tartozó Fox Newszal –, akkor a Fox bíróságra menne, és feltétlenül győzne is az első alkotmánykiegészítés sérelme miatt. Az alkotmánykiegészítés fosztja meg a kormányt a lehetőségtől, hogy azt tegyen, amit csak akar. Voltak rá korábban kísérletek, hogy a hatalom, ha talán finomabban is, de próbáljon élni a politikai lehetőségeivel. Konzervatív kormányok késztetést éreztek az NBC piszkálgatására a liberálisnak tartott MSNBC kábelcsatorna miatt, amelynek főrészvényese. De jól tudják: meg van kötve a kezük.
