A gyereket beteszik a zsákba és elviszik
Egy debreceni kisfiú szavai ezek, amelyek egy gyermekpszichológiai vizsgálaton hangzottak el. A dokumentumot az apa, a 44 éves Sz. I. debreceni orvos adja a kezembe.
– A kisfiam sajnos egyidős a válóperünkkel, hiszen 2003-ban született, de addigra annyira megromlott a feleségem és köztem a viszony, hogy úgy döntöttünk, elválunk – magyarázza Sz. I., aki magas, atletikus testalkatú ember, mégis olyan görnyedten ül mellettem, mintha mázsás súlyok nyomnák a vállát. Megtudom tőle: feleségével közösen egy 250 négyzetméteres családi házat építettek a cívisvárosban, ott akarták felnevelni közös gyermeküket. Ám az egyre gyakoribb veszekedések miatt a férfi elköltözött hazulról, jelenleg is albérletben él a fiával, akit a válóper során neki ítélt meg a bíróság. A házasság felbontásában és a vagyon megosztásában azonban még nem sikerült pontot tenni a per végére.
– Egy válóper miképpen húzódhat el immár hét éve? – teszi fel a kérdést Sz. I. –Miért nem látja be a bíróság, hogy ennek a huzavonának leginkább a kis fiam issza meg a levét?
Az orvos hozzáteszi: súlyosbítja a helyzetüket, hogy perükben a Legfelsőbb Bíróság idén nyáron úgy döntött, hogy az említett 250 négyzetméteres ingatlan „megosztott használatra alkalmas”. Azaz a bíróság úgy rendelkezett: a családi ház elég nagy ahhoz, hogy ott a két válófélben lévő szülő és a gyermek elférjen.
– Ezen már csak nevetnék, ha lenne kedvem nevetni – legyint Sz. I. – A bíróságon nem számít, hogy a gyermekelhelyezési perben nekem ítélték a kisfiút? A legfelsőbb bírósági döntés szerint ugyanis egy fedél alatt kellene élnünk. De nem megy! Most mit tegyek? Kihez forduljak segítségért?
Ugyanilyen kérdéseket tett fel nekem a 34 éves F. F. budapesti rendőrtiszt is, aki a napokban keresett meg válásának problémáival. A rendőrtiszt minden alkalmat megragad rá, hogy az elvált feleségénél Debrecenben nevelkedő kisfiával a lehető legtöbb időt tölthesse együtt, de úgy érzi: elvált férfi ként a különböző hivatalok, és hatóságok nem veszik őt komolyan, amikor a gyermekével kapcsolatban reklamál.
– Tudtam, hogy a gyerekem nagyon beteg, folyik az orra és be van gyulladva a szeme, ezért kértem az anyját, hogy ilyen állapotban ne vigye óvodába – meséli a rendőr. – Másnap telefonáltam az oviba, ahol közölték velem, hogy a kisfiam ott van. Amikor ezt kifogásoltam, arrogánsan kijelentették, hogy az óvoda dönti el, milyen állapotú gyermeket vesznek be. Megkérdeztem, megadhatom-e a kisfiam gyermekorvosának számát, ha már nekem nem hisznek, mire nemleges volt a válasz.
Az ilyen és ehhez hasonló helyzeteket F. F. azért érzi sérelmesnek, mert szerinte sokszor úgy kezelik őt, mintha semmi köze nem lenne a saját gyerekéhez.
– Egy debreceni gyermekjóléti irodában felvetettem –meséli –, hogy a volt feleségem nem csináltatott ortopéd cipőt a kisfiamnak, pedig már egy éve szüksége lenne rá, s panaszkodtam, hogy a szemüvege sem készült el. Erre az egyik hivatalnok csak anynyit kérdezett: mi közöm van hozzá, hogy amikor az anyjánál van a gyermek, mi történik vele. Tessék?! Attól, hogy elváltunk, én még apa vagyok, vannak szülői jogaim!
Szilágyi Zsuzsa, a debreceni családsegítő és gyermekjóléti központ megyei gyermekjóléti módszertani szaktanácsadója érdeklődésemre azt mondja: a válófélben lévő szülők sokszor nem is érzik át, hogy veszekedéseikkel, vitáikkal milyen súlyos sérüléseket okozhatnak a gyermekeknek. Mint mondja, egyes szülők a másik elleni „bosszúhadjárat” során eszközként használják a gyereket. A családban ért lelki megrázkódtatások kisgyerekeknél egyéb tünetek mellett bepisiléssel, nagyobbaknál például iskolai magatartászavarokkal járhatnak, míg a szeretetre éhes kamaszok esetleg „rossz társaságba” keveredhetnek, és az alkoholhoz, droghoz menekülhetnek. Kérdésemre, hogy válást fontolgató szülőknek milyen tanácsot adna, a szakember azt válaszolja: a szülők adjanak esélyt az együttmaradásra, erre igénybe vehetnek ingyenes családkonzultációt, családterápiát vagy mediációt, azaz közvetítést. De ha mégis a válás tűnik megoldásnak –mondja –, akkor a gyerekeknek őszintén el kell mondani a döntés okait, majd a szülőknek biztosítani kell a gyermekeket a szeretetükről. Ez a legfontosabb – teszi hozzá Szilágyi Zsuzsa –, hiszen a gyerekeknek tudniuk kell: a szülők sohasem miattuk válnak el.
