Rend felárral

A főpolgármester nemrég ígéretet tett: december 15-re rendet tesz Budapest kiemelt aluljáróiban, s egy nappal a maga szabta határidő előtt sajtótájékoztatón jelentette be: a nagytakarítás sikerült.

Ahol kellett, kifestettek, ahol szükséges volt, újra cserélték a járólapokat és a lámpatesteket, ahová lehetett, virágot ültettek. Elküldték a koldusokat, megbüntették az engedély nélküli árusokat, figyelmeztették a szotyolát köpködő embereket. És elhelyezték a kiemelt aluljárókban talált hajléktalanokat is.

Az akció sikeres volt, de komoly árat kellett fizetni érte.

A szociális ellátásban dolgozók presztízskérdéssé tették, hogy a hajléktalanok maguk döntsenek úgy: elhagyják az aluljárót. Ne a rendőr kísérje fel őket a lépcsőn, hanem mindenki saját akaratából, neki tetsző, jobb lehetőséget elfogadva lépjen tovább, feljebb. Ajánlottak ágybérletet, fizetős szállót, komfortos intézményt, de az is előfordult, hogy a szállótól idegenkedőknek megsúgták: ezen a télen akkor sem dobja ki őket onnan az éjjeliőr, ha isznak egy kortyot, az egymáshoz ragaszkodó párokat azzal csalogatták, hogy a férfiszállóra most bejöhet az asszony is, a kutyatulajdonos hajléktalanoknak pedig a négylábú társ befogadását is kilátásba helyezték.

A hajléktalanellátásban közreműködő szervezetek azon dolgoztak, hogy az aluljárókban élő embereknek elfogadható szállást adjanak. Az utóbbi hetekben ez volt a legfontosabb feladat: megmutatni, hogyan lehet erőszakmentesen, humánusan, példaértékűen „felszámolni” a látható hajléktalanságot egy-egy konkrét helyszínen. Az akcióban közreműködött a Budapesti Módszertani Szociális Központ, a Vöröskereszt, az Oltalom Karitatív Egyesület, a Máltai Szeretetszolgálat és a Menhely Alapítvány. Körülbelül akkora apparátus mozdult meg a kiemelt aluljárókban élő száztizenhat ember ügyében, amennyi egyébként öt-hatszáz utcán élő embert látna el. De muszáj volt, mert meg akarták mutatni.

Nem biztos, hogy ez még egyszer így sikerülne. Azzal ugyanis, hogy a kiemelt aluljárókból szállókba vitték az embereket, még nem lett több férőhely a budapesti intézményekben. Aki egyébként az aluljárót választotta volna, elfoglal valahol egy vaságyat, amelyet egyébként talán valaki más használna. Februárban, miközben telt házzal működtek a szállók, a szociális munkások több mint kétezer, közterületen éjszakázó hajléktalan embert tartottak nyilván, és több százan lehettek, akikkel nem sikerült kapcsolatot teremteniük. Ehhez képest eltörpül, hogy 116-an aluljáróban alszanak-e, vagy sem. A járókelők komfortérzetét talán növeli a rend, az érintettekét azonban alig. Mégis, az ő sorsuk került a figyelem középpontjába, üzenetértékű ugyanis, hogy az első aluljáró-akció milyen eredménnyel zárul. A szociális szakma attól tartott: veszélyes precedenst teremt, ha az egyenruhások a maguk eszközeivel tesznek rendet. Derüljön ki feketén-fehéren mindenki számára, hogy meg lehet ezt csinálni humánusan, méltósággal is.

Csak hát, a jelenlegi feltételek mellett nem túl gyakran...

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.