Hatalmas a lyuk a főváros költségvetésében

„Amit most elrontunk, annak következményei néhány év múlva hatványozottan jelentkeznek” – mondta lapunknak az egykori főpolgármester-helyettesből főtanácsadóvá lett Atkári János. Bár szerinte a költségvetésben tátongó 56 milliárdos lyukat be kell foltozni, az igazi kérdés, hogy a város hosszú távon is fizetőképes maradjon.

– Milyen érzés tanácsokat osztani ott, ahol korábban döntéseket hozott?

– A helyzet valójában nem változott. Főpolgármester-helyettesként is csupán tanácsokat adtam, legfeljebb az előterjesztés végén az én nevem szerepelt. A lényegi döntéseket viszont a közgyűlés hozta meg akkor is és ma is.

– Az utóbbi négy évben semmilyen kapcsolatban nem állt a városházával?

– Gyakorlatilag nem. Öszszesen két alkalommal kértem konzultációt a költségvetési ügyosztály vezetőjétől.

– Az új vezetés szédítő tempóban alakítja át az intézményrendszert.

– Az átalakításra szánt idő valóban rövidnek tűnik. Személyes véleményem szerint a jövő évi költségvetés kidolgozása után egyértelműbben látszottak volna a rendszerhibák. Bár a kézi vezérlés kétségtelenül gyorsabb, de a szabályozatlanságból eredő helyzeteket nem oldja meg.

– Elkapkodottnak tűnik a két fővárosi holding felállítása is.

– A holding forma jó lehet egy tisztulási folyamat végén, amikor már egyértelmű, hogy az önkormányzat mit tekint közfeladatnak. Meghatározza, hogy ezek közül melyiket milyen terjedelemben és minőségben kívánja ellátni közvetlenül, illetve mely feladatokra keres külsős partnereket. Amíg ezeket nem tisztázzuk, addig a cégtársulások aligha tölthetik be optimálisan a szerepüket. Főként akkor, ha a forgatókönyv is menet közben készül.

– A holding ötlete tehát nem öntől származik. Mennyire hallgatják meg a tanácsait?

– Ahogy érzékelem, súlya van annak, amit mondok. A kérdés inkább az, hogy a hallgatóságban van-e annyi háttérismeret, információ, tapasztalat, amellyel elfogadhatóvá válik az érvrendszerem. Mert amit most elrontunk, annak a következményei néhány év múlva hatványozottan jelentkeznek. Nem az a kérdés, hogy most fizetőképes-e az önkormányzat, hanem az, hogy hoszszú távon is az maradjon. Szorult helyzetünkkel könnyen visszaélhetnek.

– Mint például az Alstom? A francia cég arra hivatkozva kérte a bíróságtól a bankgarancia visszatartását, hogy a BKV nehéz pénzügyi helyzete miatt bontott szerződést, nem a teljesítés elmaradása okán.

– Ez könnyen cáfolható vád. De az Alstom valóban előnyösebb tárgyalási pozícióba kerülhet, ha a város pénzügyi gondokkal küzd.

– A BKV már enélkül is végstádiumban van. Banki adósságállománya elérte a nyolcvanmilliárdot, belső hiánya ennek a tízszeresét. Van ebből kiút?

– A korrupciós kár – bármilyen vérlázító is – eltörpül a finanszírozási hiány mellett. A BKV tarthatatlan pénzügyi helyzete abból az egyszerű tényből fakad, hogy a megrendelő immáron húsz éve nem biztosítja teljes körűen a valós költségek fedezetét. Az uniós csatlakozás idején a főváros nyolc évre szóló szolgáltatási szerződést kötött a közlekedési vállalattal, amelyben a cég ezt nem kényszerítette ki egyértelműen. Ez a szerződés 2012 tavaszán lejár. Azt követően – az uniós irányelveknek megfelelően – a szolgáltatás ellenértékének száz százalékát biztosítania kell a megrendelőnek. Ez becslésem szerint legalább negyvenmilliárd forint többletforrást igényelne évente. S ez csupán a szinten tartásra elég. Ezt a tételt a főváros egyedül nem képes kigazdálkodni.

– Az Orbán-kormány már az előző kabinettől kialkudott 11,5 milliárdot se adta könnyen, pedig az egyszeri tétel volt.

– A főváros vezetése felismerte a probléma jelentőségét, és jó úton halad afelé, hogy ezt a kormánnyal is elfogadtassa. Minden egyéb kérdést ennek rendelnek alá.

– A megállapodásnak legkésőbb az új fővárosi költségvetés elfogadásáig létre kellene jönnie. Nem lassú ehhez a tárgyalási tempó?

– A költségvetést március 15-ig kell elfogadnia a Fővárosi Közgyűlésnek. Nem tartok attól, hogy kicsúszunk a határidőből.

– Nagyon bizakodó, holott néhány napja még drámainak nevezte a fővárosi önkormányzat pénzügyi helyzetét.

– A helyzet valóban drámai. A költségvetésben az előző vezetéstől örökül kapott adatok szerint is 56 milliárd forintos lyuk tátong a ciklus egészére nézve még abban az esetben is, ha minden már elfogadott hitelt lehív az önkormányzat. A helyzet azonban még ennél is rosszabb. Az adatok egy része ugyanis eleve korrekcióra szorul, másrészt újabb negatív fejlemények terhelték meg a fővárost. A finanszírozhatatlan hiány ebben a négy évben a most mérlegelt intézkedések nélkül meghaladná a 150 milliárd forintot.

– Ebből fakad, hogy januártól brutális, 19,5 százalékos csatornadíj-emelés lesz?

– Semmiféle ilyen összefüggés nincs. A díjnak fedeznie kell a beruházások és az üzemeltetés költségét, esetleg egy minimális elvárható nyereséget, de semmi többet. Ez tehát nem közműadó. Ilyet nem is szeretnék a fővárosban. Nem a szolgáltatás valós értékén felül beszedett pénzből kell finanszírozni a többi önkormányzati feladat ellátását, inkább szűkíteni kell az ellátandó feladatok körét.

„Az átalakításra szánt idő valóban rövidnek tűnik”
„Az átalakításra szánt idő valóban rövidnek tűnik”
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.