Elítélték a Fidesz volt tanácsadóját

Félmilliárdos áfacsalás miatt három és fél év letöltendő börtönre ítélte nem jogerősen Varga Tamás Sándort a Fővárosi Bíróság szerdán.

Az üzletember, aki 1990 és 1992 között a Fidesz gazdasági tanácsadója volt, feltehetően 1999-ben hagyta el Magyarországot. 2005 áprilisában Amszterdamban fogták el, majd az év júliusában hoztákMagyarországra. A tegnapi ítélet ellen az ügyész és az ügyvéd is fellebbezett, így a büntetőper másodfokon a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik majd.

A vád szerint az elkövetők 1996 és 1999 között fiktív szerződésekkel, körbeszámlázással hárommilliárd forint áfát igényeltek vissza jogtalanul. A szerdai elsőfokú határozatban az elsőrendű vádlott mellett még egy ember kapott 3 év 6 hónap börtönt, 21 társukat viszont felmentette az FB a vádak alól. Az elsőfokú bíróság az ügyészséggel ellentétben öszszesen mintegy félmilliárdos elkövetési értékű csalás miatt mondta ki Varga bűnösségét, de jobbára ezek a bűncselekmények is kísérleti szakban maradtak, mivel az APEH nem fizette ki a visszaigényelt áfát. A bíróság szóbeli indoklása szerint megállapítható, hogy „nyilvánvalóan történtek manipulációk”, volt, aki 30–50 ezer forintot, volt, aki luxuslakást kapott, az eseményeket pedig a két elmarasztalt vádlott irányította. A többi vádlottal kapcsolatban a bíróság úgy vélekedett: strómanok voltak, akiknek nem is volt rálátásuk azokra a cégekre, amelyeknek a képviselőjeként biankó papírokat írtak alá. A bíró éles kritikával illette a bűnüldöző hatóságokat. Egyetértőleg idézte a korábbi védőbeszédeket, amelyek szerint „minden idők legrosszabb nyomozása és vádirata” jellemzi az ügyet.

– Az ügyészség felelősségét ki kell mondani – mondta az eljáró bírói tanács elnöke, aki szerint ennek a tizenegy éve tartó eljárásnak az alapvető problémája az, hogy érdemben nem volt ügyésze, csak formálisan. A bíró felrótta a vádhatóságnak, hogy a három és fél évig tartó nyomozás a szoros ügyészi felügyelet ellenére súlyos hibáktól szenved, a vádirat elnagyolt, pontatlan, homályos, a fél évtizedes büntetőper többmint száz tárgyalási napján hét különböző ügyész vett részt, akik azonban „mindvégig teljes passzivitásba burkolóztak”, a vád nyilvánvaló hibái és hiányosságai ellenére nem törekedtek a korrekcióra, mi több, még a perbeszédből is hiányoztak a vádlottak bűnösségét alátámasztó érvek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.